(Vigyázat, az írás enyhe szpojlereket nyomokban tartalmazhat!) Sohasem gondoltam volna, hogy az e-book kiadás sikeressé tehet egy szerzőt, de hát azt is körbekacagtam volna, ha valaki azt mondja 10 évvel ezelőtt, hogy valaha is pénzt fogok kiadni palackozott vízért. A vízzel ellentétben az eposzi fantasykre nincs szüksége mindenkinek, különösen amióta a Gyűrűk Urával Gollam módjára beosont a mainstream kultúrába. Sőt, nem csak, hogy beosont, hanem ha már ott volt, épített egy kurva nagy erődöt a tetején egy lángoló szemmel, ahonnan bevette a kábelcsatornákat és Hollywoodot is. Ma már nem lepődök meg, ha egy véletlenszerűen kiválasztott villamoson nem csak kardigános egyetemisták, hanem jóravaló háziasszonyok kezében is ott látom a Trónok harca (leánykori nevén Tűz és Jég dala) valamelyik vaskos kötetét. És ennek az én menthetetlenül begeekült lelkem fenemód örül.
Nem lenne persze mainstream ez a kultúra, ha nem akarná nagyüzemi módszerekkel, kukoricagrízzel és finomszesszel felhígítani a minőségi alapanyagokból készült, testet-lelket melengető... hoppá, kissé elkalandoztam, de azt hiszem érthető a hasonlat. A felkapott trendeket sok kiadó és szerző próbálja meglovagolni, és bár a hangsúly a fantasyről kezd áttolódni a young adult zsánerre, így is igen csak megnehezíti a dolgunkat, ha a könyvdömpingből ki akarjuk halászni az értékesebbeket. Sok kiadó épp ezért lecövekel a klasszikusoknál, ami nem baj, mert nagyon sok mindenről lemaradtunk a hetvenes-nyolcvanas években, ám vannak olyanok is, akik bátran belenyúlnak a friss megjelenésekbe. A Fumax kiadónak eddig igen nagy szerencséje volt, mind a Riyria-sorozat (bármennyire is borzasztónak találom a nevét), mind a Széthullott birodalom trilógia esetében.
Egy saját kiadás az Amazon Kindle Direct részlegében egy ismeretlen írótól igazi eposzi küldetés, de Anthony Ryannek sikerült csatlakozni Michael J. Sullivan mellé, a magánkiadással befutott írók sorába. Regényének hősét, Reménységünk Gyilkosát ötéves rabság után épp a halálos ítéletének számító nyilvános párbaj felé szállítják a tengeren, amikor kísérője, a birodalmi krónikás megkéri, hogy mesélje el, milyen események sora vezette idáig.
A jól bevált keretes szerkezet aztán egy klasszikus történetet indít útnak a királyság Hatodik Rendjébe adott fiúról, ahol a harcot és a Hit tételeit verik a fejébe, meglehetősen brutális módszerekkel, hogy azután félelmetes hírű harcos váljék belőle, próféciák jövendöltje, városégető atyjának méltó örököse. Rendtársaival kovácsolódott barátsága és a váratlanul rábukkant szerelem sem tud azonban rajta segíteni, amikor belekeveredik a királya által font politikai hálóba, ami hamarosan a gazdag Alpiri Birodalom térdre kényszerítésére indított hadjárat élére állítja. Ha mindez nem lenne elég, egy boszorkányságnak tekintett képesség birtokába jut, ami egy ősidőkbe nyúló, titokzatos szervezet célkeresztjébe állítja.
Amint az jól látható, a regény ismert recept alapján dolgozik, de amivel többet ad, azok a karakterek és a Gemmell-inspirálta hadjárat a könyv második felében. A főszereplőt nem kényszeríti hosszas és unalmas önmarcangolásra (ami az Idő Kereke széria elhíresült orvosi lova) a parancsra történő mészárlás intézménye fölött, katonaként Vaelis hamar el tudja választani a szükséges és szükségtelen gyilkosság fogalmát. Nem lesz végletekig idealista vagy idealizált hős, sikerül a földön tartani, és nagy dolgokra hivatott, de sebezhető emberként ábrázolni. Lyrna hercegnő és apja, Janus király nagyszerűen eltalált karakterek, akik a világot egy óriási sakktáblának tekintik, és bár tisztában vannak vele, micsoda szörnyűségeket kell elkövetniük, hisznek a nagyobb cél érdekében hozott, akár személyes áldozatokban. Az író történész háttere sokat segít a hihető, élő, lélegző, működő gazdasággal és politikai érdekekkel rendelkező világ megteremtésében.
Nagy megkönnyebbülésemre Ryan nem próbál karikatúraszerű klisékké vált fantasy fajokat gyömöszölni emberközpontú világába, és a mágiát is száműzi (szó szerint) a mesék és legendák közé. A címet adó vér dala egy tulajdonképpeni plot device, amivel időnként előbbre lendíti a történet Hetedik Rendjéhez kötődő szálat, illetve olyan tudást ad a főszereplőnek, amihez egyébként nem juthatna hozzá. Mivel úgy tűnik, hogy a későbbiekben nagyobb szerepe lesz (mert természetesen a Penguin kiadó, ha már felkarolta Ryant, rögtön trilógiában gondolkodik), ezért ezt egyelőre elnézhetjük neki. Hatszázötven oldal, keménykötés, Sánta Kira klisés alakokat és beállításokat ügyesen kikerülő, remekbeszabott borítója (érdemes megnézni a külföldi kiadások abszolút fantáziaszegény verzióit) és a magas szórakoztatófaktorral rendelkező tartalom abszolút megéri a mégoly borsos árat is.
