Megtört férfi lép ki a börtön kapuján. Az első útjába kerülő kocsmában legurít egy sört, majd elegánsan levarrja a felkínálkozó pultos lányt. Miután végez, lazán feltör egy kocsit, és meglátogatja ázsiai transzvesztita-hacker-fodrász cimboráját. Kissé leamortizálja irodáját, egy címet követel. Megkapja. Az utcán üldözőbe veszik. Tüzet nyitnak rá, száguldozó autók között lavíroz, egy felboruló emeletes busz kis híján elsodorja, sikoltozás, golyózápor, hullanak az ártatlanok. Hősünk motorral menekül tovább. A legfurcsább, hogy közben elégedetten mosolyog. Mint aki hazaért. Főcím.
Mint a bevezetőből is kiderül, a Cinemax saját gyártású sorozata nem szarozik, gondolkodás nélkül a lecsóba csap, az önmaga által egyre feljebb helyezett lécet pedig rendszeresen sikerül hibátlanul átvinnie. Cselekménye ellenállhatatlan intenzitással, gőzmozdonyként robog előre, kompromisszummentes szex- és erőszak ábrázolása nívós felnőtt szórakozást nyújt - olyan felnőtteknek mindenképpen, akik szeretik elképzelni, ahogy kemény tökű seriffként rendet raknak a modern vadnyugaton.
A kompromisszummentességet ez esetben tessék szó szerint venni: nyelőcsőbe applikált barbacue-s üveg, kamion általi lefejeztetés, egyenként eltört ujjpercek és csavarhúzóval kipeckelt szájból harapófogóval kiráncigált fogak - a gore önmagában nem hat meg, a Banshee két évadának megtekintése közben azonban többször el kellett fordítanom a fejem. Bámulatos az a kreativitás, invenció és kíméletlenség, amivel a válogatott mutherfucker-sereg ledózerolásra kerül, nézőként pedig egészen zavarbaejtő a helyzetünk, amikor konszolidált, az erőszak minden formáját elutasító, élére vasalt honpolgárként tudatosítjuk, milyen baromira élvezetes fejben végigtolni a csonttörő brutalitású közelharcokat.
Bár a kisváros lakói között feszülő-bonyolódó viszonyok bőven szolgáltatnak okot karakterfejlődésre, a konfliktusok kiélezettek, a kapcsolatrendszer szövevényes, a Banshee nem elsősorban a néző meglepésében, inkább maradéktalan kielégítésében érdekelt. Akárhányszor újabb seggfej érkezik az amúgy sem makulátlan kisvárosba, előre dörzsölhetjük a tenyerünket, milyen válogatott kínokban részesül majd, az alkotók pedig hiánytalanul prezentálják, amit várunk tőlük - olyan a széria, mint egy mindenre kapható luxusprosti, aki a menet végén kérés nélkül nyújt valami extra szolgáltatást (a stáblista utánra is tartogat finom meglepetéseket, érdemes kivárni).
A főszerepet alakító Antony Starr tökéletes választás: nem különösebben jóképű, távolról sem hőstípus, egyszerűen csak vonzó ösztön-állat, aki a legjobb John McClane-hagyományokat követve vereti magát véresre minden egyes epizódban, hogy aztán a leglehetetlenebb helyzeteken felülkerekedve győzedelmeskedjen, miközben háttértörtének ismeretében tudható, hogy kurva nagy vesztese az életnek. Ivana Milicevic hibátlan femme fatale: bár a főkonfliktusok köré szerveződnek, hideg és számító, ha kell, elsősorban mégis szerető asszony és családja biztonságát óvó, gyermekeit féltő anyatigris, azon kevés női akcióhős egyike, akinek elhiszem, hogy saját magát sem kímélve lezúz egy kétszáz kilós ukrán bérgyilkost.
Csak a karakterek megformáltságának méltatása elvinne egy külön cikket, a legutolsó mellékszereplő is gondosan kidolgozott, élettel teli, annak ellenére, hogy némelyikük annyira groteszk, mintha egy képregény lapjairól lépett volna le - Banshee Origins címen készült is comics-adaptáció, illetve ugyanezen néven elérhető egy websorozat is: ezek a széria előzményeit taglalják, kibontanak az epizódok során említés szintjén megjelenő eseményeket.
Van is mit kibontani: a különböző, egymáshoz tekervényesen kapcsolódó szálak, múltbéli sérelmek és a szereplők erkölcsiségét próbára tevő dilemmák adják a szívét a történetnek, ezeknek köszönhető, hogy nem agyatlan hentelés folyik, inkább vérbe áztatott dráma zajlik előttünk. Különösen a gonosztevők között találunk emlékezetes arcokat (meleg albínó óriás, széttetovált indián erőgép, vallási fanatikus gyerekgyilkos, redneck nácik), a casting aduásza azonban egyértelműen a dán Ulrich Thomsen (Ádám almái) szerepeltetése, aki a kisváros teljhatalmú uraként, bölcs tanítóként, hidegvérű gengszterként és szadista pszichopataként egyaránt dermesztően hiteles.
A repetitív dramaturgia egyesekben talán ellenérzéseket kelthet, illetve szokás felróni a sorozatnak az indokolatlanul meztelenkedő nők relatíve magas számát: nos, a szituációk valóban mutatnak hajlamot az ismétlődésre, de minden halálnem annyi kreativitással van elővezetve, ami simán élvezetessé teszi megtekintésüket, az alapkonfliktusok dinamikája, a fordulatok időzítése biztosítja a folyamatos feszültséget, olyan pedig, hogy indokolatlanul meztelenkedő nő, szerkesztőségünk álláspontja szerint nem létezik.
A Banshee a legnemesebb ponyvahagyományokat lelkiismeretesen ápoló, letaglózó erejű, végtelenül szórakoztató ámokfutás, prémiumkategóriás hard-boiled akciósorozat. Ha nem bírod a vért, irtózol a csupasz női testek látványától, és sért a komikusan trágár nyelvezet, messzire kerüld a helyet - ha azonban kifejezetten nehezményezed, hogy mostanság egyre ritkábban jutsz ilyesmihez, Banshee a te városod. Nem kell aggódni: jön a harmadik évad.