A közösségi finanszírozású platformoknak köszönhetően a társasjátékkultúra a reneszánszát éli, és mivel ezek mindenkit elérő digitális kezdeményezések, végre kinyílt a világ a hazai játékfejlesztők számára is. Születtek kifejezetten az itthoni piacra magyar nyelvű játékok, mint A birodalom bajnoka, amelyben az ókori Római Birodalom hőseit megtestesítve kell dicsőségre szert tenni legendás, mitológiai szörnyetegek legyőzésével vagy a Magyar népmesék, amelyben Tündér Ilonával, Fehérlófiával és megannyi ismerős mesehőssel kell eljutni a Sötéterdőn túli várba. Az igazán nehéz feladat azonban olyan társasjátékokat tervezni, amelyek valamilyen formában még a külföldieknek is újat tudnak nyújtani, és a fiatal magyar tervezők pedig megfeleltek ennek a kihívásnak is: a Trickerion bűvészek és illuzionisták összecsapását keltette életre a közönség kegyeiért, a Saltlands egy kiszáradt tenger medrében, szél hajtotta járgányokon száguldozó túlélők küzdelmét jelenítette meg posztapokaliptikus közegben.
A Days of Ire: Budapest 1956 egy még ezeknél is érdekesebb és egyedibb témával foglalkozik: az 56-os forradalom hét történelmi napját élhetjük át fővárosunk utcáin, szabadságharcos egyetemistákat, többgyermekes anyukákat, egyszerű munkásokat vagy éppen értelmiségieket toborozva, hogy szembeszálljanak a szovjet tankokkal és a rettegett ÁVH mesterlövészeivel. Ezek az időszak a magyar történelem azon kevés eseményei közé tartoznak, amelyek a messze a határainkon túl élőkre is mély benyomást tettek, nem véletlen lett az amerikai TIME magazinban az 1956-os Év Embere a Magyar Szabadságharcos. Személyes tapasztalatból tudom, hogy mindennek ellenére a téma sokakban averziót váltott ki, vagy azért, mert a családja valamilyen formában érintett volt az akkor történt szörnyűségekben, vagy egyszerűen úgy találja, hogy szentségtörés egy ilyen komoly témát egy játékban feldolgozni.
Ez többek között azért is lehet, mert a társasjáték alapfelállása aszimmetrikus, lényege, hogy egy, két vagy három forradalmár száll szembe a negyedik játékossal, aki viszont a Zsukov tábornok vezényelte szovjet erőkkel és a gyűlölt Államvédelmi Hatóság csapatainak irányításával a szabadságharc eltiprására törekszik. Távol álljon tőlem, hogy hosszasan győzködjem őket arról, mennyire fontos történelmünk egy ilyen egyben vészterhes és az egész világot inspiráló részének emlékét fenntartani, egyrészt mert hadd legyen ez az ő személyes döntésük, másrészt pedig pont nekik van kitalálva a kooperatív játékmód, amelyben mindenki forradalmárt alakít, és az automatikus Zsukov-pakli mechanikája ellen kell játszaniuk.
Mivel a Days of Ire-Kickstarter kampánya még mindig tart, a Geekz stábja a játék egy prototípusával, annak átmeneti jellegű játékkomponenseivel játszott, de a hangulata a doboz borítófestményével, az eredeti fényképekkel ellátott Budapestet ábrázoló táblájával és a remekbe szabott kártyaillusztrációkkal még így is teljesen lehengerelt minket. A helyszíneket gombostűkkel leszúrt spárgavonalak kötik össze, a megtörtént események jelzői a hamutálba kerülnek, az ÁVH utasításkártyái a szovjet propagandaplakátokra emlékeztetnek, a forradalmárok erőforráskártyáin a háttérben lángosos, a fegyver mellett az asztalon korabeli pénzek láthatók, de a legnagyobb sikert mindenképpen a Rajtaütés (Ambush) lap illusztációja aratta: az ablaknál a sámlin ülő mesterlövész felé hátulról közelít egy forradalmár, a kezében vészjóslóan lóbálva a súlyos franciakulcsot. Minden autentikusnak, kézzelfoghatónak, rögvalóságosnak tűnik, amelyet a forradalom hét napja alatt valóban megtörtént események kártyái is csak megerősítenek.
A játék mechanikája a forradalmárok részéről leginkább a Pandemicre hasonlít, vagyis a szovjet játékos által Budapest utcáira és tereire kirakott eseménykártyákat kell semlegesíteniük a kezükben lévő erőforráslapokkal. Minden eseményhez megfelelő típusú és számú erőforrással kell egyszerre előrukkolniuk: ez lehet rádió, élelmiszer, elsősegélydoboz, lőszer, Molotov-koktél vagy jármű. A közlekedés persze egyáltalán nem egyszerű, a játékosoknak összesen négy akciójuk van egy körben, miközben figyelniük kell arra, hogy a szovjet tankok automatikusan rájuk lőnek, ha velük egy helyszínen cselekednek, a szovjet játékos pedig az ÁVH milicistáival és mesterlövészeivel próbálja őket folyamatosan sarokba szorítani. Minden helyszínen elérhető két szabadságharcos, akiknek aktiválásával és magukkal hurcolásával extra erőforrásokra és speciális akciókra tehetnek szert. Amennyiben a játék hetedik napján csak négy vagy kevesebb esemény van a táblán, vagy még előtte az összes milicistát és tankot sikerül elpusztítaniuk, a forradalmárok győztek, a szovjetek pedig leülnek velük tárgyalni.
Mindezalatt persze a szovjet játékos sem a babérjain ül, újságszalagcímeket (Headlines) tartalmazó kártyákkal manipulálja az eseményeket, azaz Parancsnoki Pontokat (Command Points) termel, amelyekből eseménykártyákat vásárolhat, és felhelyezheti őket a táblára, valamint a szovjet tanokat mozgathatja. Külön csavar, hogy a pirossal jelölt szalagcímek elkölthető pontot vagy más segítséget adnak, ám a zöld kártyáknál mérlegelni kell a kijátszásukat, mert ugyan Parancsnoki Pontot adnak, de egyúttal a forradalmárok is előnyökhöz jutnak belőlük. Az ÁVH egységeit mozgató lapok egy másik mechanikát használnak, itt nyolc kártyából kell kitaktikáznunk a lejátszásuk sorrendjét, és a lerakott lapokat csak ÁVH kártyákat visszaadó újságszalagcímekkel vagy a kezünk teljes felfrissítésével vehetjük vissza (utóbbi esetében el is ment ezzel egy teljes körünk, szóval bölcsen kell élni vele). Az ÁVH lapok státusza teljesen nyilvános, így a forradalmárok aszerint tudnak tervezni, hogy a szovjet tábornoknak éppen van-e olyan lap a kezében, amellyel bekerítheti őket vagy tüzet nyithat rájuk. Ha bármelyik forradalmár beszerzi a negyedik sebét, sikerül nullára csökkenteni a moráljukat, vagy a játék végén legalább öt eseménykártya van a táblán, a szabadságharc elbukott.
Mint látható, nem csak a játékosok száma aszimmetrikus, hanem a két fél lehetőségeit irányító mechanikák is: a forradalmárok Pandemicet játszanak, míg szovjet ellenfelük Twilight Struggle-t és Mission to Red Planetet egyszerre. Abból a pár játékból, amit játszottam, az derült ki, hogy a forradalmárok az eseménykártyák likvidálásával, az ellenfelük pedig az ő likvidálásukkal juthat a legkönnyebben a győzelemhez. A tematika elképesztően eltalált: a forradalmárok a velük tartó szabadságharcosok feláldozásával felfoghatják az őket célzó golyókat, és ez különösen azért fájdalmas, mert mindegyiknek külön (bár fiktív) neve van. A Molotov-koktélokkal felrobbantott tankok növelik a morált, amelynek aktuális állása meghatározza az adott körben húzható erőforráskártyák számát. A hét nap három szakaszra van osztva, melyeknek intenzitása egyre jobban nő, az egyetlen kockavezérelt elemnél pedig előre megbecsülhetjük a veszélyt (támadásnál a helyszínen lévő ÁVH egységek összereje alá kell dobni, hogy találat érje a forradalmárokat), és úgy dönthetjük el, hogy kockáztatunk-e egy esemény megoldásával.
A végeredmény nagyon impresszív, a tematika és a mechanika kéz a kézben jár, a játékos játékos elleni felállás azonban messze élvezetesebb, mint a játékosi visszajelzések miatt utólag készített kooperatív játékmód. Viszonylag egyszerűen megtanulható, a kártyák alapos ismeretével elmélyíthető és taktikusabbá tehető, és akik már sikerrel vették a Pandemic bonyolultságát (ami valójában ezt tekintve könnyedebb belépőjáték, azaz gateway game), azoknak minden további nélkül ajánlható a Days of Ire. Bár az eredeti játék angol nyelvű, a készítők már bejelentették, hogy lesz egy magyar nyelvű kártyacsomag, ami lehetővé teszi az angol nyelvet nem beszélők bevonását is. Geekz pecséttel ellátott, abszolút ajánlott, rendkívül tematikus stratégia, egyszóval akit érdekel, annak még van néhány napja, hogy megtámogassa a Kickstarter kampányukat, és egy példány boldog tulajdonosa lehessen.