Newsflash - 16-19. hét

  • Bong Joon-ho, a Halál jele, a Gazdatest és a Snowpiercer rendezője már forgatja a következő sci-fijét Tilda Swintonnal és Jake Gyllenhaallal: az OKJA egy fiatal lányról szól, aki próbálja megakadályozni, hogy egy multinacionális vállalat elrabolja tőle hatalmas, Okja nevű állatát. A rendező szerint a film az ember és az állat közti "szépségről és horrorról" szól. Jövőre debütál a Netflixen.
  • Úgy néz ki, Stanley Kubrick leghíresebb meg nem valósult projektjét, a NAPOLEONt Cary Fukunaga fogja elkészíteni az HBO-nak minisorozat formájában (Spielberg produceri felügyelete alatt)!
  • A Fox egyszer már nekirugaszkodott Joe Hill és Gabriel Rodriguez nagyszerű fantasy-horror képregénye, a LOCKE & KEY tévésorozatos adaptációjának, még a pilotot is leforgatták, de végül kútba esett a projekt. MOST VISZONT a The Walking Dead mögött álló produkciós cég Joe Hill írói és produceri felügyelete alatt újra tesz egy próbát a szériával - egyelőre csak egy új pilot elkészítéséről van szó, de a képregény kiadója, az IDW reméli, hogy kapásból berendelik majd a teljes első évadot is.
  • Tévésorozat készül Philip K. Dick novelláiból ELECTRIC DREAMS: THE WORLD OF PHILIP K. DICK címen. A producerek Ronald D. Moore (Star Trek, Battlestar Galactica) Michael Dinner (Justified) és Bryan Cranston lesznek, de utóbbi természetesen színészként is részt vesz a projektben. A széria antológiaformátumú lesz, azaz minden epizódja különálló történetet mesél majd el Dick egy adott novellája alapján. A gyártó a Channel 4, amelynek a Black Mirrort is köszönhetjük. Egyelőre tíz részt rendeltek belőle.
  • Mindenki készen áll az elkárhozásra? PREACHER csoportkép.
  • Csak úgy hirtelen, a semmiből folytatódik a SPAWN-képregények hazai kiadása. A 48 oldalas füzetek kéthavonta jelennek majd meg az újságárusoknál, az első már kapható is - az eredeti széria 86. és 87. részét tartalmazza. (Az 1999-ben nálunk megjelent utolsó képregény a 37. rész volt, szóval ugrottunk egy kicsit.)
  • Ridley Scott jelenleg az Alien: Covenantot forgatja, és úgy néz ki, a következő filmje egy brutális western lesz a Bone Tomahawk rendezője, S. Craig Zahler regénye alapján. A WRAITHS OF THE BROKEN LAND egy csapat elkeseredett férfiról szól, akik a XX. század hajnalán a mexikói határ mentén keresik elrabolt nővéreiket - nem válogatnak az eszközökben, félreteszik moralitásukat, és lassan az őrület felé sodródnak. A producer Simon Kinberg, az író pedig Drew Goddard lesz (vagyis újra összeáll A marsi brigádja).
  • Új fantasy, krimis, horroros ponyvamagazin indul Magyarországon FANTORZIO címen. Még a kezdeti lépéseket teszi, ami azt jelenti, hogy írónak is lehet jelentkezni hozzájuk. Bővebb infót a honlapon találtok. Elkélne egy jó ilyen kiadvány itthonra, reménykedjünk benne, hogy beindul és sikeres lesz!
  • Végtelenül szomorúak vagyunk: elhunyt Darwyn Cooke, az egyik legjobb amerikai képregényrajzoló (és író). A New Frontier, a Parker-adaptációk, az Ed Brubakerrel közös Catwoman és úgy általában, letisztult, végtelenül elegáns vonásai nélkül kevesebb lenne ez a világ.
  • A Fox filmadaptációt készít Mark Waid IRREDEEMABLE című képregényéből, amelyben egy Superman-jellegű nemes, imádott szuperhős végleg bekattan, és iszonyatos pusztító- és népirtóhadjáratba kezd - volt társai és ellenségei próbálják megállítani. (Nem, nem Zack Snyder, hanem) Adam McKay (Anchorman, A nagy dobás, plusz ő írta A hangyát) lesz a rendező, Tommy Wirkola (Dead Snow) pedig a forgatókönyvíró.
  • David Robert Mitchell, az IT FOLLOWS rendezőjének következő filmje az UNDER THE SILVER LAKE lesz, egy Los Angelesben játszódó modern noir thriller Andrew Garfielddal a főszerepben.
  • Simon Kinberg producer megerősítette, hogy a WOLVERINE 3 R-es besorolást kap, és a jövőben játszódik majd (vagyis egyre valószínűbb, hogy tényleg az Old Man Logant adaptálják) - azt is hozzátette, hogy hangulatilag olyan lesz, mint egy western. Az APOKALIPSZIS utáni következő X-Men-filmről pedig annyit mondott, hogy a '90-es években fog játszódni.
  • A DC-nek annyira tetszett Margot Robbie Harley Quinnje az augusztusban érkező SUICIDE SQUADban, hogy spin-offot terveznek vele - de nem csak Harley lesz benne, hanem a DC más női hősei és gonoszai is: eddig Batgirlt és a Birds of Prey tagjait emlegették (utóbbi egy rakás karakter lehet Poison Ivytól Macskanőn át Katanáig).
  • Sínen van a Foxnál és már idén debütál a HALÁLOS FEGYVER tévésorozat Clayne Crawforddal (Riggs) és Damon Wayansszel (Murtaugh). Öregek vagyunk már ehhez a szarhoz...
  • A Geekz kemény magja április végén az udinei Far East Film Festivalon múlatta az időt. Képes beszámoló: itt. (A szöveges itt.)
  • Körülnéztünk az év (egyik) legfontosabb hazai képregényes rendezvényén is.
  • JÁTÉKHÍREK
  • A Nintendo új konzolja, az NX hivatalos megjelenési dátumot kapott. 2017. márciusban lesz a start, ami kicsit későbbre esik a vártnál. Egyértelműen rossz hír viszont, hogy az új, eredetileg Wii U-ra meghirdetett Zelda az NX premierjével egy időben fog megjelenni, de akkor legalább az új gép mellett Wii U-ra is. Az E3-on egyébként az NX-ről nem fog sok szó esni, helyette a Zelda lesz a középpontban. Hadd csorgassuk a nyálunkat!
  • A nyúlcipő felkötős-bujkálós horrorok királya is folytatást kap. Az Outlast 2 a diliházat redneckfalvára cseréli, de a játékmenet alapjaiban változatlan marad. A tíz perces gameplay videóban van minden jó: rurális sátánizmus, menekülés a kukoricásban és vízálló kamera. Idén őszre ígérik.
  • Az előző generációs Deus Ex: Human Revolution folytatása már itt toporog a küszöbön. Vagy legalábbis a lábtörlőn. De a kapun már tutira bejött. Amúgy augusztus 23. a hivatalos megjelenési dátum, szóval mindenki döntse el, mennyire van közel. A trailer alapján annyi biztos, hogy a Mankind Divided botrányosan jól néz ki.

  • John Romero és Adrian Carmack (nem az a Carmack, és nem is rokonok) új FPS-t raknak össze, amihez a Kickstarteren kalapoznának/kalapoztak volna össze 700.000 dodót. Ez nagyon nem kevés pénz, de az első nap összejött százezer, ami alapján a hajdanvolt fenegyerek (e helyütt Romeróra gondolok) okkal és joggal reménykedhetett. Hogy a kampány szekerét megtolja, Romero még egy új pályát is összedobott az eredeti Doom-hoz. Erre azért volt szükség, mert a jelen projekt, a rengeteg hangzatos jelzővel körülárkolt Blackroom csak pár artwork képében létezik, amilyen ez is. A kampány négy nap után olyan 130.000 dollárnál járt, amikor Romero rátenyerelt a pause billentyűre. A legújabb álláspont szerint akkor térnek vissza új kampánnyal, ha már tudnak egy működőképes demót prezentálni. Ez talán bölcs döntés.
  • Az EA és a Respawn Entertainment bejelentették, hogy dolgoznak egy új, külső nézetes STAR WARS akciójátékon. Ha már a Battlefronttól nem kaptunk single player kampányt, talán majd ettől... Egyéb infókat - pl. mely korszakban játszódik majd - még nem tudni.
  • A BATTLEFIELD is új részt kap. A furmányos nevű BATTLEFIELD 1-ben az első világháború véráztatta csataterein szórhatjuk az ólmot.

  • Kábé egy óra az új Doom single-player kampányából. Valamiért nem tűnik annyira meggyőzőnek.
  • Mintha nem lenne így is elég sűrű ez a május, a hónap utolsó napján még az új THE WITCHER 3 DLC is beköszön. DLC-t írunk, de a BLOOD AND WINE a maga 30 órányi új tartalmával egy komplett játéknak is elmenne.
  • A BETHESDA szerint természetesen minden hihetetlenül fasza lesz, ráadásul még a Dark Souls is említésre kerül, de a Dishonored első része alapján ezt most kivételesen el is hisszük. A lényeg: a DISHONORED 2 - ezúttal már két játszható főhőssel - november 11-én érkezik minden fontosabb platformra. Első gameplay trailer majd az idei E3-n.  
  • JÁTÉKELŐZETES - Az űrgárdisták elkenik a géntolvajok száját, vagy fordítva. '95 óta nem kaptunk valamirevaló Space Hulk videojátékot, de ez most keményen változni látszik. Odacsapós trailer. /// Infinity Warfare /// WARHAMMER 40K-ból sosem elég? Nem tudom, de az biztos, hogy érkezik a DAWN OF WAR III. Négy perc tömény csoda itt. /// Az eddigi FALLOUT 4 kiegészítők nem tartoztak a legkiadósabb lakomák közé, de ez talán most majd megváltozik. Vágtázó rákstrucc, lángoló cápa és a The Suffering injekciós hátú zombija is vendégszerepel a FAR HARBOR DLC kedvcsinálójában. /// 20 éves a PERSONA sorozat, ennek örömére pedig csodálatosan őrült, négy perces trailert kaptunk a Japánban már idén szeptemberben megjelenő PERSONA 5-ből. A végén még a jó öreg Igor is feltűnik. Csak jöjjön hozzánk is minél hamarabb!

  • FILMTRAILER - Az első trailer a Batman: The Killing Joke-hoz. /// Itt az első teaser a januárban érkező új STAR TREK tévésorozathoz! Persze csak ősszel kezdik a forgatást, úgyhogy ne számítsatok sokra. /// Mark Strong úton van a Mars felé, egyedül - és persze rosszul sülnek el a dolgok. Nagyon szépnek és jónak tűnő űrdráma. APPROACHING THE UNKNOWN előzetes. /// Megint ketyeg az óra: februárban debütál a 24: LEGACY, és a Fox már ki is tolta hozzá az első előzetest. Hátha jó lesz... /// A THE NICE GUYS előzetese a '70-es évek stílusára gyúrva is remekül fest. /// Új előzetes az új SZELLEMIRTÓKhoz - aki nem utálja alapból, csak mert nők vannak benne, kap egy kockacukrot /// Blake Lively és egy cápa, egy az egy ellen. THE SHALLOWS trailer. ///  Tom Hanks harmadszorra is eljátszhatja tök unottan a tök unalmas Robert Landgdont: INFERNO előzetes. /// THE WAILING /// HELL OR HIGH WATER /// Az eddigi legjobb, abszolút hipnotikus hangulatú előzetes a NEON DÉMONhoz. Bíztató: a filmet kifütyülte a kritikusok egyrésze Cannes-ban.


  • KONCEPT - Koncepciós rajz Zemóról a POLGÁRHÁBORÚhoz. Bármilyen képregényhű, jó, hogy nem valósult meg, ehhez a sztorihoz nem illett volna. De azért menő. /// Koncepciós rajz egy meg nem valósult élőszereplős AKIRA-adaptációhoz. /// Sid Mead korai koncepciós rajza a SZÁRNYAS FEJVADÁSZhoz. /// A nagy Jakkui Csata. (CPuglise9)
  • BÓNUSZ - Ken Barr festménye a Questar című sci-fi/fantasy magazin első, 1978-as számának borítójához - a középpontban Obi-Wannal. /// Cukiság a Mexikói úton ‪#‎starwarsday (fotó: Gorácz Anikó) /// Egyedi építésű szuper csillagromboló LEGO-ból - akkora (majdnem másfél méter hosszú), hogy háromszintes belső tere is van. Képorgia: itt. /// A PREDATOR trófeaterme némi pándimenzionális vadászat után. by Chris Skinner

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!