Panelprogram: The Untold Legend of the Batman #1

Batman eredetét nyilván mindenki tökéletesen ismeri. A DC Silver Age-korszaka alatt, a 80-as években, ahogyan arról már korábban szó volt, szinte elszabadult a pokol. Az alternatív univerzumok tömkelege átláthatatlan hálóként szőtte be a karakterek origóját és sokszor azok meghatározó jellembeli tulajdonságait is. A káoszban azonban akadt néhány olyan elképzelés vagy vízió, ami érdekes plusz töltettel egészítette ki az adott szereplő, esetünkben Batman múltját. Erre példa a John Byrne által jegyzett The Untold Legend of the Batman című háromrészes sztori is.

Ebben az időszakban Bruce Wayne megtalálja apja, Thomas Wayne naplóját, benne pedig egy olyan eseményt, amely később alapjaiban változtatja az életét. Egy este ugyanis a Wayne-család egy városi jelmezbálba ment, ahol Thomas Wayne denevérembernek öltözött. A partiba berontott egy csapat maffiózó egy olyan orvost keresve, aki ki tud szedni egy golyót Lew Moxonból, az akkori gothami alvilág egyik legnagyobb vezéréből. Thomas Wayne azonban ellenállt, és denevérjelmezében fiát megszégyenítő hatékonysággal zúzta le a rosszfiúkat. Később aztán a bírósági tárgyaláson Moxon ellen vallott, aki emiatt kissé berágott rá, és miután kiszabadult, felbérelt egy bérgyilkost, hogy ölje meg őt és feleségét. Ez a gyilkos pedig maga Joe Chill volt, ugyanaz az ember, aki a klasszikus eredetsztoriban is megölte Bruce Wayne szüleit. Akadt azonban más eltérés is Thomas Wayne múltjában. Az, hogy Bruce apja megcsalta feleségét, és egy Santa Clara-i nőtől volt egy zabigyereke is, akiből aztán később Bane lett, újabb plusz adalék a történethez, de erről talán majd legközelebb.

Thomas Wayne múltjának ezen apró darabkáit aztán persze a Crisis on Infinite Earths szinte teljes egészében retconálta, és a fent említett bálban a férfi már nem denevér-, hanem Zorro-jelmezben bukkant fel. Ha ez még nem lenne elég, később ezt a retcont is reconálták (hú de szépen hangzik), abban az alternatívában Thomas Wayne nem halt meg, sőt az eredeti Batman-jelmezben még halloweeni cukorkákat is osztogatott gyerekeknek. Pedig maga az „eredeti” ötlet egészen érdekes és kreatív volt. E kis képregényes történelemóra után pedig tessék megcsodálni a John Byrne és Jim Aparo által jegyzett The Untold Legend of the Batman első számának néhány oldalát. Érdemes.

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!