Gondoltál már arra, hogy egy bazi nagy, labirintusszerű bútoráruházban melózni gyaníthatóan nem éppen rózsaszín leányálom? Megfogalmazódott már benned, hogy valószínűleg inkább céltalan, emberellenes zombi-robotolásra hasonlít? Vagy mondjuk kicsit olyan, mintha önként hajtanád fejed egy életre szóló, minden valódi célodtól megfosztó, de a létfenntartáshoz elengedhetetlenül szükséges rabigába? Grady Hendrix regénye szerint mindez egyszerre igaz, sőt, egy ilyen hely könnyen válhat pokoli, kiút nélküli kínkamrává az alkalmazottak számára.
Az Orsk bútoráruházban éjszakánként rejtélyes incidensek sorjáznak. A termékeket megrongálják, a női mosdó falán rejtélyes üzenetek virítanak, a tükröket összetörik, a szekrényeket szétverik, sőt, minden baljós előjel legsúlyosabbikaként egy reggel a dolgozóknak azt kell látniuk, hogy valaki... khm... rászart egy Brooka márkanevű kanapéra. A biztonsági kamerák semmi értékelhetőt nem rögzítenek, a vezetőség tehetetlen, így a fiatal, intelligens, munkáját kelletlenül, kényszerből végző, szebb napokról álmodozó Amy, a korrekt, de szigorú, kissé szabály- és munkamániás Basil, valamint a kötelességtudó, szerény, dolgos Ruth Anne egy éjszakát az áruház falain belül töltenek. Hamar rájönnek, hogy nincsenek egyedül, ráadásul nem egy vagánykodó kölyökbanda, vagy egy csapat megvadult hajléktalan felelős a rongálásokért, a tét pedig messze súlyosabb néhány pozdorjává zúzott, gagyi bútordarab megóvásánál: az áruházban kurva dühös, vérre szomjazó entitások bolyonganak. És nem a termékek rendkívül alacsony nívója okán kibukott vásárlók azok.
Hendrix könyve magával rángató rohamtempóban pörög, a para igen korán elszabadul, a cselekmény egyetlen éjszaka során zajlik. Nincsenek hosszú, túlrészletező leírások, vagy rommá bonyolított jellemrajzok: a cél láthatóan a szórakoztatás, a sztori minél dinamikusabb prezentálása. A karakterek szimpatikusak, könnyen megkedvelhetők, még ha nem is túlságosan eredetiek (bár gyanúm szerint ez is a koncepció része), a könyv egyes megoldásai pedig a horrorfilmek legjellemzőbb kliséivel játszadoznak ötletesen, kezdve a paranormális tevékenységet kamerákkal megörökíteni igyekvő szereplőktől a rémületkeltés eszközeiig (titokzatos, rettenetes eseményeket sejtető dokumentumok, balul elsülő szellemidéző-szeánsz, reménytelennek tűnő, de a legutolsó pillanatban rendre megoldódó csapdahelyzetek).
A gyanús előjelek hamar átcsapnak a szereplőket kíméletlenül vegzáló terrorba: menekülés, kínzás, klausztrofóbia, hömpölygő patkánysereg (Hendrix a finálét érzéseim szerint túl is tolja kissé), a lezárás viszont kifejezetten reménykeltőre, intelligensre sikeredik - és szégyentelenül megágyaz egy esetleges folytatásnak. Barátunk és kollégánk, Kemenes Iván (alias Elmeboy) fordítása a cselekmény tempójához lendületesen igazodó, gördülékeny nyelvezetű, a durvább kifejezéseket is jó ízléssel alkalmazó, remek humorú munka - erre szükség is van, a Horrorstör a szerzője szerint is inkább paródia, mint valódi horror.
A humor forrása pedig Hendrix (valamint a dizájnért felelős Andie Reid, az illusztrációkat készítő Michael Rogalski, és a címlapfotót elkövető Christine Ferrara) kiváló koncepciója: a kötet megjelenésével egy az egyben egy Ikea katalógus jellegzetes küllemét másolja, és a borítóképtől kezdve a könyv méretén át a lapokon elhelyezett, kétértelmű, sötét humorú termékismertetőkig hibátlan az illúzió, még a könyv hátlapján elhelyezett vonalkód is része a remekül eltalált arculatnak. A szöveg legviccesebb részei kétségkívül az ilyen áruházak öntömjénező, hangzatos és hazug, vásárlóikat és alkalmazottaikat egyaránt full kreténnek tekintő reklámszövegeinek cinikus, tűpontos kifigurázásai, melyek a cselekmény előrehaladtával egyre elborultabbak és groteszkebbek lesznek.
Minden, kétségkívül élvezetes momentum ellenére az összkép nem teljesen makulátlan, hiányzik belőle a valódi átütő erő: olvasóként elejétől a végéig kiválóan szórakozunk, igazán emlékezetes élményhez (kis híján csak, de) mégsem jutunk. Paradox módon az ultravagány koncepció némiképp árt is a könyvnek: Hendrix annyira bízik az erejében, hogy a sztoriban, a szereplőkben, a szituációkban rejlő lehetőségeket nem aknázza ki maradéktalanul, nem döglik bele az erőfeszítésbe, hogy őrületesen nagyot gurítson, inkább lazára veszi a figurát - a Horrorstör erényei egyben akadályozzák is, hogy a könyv telitalálatként robbanjon.
A regény ettől persze még erősen ajánlott dolgozat, mivel egyrészt nagyítóval kell keresgélnünk a horror témájú könyveket a piacon, másrészt, mint már említettem: remek móka, és egész egyszerűen iszonyú faszán néz ki.
Így:
Eredeti cím: Horrorstör, fordította: Kemenes Iván
Gabo Kiadó, 2015, 240 oldal