Meghalt életed szerelme? Nélküle elveszettnek érzed magad a világban? Hatalmas űr tátong benned, amit, úgy érzed, soha, senki és semmi nem lesz képes kitölteni? A jövő tudja a választ: néhány kattintásba kerül csak, hogy egy applikáció összegyűjtsön a hálóról mindent, amit az elhunyt valaha írt, megosztott, mondott, és pár perc múlva ismét chatelhetsz vele. Vagy legalábbis egy szoftverrel, ami pont úgy viselkedik, poénkodik, ír, mint ő. Életed szerelme, 2.0. És ha ez kevés, továbbmehetsz: hozzáférést adhatsz a programnak minden személyes fotóalbumhoz, hanganyaghoz és videóhoz, és immár telefonon beszélgethetsz lelki társaddal. Vagy legalábbis egy szoftverrel, ami pont úgy hangzik, mint ő. Életed szerelme, 3.0. És ha ez még mindig kevés, a szoftverhez rendelhető hardver is… A riasztóan szép új világ nem ismer határokat.
Ritkán látni filmet, ami annyira félelmetes és megindító egyszerre, mint a Be Right Back. Charlie Brooker már méltatott Black Mirror című, a technológia, az információ és a szociális média visszásságairól szóló sci-fi antológiasorozatának (gondolj rá úgy, mint egy XXI. századi Alkonyzónára) legújabb felvonása olyan felütéssel indít, amiből könnyen lehetett volna egy National Anthemhez (1x01) hasonló, maró, kegyetlen szatíra. De Brooker ezúttal inkább a Jesse Armstrong írta The Entire History of You (1x03) hangulati medrében halad, és a disztopikus sztorit egy bensőséges, szomorú kamaradrámába csomagolja, ami a széria már megszokott motívumai mellett gyönyörűen és fájdalmasan nyúl a gyász témájához is.
Arról lehetne vitatkozni, hogy a Be Right Back a Black Mirror eddigi legjobb epizódja-e, de hogy a legérettebb, legkifinomultabb, az biztos. Brookernek öt perc elég hozzá, hogy bemutassa Ash-t és Marthát, a tökéletesen normális párt (Domhnall Gleeson és Hayley Atwell nagyszerűek), és kapcsolatuk természetének minden bájos, kínos, furcsa, szeretetteljes aspektusát, onnan pedig, Ash halálát követően, elviszi a nézőt egy csendes, de vad belső utazásra, ami egyszerre szorítja a szívet, és borzongatja a hátat. Lemond az első évad harsányabb epizódjainak hatásvadászatáról (ami persze azoknál nagyon is jól működött), és úgy csinál, mint a legjobb sci-fik: fontos kérdéseket tesz fel, és nem rág szájba válaszokat, mélyen emberi dilemmát ábrázol, és nem erőlteti ránk az azzal kapcsolatos véleményét.
A szociális média valóságtól való elszigetelő hatása, a virtuális életünkhöz való kötődés, az online személyiségünk torzulása és torzítása mind itt van, persze felnagyítva – de nem eléggé felnagyítva, nem eléggé valóságtól elrugaszkodottan, nem eléggé hiteltelenül. Szóval, nagyon is ijesztően. Életed szerelme 4.0-val a virtuál és a reál menthetetlenül összefolyik, a privát szféra, a saját, személyes világ inváziója teljes és visszafordíthatatlan, és a legszörnyűbb az egészben az, hogy egyáltalán nem inváziónak, hanem abszolút normálisnak tűnk. Itt válik nyilvánvalóvá, tényleg mennyire okos és érett a Be Right Back. Egy instant hatású, „odaverős” befejezés helyett egy melankolikus kódát kapsz, és már épp széttárnád a kezed, hogy „ennyi?”, amikor realizálódik benned alattomossága, aljassága és rafináltsága. És onnantól kezdve nincs menekvés a hatása alól.