Második E3 2016 összefoglaló – Kratostól Pókemberig

A Sony konferenciája után nyugodtan kijelenthető, hogy a tegnap (illetve a ma hajnal), sőt visszamenőlegesen az egész E3 két részből állt: a Sonyból és minden másból. Csak hogy az arányokat érzékeltessem: a Sony konferencia legvégén egy pár perces montázsban levetítették az addigi összes nagyobb multiplatform bejelentést, és az volt a show-juk legkevésbé érdekes része. Mert addig egymás után hullottak az atombombák olyan másfél órán keresztül. Na de mielőtt sort kerítenénk a Michelin csillagos főfogásra, lapátoljuk be a menzalevest, méghozzá olyan gyorsan, ahogy csak lehet.

Minden, ami nem Sony

Az Ubisoft műsorát szokás szerint Aisha Tyler nyitotta meg, aki a többi konferansziéhoz hasonlóan megemlékezett az orlandói lövöldözésről. Sőt a Ubinál – francia cég lévén – mindenki szivárványos kokárdát tűzött ki, kivéve a South Park apukáit, Trey Parkert és Matt Stone-t (ők, felteszem, a dolog túltolásának gondolták a híres francia ruházati kiegészítőt). Tyler elsütött pár viccet azoknak a trolloknak a rovására, akik már évek óta cikizik amiatt (ez enyhe kifejezés, sokszor a legbántóbb bunkóságokat engedik meg maguknak néhányan), hogy az Ubisoft konferencia háziasszonya mer lenni. Tyler baszogatása már csak azért is érthetetlen, mert az ő mini stand-upja volt a show legélvezetesebb része.

Igen, az Ubisoft nem csak játékokat nem tud csinálni az utóbbi időben, de jól működő showműsort sem (a kettő közt nyilván van összefüggés, ráadásul nincsenek vele egyedül, de erről később). Azért szubjektív módon kiválasztottam két címet, amelyekben lehet potenciál.

A TOM CLANCY'S GHOST RECON WILDLANDS nagyon ígéretesnek látszik: open world felépítés, szabadon megválasztott eszközökkel végrehajtott missziók. Némi elővigyázatosságra int viszont a sok csúszás, hiszen az előző Ghost Recon is hasonlóan ambiciózusnak indult, de rengeteg halasztás után végül egy rém középszerű shootert kaptunk:

A SOUTH PARK: FRACTURED BUT WHOLE a STICK OF TRUTH közvetlen folytatása, csak ezúttal fantasyparódia helyett a pillanatnyilag egy fokkal talán relevánsabb szuperhősparódiában merülhetünk majd el:

Ennyit a Ubiról, térjünk át a Microsoftra, akik egészen vad dolgot műveltek. A Sony konferencia előtt még gondoltam, külön írok róluk, és annak valami ilyesmi lett volna az alcíme: konzoltól konzolig, de inkább irány a pécé. Merthogy a show elején bejelentették az új, karcsúsított Xbox One-t, amely 300 dollárért kerül forgalomba. Ez még nem meglepő, része az ipar szokásos ügymenetének. Aztán a bénácska bemutatók során nem győzték hangsúlyozni, hogy amúgy mennyire nincs is szükség a konzoljukra, mert az összes címük vígan fut Windows 10 alapú platformokon. Oké. A legkomolyabb húzást a show végére tartogatták, amikor is bejelentették, hogy egyébként 2017 karácsony tájékán érkezik a tök új gépük, a hardveres fazonírozáson is átesett Xbox One. Magyarán jön az olcsóbb konzol, amit vegyél meg, bár nincs rá különösebb okod, és ezt is csak azért, hogy egy szájbavert év múlva lecserélhesd a szebb, okosabb, gyorsabb masinára. Ami szintén nem tud semmi olyat, ami miatt akár egy fityinget megérne érte kiperkálni. A két gép árából amúgy olyan pécét rittyenthetsz, ami félő, hogy öntudatra ébred, és átveszi a világuralmat.

Azért itt egy GEARS OF WAR tréler:

Itt meg egy HALO WARS 2:

Sony

Ha már-már hihetetlenül objektív szemüvegen át vizsgálom az eseményeket, azért felismerhető, hogy a Sony bizonyos mértékig csak ügyesebb volt a többi kiállítónál. Először is jobban promózták a játékaikat. A GEARS OF WAR demó láttán nem tudom hányan szaladnak eszüket eldobva a boltokba konzolt venni, de szerintem nem sokan. A GOD OF WAR kómába ejtősen gyönyörű, in-game videóját látva viszont még én is erősen kedvet kaptam a cucchoz, pedig nem vagyok az a kimondott Kratos-rajongó. Rendben, hihetetlenül objektív szemüvegen át is látszik, hogy a kiállított anyagok közt az is a különbség, hogy az új GOD OF WAR mellesleg fényévekkel minőségibb a láncfűrészes-puskás space-marine wannabek ámokfutásánál:

Szóval ezzel indítottak, csak így lazán, csuklóból. A másik fontos tényező, hogy a Sony megtanult videojátékos show-t készíteni. Nem kiállított pár bohócot a színpadra, akik izzadva, hebegve adták elő a nagyvállalati bullshitet, a magasztos küldetésüket és a hasonló faszságokat, hanem csak nagyon látványos trélereket nyomtak nagyon jó játékokról és nagyon jó sorrendben.

Nem túlzás, hogy a két kezemen meg tudom számolni a színpadon elhangzott mondatok számát (és azoknak mind volt jelentősége). Egyébként meg csak videók pörögtek, miközben egy szimfonikus zenekar nyomta a felvezető zenéket. Úgy is kezdődött a show, mint egy hangverseny: a karmester a pódiumra lépett egy színházteremben, ahol a vásznat súlyos bársonyfüggönnyel takarták el.

Igen, a Sonynak van stílusa!

De más is lejött a dologból: megbecsülik a vásárlóikat, a játékosokat. Az E3 a legnagyobb videojátékos rendezvény, ez a mi szuperkupánk, a mi ebénk. Ám egy ideje úgy érezhettük, hogy ez már nem a mi rendezvényünk: a kiállítók elképzelt, tizenéves hülye kamaszfiúkra hangolták a műsort, pedig a közönség soraiban az ősz haj sem ritka. A Sony nem így tett. Nem szarozta el. Komolyan vette. És olyan műsort rakott össze, amelyért bőven megérte hajnali fél ötig ébren maradni.

Mellesleg pedig olyan játékokat öntött elénk, amelyek evolúciósan a következő lépést jelentik mindenhez képest, amit a többiek mutogattak idén. Nem csak grafikában (bár abban is rohadtul), de mechanikában, felépítésben, végső soron: megközelítésben.

Ennyit az ömlengésről, lépjünk tovább:

A DAYS GONE zombis játék, amelyet kicsit úgy érdemes elképzelni, mintha a Sons of Anarchy és a The Walking Dead szerelemgyereke lenne:

A THE LAST GUARDIAN is szerepelt, ami nem meglepő. Ami már inkább az, hogy a tréler végén egy idén októberi megjelenési dátum olvasható (persze kitörő ováció fogadta):

A Heavy Raint szerettem, a Beyondot nem. David Cage új játéka, a DETROIT BECOME HUMAN kicsit a Humans című brit sorozatra hajaz, de ha csak a fele igaz a választásainkból összeálló, számtalan kimeneti lehetőséggel bíró történetnek, akkor lehet bontani a pezsgőket:

A HORIZON ZERO DAWN jelenlétét elvártuk, viszont ezúttal jobban beleláttunk a bizarr, a robotok által elhozott apoklipszis utáni világot egyfajta őskori, törzsi társadalommal keverő, és dzsungeles környezetbe helyező játékba. Nagyon biztató:

Ezután jött talán a legkomolyabb gyomros. Pletykálkodtak már valami hasonlóról, mégis leszakadt az állam, amikor a P.T. jellegű, irgalmatlanul beszaratós videó (konkrétan felsikoltottak emberek a bemutató közben ijedtükben) végén felfedték, hogy ez bizony a RESIDENT EVIL 7. Egyébként P.T.-Silent Hills dizájner is dolgozik rajta. Úgy tűnik, vége a képregényes hülyéskedésnek, a hetedik rész kőkemény, modern horrorként definiálja önmagát. Ráadásul jön a Playstation VR változat is belőle, amit nem tudom, miként lehet majd infarktus nélkül átvészelni.

A Konamitol megpattant Kojima is visszatért egy látványos videóval, amelyben a P.T. végén már feltűnt Norman Reedus szerepelt (a törölt Silent Hills főszereplője is ő lett volna). A DEATH STRANDINGről sok minden nem derült ki azon kívül, hogy nagyon különbözik Kojima eddigi munkáitól. Leginkább posztapokaliptikus horrornak (de rohadtul nem a szokásos módon) tűnik, és ha valaki azt mondja, hogy a Konimtól való inkább keserű, mint édes búcsú előtt Kojima a hóna alá csapta minden Silent Hillsszel kapcsolatos ötletét, és úgy távozott, hát nem csodálkoznék:

Ennyi? Nem. A végén még gurították egy kis videót a PS exkluzív Pókember-játékról is. A SPIDER-MANt a szuperhős témában járatos Insomniac készíti:

Ha a Nintendo hajít valami nagyon érdekeset, azzal még valamilyen formában visszatérek, amúgy köszönöm a figyelmet mindenkinek, aki idekapcsolt!

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!