Hivatalos: 2015-ben Ady, Kosztolányi, Karinthy meg a többiek képregényben fogják irtani a zombikat

Pár évvel ezelőtt Csepella Olivér elképzelte, hogy mennyire menő lenne (spoiler: nagyon), ha a New York Kávéházat ellepnék a zombik, és személyesen Babits Mihály, Ady Endre, Tóth Árpád, Kosztolányi Dezső és Karinthy Frigyes venné fel velük a harcot. Diplomamunkaként meg is alkotott egy 32 oldalas képregényt (Nyugat+Zombik), de az általa megálmodott sztorinak az még csak az első fejezete volt.

nyugatzombik1

A hír hallatán erős izgalmi állapotba került a célközönség (igen, mi is), mégsem sikerült olyan kiadót találni, amely komolyabban a zsebébe nyúlt volna. Csepella jobb híján a közösségi finanszírozás mellett döntött. Ma, vagyis november 7-én startolt az egy hónaposra tervezett online adakozás, és olyasmi történt, amire tényleg senki nem számított.

A megcélzott 12.000 dolláros, vagyis 3 millió forintos összeg kevesebb mint 24 óra alatt összegyűlt.

bbmoney

Ez pedig azt jelenti, hogy a kijózanodás után Csepella azonnal nekiáll megrajzolni a 200 oldalasra tervezett képregényt, és a következő 12 hónapban csak ezzel fog főállásban foglalkozni, hogy jövő ilyenkor már olvashassuk a zombikat aprító nyugatosok kalandjait.

Köszönjük internet, büszkék vagyunk rátok!

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!