Utálom ismételni magam, de ugye épp nemrég lelkendeztem a The Sacrament kapcsán, hogy a found footage horrorok lehangoló szeméttelepén azért nagyritkán csak-csak találni gyöngyszemet is, amely az említett formátumot ténylegesen fontos alappillérként, nem pusztán költséghatékony megoldásként alkalmazza – erre itt van az Afflicted, amelyre mindez nemcsak ugyanúgy, hanem inkább duplán igaz. Az elsőfilmes, kanadai író-rendező-főszereplőpáros, Derek Lee és Cliff Prowse ráadásul még a vámpírhorror sápadt, megfáradt, félholt műfajába is friss, zamatos, mélyvörös vért pumpált.
Két gyerekkori barát, Cliff és Derek világkörüli útra mennek, amelyet napról-napra, videoblogként készülnek megörökíteni saját maguk és ismerőseik számára. Derek annak ellenére (vagy éppen azért) vállalkozik az utazásra, hogy veszélyes agybetegsége van (AVM), és kis túlzással bármikor meghalhat, Cliff pedig félig baráti kötelességtudatból és dokumentumfilmes indíttatásból tart vele. Még alig vannak úton, amikor Derek egy párizsi egyéjszakás kaland után furcsa és riasztó változásokon kezd átmenni: képtelen rendes ételt enni, érzékennyé válik a napfényre, emberfeletti erőre és sebességre tesz szert.
Az Afflicted az a vámpírhorrornak, ami Az erő krónikája volt a szuperhős-filmeknek (dramaturgiailag mindkettő ismerős vizeken halad, és egyik sem egy mestermű, de mindkettő a legtöbbet hozza ki a koncepciójából), és ennél nagyobb dicséretet found footage-mozi tőlem bajosan kaphat. Ahogy Josh Trank, úgy a Lee-Prowse duó is a drámai hatáskeltés maximalizálására, a történet mélyen személyes szemszögének lehető legteljesebb kiaknázásra használja a formátumot – Derek metamorfózis-vesszőfutása beteg, véres és kegyetlen, és a találtfilmes jelleg csak beszűkíti, mi több, klausztrofóbbá teszi az amúgy a széles nagyvilágban játszódó cselekményt. A főszereplők futhatnak, kapálózhatnak, de saját maguk és egymás elől nincs menekvésük.
És ahogy Az erő krónikája, az Afflicted is a csúcsra járatja az akciókat, ráadásul előbbi amúgy sem magas költségvetésének pusztán töredékéből teszi (cirka 300 ezer dollárról beszélünk). A sumákolás-barát formátum nyilván itt is segített a húzósabb snittek zsebpénzből való leforgatásában, a házról-házra ugrálós, kommandósokat tarolós menekülésjeleneteken mégsem az olcsóság, hanem a kreativitás érződik: az emberfeletti tettek adrenalinbombaként robbanó „csodája” és az átalakulás, a gyilok zsigeri borzalma kéz a kézben járnak. Gondolj A csodálatos Pókember-filmek hálóhintás jeleneteire, épp csak iszonyú feszültséggel és ellentmondásos érzések kavalkádjával.
De persze nem pusztán ennyiről van szó, az Afflicted több az átlag vámpírfilm szimpla found footage-be mártogatásától. Lee és Prowse a vérszívó legendárium tragikus aspektusát hozzák előtérbe, méghozzá úgy, ahogyan Cronenberg Jeff Goldblum kálváriájával tette A légyben – helló, testhorror! Derek a fizikai metamorfózissal párhuzamosan nem válik belül is szörnyeteggé, nem tűnik el belőle a humánum, sőt, a film központi konfliktusa pont abból ered, hogy ennek a humánumnak valahogy együtt kell élnie az embertelen borzalommal – azzal, amit immár önnön létezése jelent, és azzal, amit másokra kénytelen kivetni.
Mert az embervér fogyasztása természetesen elkerülhetetlen, ha pedig Derek mégis megpróbálja elkerülni, az csak még nagyobb borzalmakkal jár; és nem pusztán saját magára nézve. Lee és Prowse itt épp csak annyira villantanak fel egy saját háttérmitológiát, hogy tökéletesen kikerekítsék vámpírdrámájuk kíméletlen logikai rendszerét.
Az Afflicted (túl a found footage profi alkalmazásán) két dologtól lesz igazán hátborzongató. Egyrészt attól, hogy az emberség végig szerves és nélkülözhetetlen része marad a sztorinak (még az „átok”, vagyis a vámpírizmus is szánalomból terjed, nem gonoszságból vagy egyszerű étvágyból), másrészt attól, hogy a borzalom nem ér véget a vérszívólét megtapasztalásával – hiába váltál az éjszaka lényévé, a sötétség, az ismeretlen továbbra is ott ólálkodik a sarkon túl.
És azt hiszem, ennél szebb ars poeticát kevesen fogalmaztak meg a műfajról: bármi történjék is, a horror soha nem ér véget.