A David Lynch és Mark Frost által kreált, 1990-ben indult, alsó hangon is korszakalkotónak nevezhető kultsorozat különálló fejezetet képez a televíziózás történetében, masszív legenda, elévülhetetlen érdemei vannak a ma ismert, intelligens, kreatív szériák létrejöttében és sikerében. Az alkotók mesterien vezették közönségüket, személyes módon kommunikáltak rajongóikkal, sőt, lényegében a Twin Peaks volt az első sorozat, ami kiszámíthatatlan fordulatai, utánozhatatlan dramaturgiája révén valóságos párbeszédet generált (és generál a mai napig) nézőivel.
Mindenki kedvére találgathatta, merre fog kanyarodni az ezer szálon burjánzó cselekmény, melyik éjfekete titokról hull le végre a lepel, ki gyújt világosságot a feneketlen barlang mélyén, Lynch-ék (és a két évad alatt a sorozat környékén megforduló seregnyi író és rendező) pedig rendre képesek voltak veszettül meglepni, leszakadt álluk zavart keresgélésére kényszeríteni közönségüket. Az epizódok vetítései valóságos eseményekké avanzsáltak, a nézők rádöbbentek, hogy egy tévésorozat is szállíthat magabiztosan kiemelkedő minőséget, a formátum nem feltétlenül öli meg a szellemet, a kreativitást, sőt, megfelelő alkotói attitűd esetén döbbenetes potenciál rejlik benne.
Köszönhető ez többek között a széria máig egyedülálló technikájának, mellyel a fantasztikumot, sötét varázslatokat, horror-motívumokat a kisváros amúgy sem érdektelen színfalai közé csempészte, olyan súlyos, sűrű atmoszférával terhelt univerzumot teremtve, ahol bármi - szó szerint BÁRMI - megtörténhet. Számtalan olyan fordulat, misztikus, máig magyarázatra váró komponens akad, melyek bőven engednek teret a nézői képzeletnek, az alkotók pedig időnként nyújtanak ugyan kulcsokat a rejtélyekhez, de ezekkel sem enyhítik, inkább hidegvérrel tovább növelik a nyomást.
Tudatosságuk persze megkérdőjelezhető, még rajongói körökben is komoly viták tárgyát képezi (előre megfontolt szándék vs. ötletszerű sokkolás), maradjunk annyiban: végtelenül boldog lennék, ha minden, blöffel vádolható tévésorozat legalább megközelítőleg ilyen színvonalon mozogna.
A karakterek bámulatosan eredetiek, precízen és elmésen szerkesztettek, mindenkinek privát dráma, specifikus tragédia dukál, a sorozat bravúrosan használja (állítja a feje tetejére, facsarja végletekig, teszi nevetségessé) a szappanopera-dramaturgiát. A szereplők közötti kapcsolatrendszer átláthatatlanul szövevényes, és szinte mindenki múltjában akad valami sötét, szégyenteljes titok. Hosszú évekre visszavezethető sérelmek izzanak a városka lakói között, csakhogy itt minden történetszál minimum beteges, tucatnyi típusú pszichotikus zavar, agresszív elfojtás, vagy éppen néhány földönkívüli, természetfeletti entitás látogatása fűszerezi a cselekményt.
Az éjsötét alaphangulat mellett a hétköznapi események bemutatása is lebilincselően szórakoztató, köszönhetően a figurák korábban méltatott eredetiségének, és a humor szakadatlan jelenlétének, mellyel alkotóink időnként konkrétan vígjátéki miliőbe csapnak át (Lynch cameo-magánszáma például fergetegesen röhejes).
A készítők rengeteg apró, ötletes geggel kacsintanak ki a nézőre, folyamatosan átdefiniálják befogadói szerepünket. Egyrészről elvárják, hogy halálosan komolyan vegyük az előttünk zajló eseményeket, másrészről újra és újra emlékeztetnek arra, hogy az egész csak egy nagyon ügyesen kitalált (társas)játék, ránk van bízva, elfogadjuk-e a szabályait. A horror- és burleszkelemek egyetlen epizódon belüli könnyed váltakozása, az első látásra értelmezhetetlen, végtelenül nyugtalanító, a kontextusban elhelyezhetetlen képsorok, a színészi játék végletes fluktuációja (élen Kyle MacLachlan időnként robotmerevségű, majd kirobbanóan energikus Cooper ügynökével), az egyszerre elidegenítő és maximális beleélésünket szolgáló gesztusok ellenállhatatlan erővel rántanak az örvény mélyére.
A rendszeresen visszatérő képi motívumok, mint a kandallóban lángoló tűz, a kérlelhetetlenül aláomló zuhatag, a sűrű, sötét erdőségek az események előrehaladtával egyre gazdagabb, vészjóslóbb tartalmakkal töltekeznek, a rejtélyes, kiválóan eltalált, bármikor idézhető egysorosok ("A baglyok nem azok, amiknek látszanak") sírva könyörögnek, hogy próbáljuk megfejteni őket.
A recept alapelemei minden misztikum, dramaturgiai csavar és posztmodern játékosság ellenére pofonegyszerűek: a Twin Peaks lényegében nem szól másról, mint a Jó és a Rossz örök harcáról, Fény és Sötét szembenállásáról, Szeretet és Gyűlölet küzdelméről - ormótlan közhelyeknek tűnhetnek, de helyénvalók (mert a közhelyek sem mindig azok, amiknek látszanak). Általános megjelenési formájuktól elvonatkoztatott mesealakok (óriás, törpe) szerepeltetésével, buddhista életbölcsességek prezentálásával, filozofikus kérdésfelvetésekkel, a hétköznapi abszurd kiteljesítésével létezésünk leglényegét kutatja, de tartózkodik a didaktikus példabeszédektől, inkább még mélyebb kétségek közé taszít.
A kérdések megválaszolatlansága ellenére ugyanakkor kialakul egy sűrű szövésű, monumentális, a maga módján tökéletesen logikus összkép, ami saját szabályrendszerével igazolja a magyarázatok mellőzését: ha minden ajtó feltárulna, a teljes jelentéskör változna meg. A kisvárosi kulisszák között bonyolódó fantasztikus rémtörténet ily módon valósághűbb, mint a legrealistább dráma: olyan közel visz a lényeg megértéséhez, amennyire csak lehetséges, vagyis kíméletlenül rámutat, hogy a lényeget megérteni - lehetetlen.
Szereplőink sorsuknak és a számtalan felettük (felettünk) rendelkező hatalomnak a végletekig kiszolgáltatva bolyonganak az útvesztőben, totális személyiségváltozások, identitás-cserék sorjáznak, a feddhetetlenül pozitív szereplőkből is gonosztevők válhatnak, a legelvetemültebb gazfickók is megtérhetnek. Ebben a világban senki sincs biztonságban, semmi sem biztos, csak jelek vannak, támpontok soha. A pokol fokozatosan, lassú megfontoltsággal, de előre elrendelve szabadul el, és bár próbálod hinni, hogy megúszhatod, a végkifejlet felé haladva ott van minden pillantásban, gesztusban, mozdulatban.
A finálé hihetetlen brutalitása, totális öntörvényűsége, szürrealista horrorja és pofátlan cinizmusa ma is megrázó, hiába ismered a végkifejletet, hiába próbáltak már számtalan módon megdöbbenteni, hiába hiszed, hogy mindent láttál, ami elképzelhető, a Twin Peaks drasztikus, szívfacsaró és agyzúzó kérlelhetetlensége elől nincs hová bújni.
Az epizódok kivitelezése a számtalan közreműködő ellenére magabiztosan magas színvonalú, a képi világ tökéletesen egységes (igen, a Lynch által rendezett epizódok azért némiképp kiemelkednek a mezőnyből, különös tekintettel a már emlegetett fináléra - tegye fel a kezét, aki meglepődött). Az Angelo Badalamenti által komponált főcímzenét az is ismeri, aki soha nem akarta, és külön öröm, hogy Lynch állandó tettestársa az epizódok aláfestésekor is remekel, a komikumot és a rettenetet egyaránt elegánsan támogatja dallamaival.
A népes szereplőgárda szintén kifogástalan, annak ellenére, hogy a közönség a sorozat irdatlan sikere után nem igazán tudott elvonatkoztatni szerepüktől, így a Twin Peaks után csak kevesen jutottak jelentősebb szakmai lehetőséghez. Nehéz lenne bárkit kiemelni közülük, a teljesség leghalványabb igénye nélkül azért álljon itt néhány név, kezdve a bájos hölgykoszorúval: Sheryl Lee, Joan Chen, Lara Flynn Boyle, Mädchen Amick, Sherylin Fenn, Piper Laurie, a jeles férfiak pedig: a már említett MacLachlan mellett kiváló teljesítményt nyújt Ray Wise, Frank Silva, Kenneth Welsh, Russ Tamblyn, Miguel Ferrer, egy emlékezetes cameo erejéig pedig mindannyiunk Mulder ügynöke, David Duchovny is felbukkan.
A Twin Peaks létrejötte, de főleg osztatlan sikere a tévétörténet ünnepe, a kreativitás és a szellem diadala, cáfolhatatlanul bizonyította, hogy a nagyközönség is boldogan kitünteti figyelmével a minőséget, feltéve, ha hozzájut.
A sorozat "hivatalosan" jövőre lesz 25 éves, a pilot forgatása azonban már 89-ben megkezdődött, és ennek örömére július 29-én Twin Peaks: The Entire Mystery címen megjelent egy Blu-ray kiadvány, mely mindkét évadot, Lynch Tűzz, jöjj velem! című filmjét, és 90(!) percnyi soha nem látott anyagot is tartalmaz - a hazai polcokon azért ne keressétek, ellenben külföldről nyilván megrendelhető, bevizsgálása erősen ajánlott.
(A sorozatot az M1 is vetíti, az éjszakai műsorsávban lehet rábukkanni.)