Over The Garden Wall - Őszi vándorút az Ismeretlenben

"No, though I am lost, my wounded heart resides back home, in pieces, strewn about the graveyard of my lost love."

Régen sem tartoztam a Cartoon Network, vagy akár csak egyes sorozatainak megszállott rajongói közé, bár volt azért időszakom, mikor jólesett elröhögcsélni a Boci és Pipi, a Pindúr Pandúrok vagy a Dexter laboratóriuma abszurd kreténségein, a Szamuráj Jacket meg voltaképp kifejezetten bírtam. Ahhoz azonban a csatorna általános hangvétele nekem mindig is túl öncélúan idióta, túl kalkuláltan blőd volt, hogy hosszú távon le tudjon kötni bármelyik eresztése, ráadásul amennyire fél szemmel figyelem a fejleményeket, a felhozatal Stuart Snyder elnöklése alatt az elmúlt évek során sokak szerint drámai minőségromláson ment keresztül. Egészen mostanáig, hiszen tavaly júliusában Snyder távozott, helyére egy bizonyos Christina Miller került, és máris kezdenek felcsendülni az első, reményteli hangok, melyek a régi dicsőség másodvirágzását vizionálják.

Ezzel kapcsolatban tájékozatlan laikusként magam nem bocsátkoznék jóslatokba, az viszont még nekem is nyilvánvaló, hogy a Kalandra fel! társírója, Patrick McHale nevéhez fűződő, 2014 novemberében egy hét alatt lezavart Over the Garden Wall ha nem is túlzottan drasztikusan, de azért tisztán kivehetően újszerű hangnemet pendít meg. Eleve önmagában zárt, kerek történetet elmesélő, és (egyelőre legalábbis) folytatni nem kívánt minisorozatról van szó (vagyis tíz, egyenként 11-12 perces epizódról, szóval végtére akár feldarabolt egész estés rajzfilmnek is felfogható, és bizonyosan úgy is érdemes a leginkább nézni), mely formátum eddig hiányzott az adó repertoárjából, ám ennél is fontosabb, hogy érettségében, komolyságában és igen, komorságában mennyire elüt a megszokottól. Persze azért nem valamiféle ultrakarcos CN-Darkra kell gondolni; a hol meglepően torz, hol infantilis, hol bájos humor továbbra is jelen van, csak éppen jóval visszafogottabban, a képletbe pedig olykor kifejezetten sötét elemek is elegyednek.

otgw1

Főhőseink az örökkön tétovázó és aggodalmaskodó, tizenéves Wirt (Elijah Wood), annak hebehurgya kisöccse, a fején ki tudja, miért, de felfordított teáskannát viselő Gregory (Collin Dean), valamint epizódról epizódra új keresztségen áteső, meglehetősen passzív békájuk. A testvérpár eltévedt egy felettébb furcsa, az évszak állása szerint őszbe boruló, de egyébként sejtelmesen időtlennek tetsző rengetegben, és a hazautat keresi. Kezdetben ennél sokkal többet nem is tudunk meg az alapszituációról, még akkor sem, amikor megjelenik a színen egy magányos, kissé ijesztő favágó (Christopher Lloyd), és figyelmezteti őket: az Unknown nevű helyen járnak, minél hamarabb távozniuk kell, ám csak óvatosan, mert az erdő sűrűjében ólálkodó, titokzatos Fenevad eltévedt utazókra feni a karmát.

Wirt és Greg bevetik hát magukat a rozsdás lombú fák közé, majd mivel nemsokára csatlakozik hozzájuk Beatrice, a cinikus kismadár, hármasban (plusz béka) barangolják be ezt az idegenszerűsége ellenére is otthonos tájat... ám az erdőnek csak nem akaródzik ritkulnia. Innentől az elbeszélés kifejezetten pikareszk jellegű: a szereplők fejezetről fejezetre újabb helyszínekre érkeznek, újabb helybéliekkel találkoznak, viszontagságaik első blikkre tökéletesen véletlenszerűnek tűnnek, de aztán ahogy a történet halad előre, rájövünk, hogy egyáltalán van történet, és hogy nem minden az, aminek látszik.

otgw5

Ami elsőre feltűnik, és egyben a sorozat egyik fő erénye is, az a teljességgel sajátos, de megfoghatatlanul ismerős, keserédes atmoszféra. Az Unknown hiába hordozza magában a tündérmesék csapongó következetlenségeit, hiába szigorúan egyszer használatos, valójában nagyon is aprólékos műgonddal, szeretettel és körültekintéssel megalkotott világ. Alapanyagát az amerikai folklórból és az európai népmesékből finoman átemelt motívumok nyújtják, de az ízig-vérig modern mozzanatoknak sincs híján: a gyerekek vándorlásaik során szüretünnepet tartó tökemberekkel, erdei állatiskolát terrorizáló cirkuszi gorillákkal találkoznak, de megfordulnak gyanús, útszéli fogadókban, kísértettanyákon, vagy éppen egy békáktól hemzsegő gőzhajón is, miközben újra és újra felzendül egy-egy ódivatú, hol folkos, hol sanzonszerű, hol egyenesen jazzes vagy operás, és minden esetben bűbájosan elbaszott dalocska.

Mindezt híven tükrözi maga a látványvilág, mely egyszerre hasonlít a CN tipikus, minimalista megoldásaira, és idéz meg felvállaltan ihletforrásnak számító ős-klasszikusokat, élükön a Disney akár kísérletinek és úttörőnek is nevezhető Silly Symphonies kisfilmjeivel. Nehéz ezt szavakkal érzékeltetni, de talán a számomra abszolút favorit Útonálló dala segít belőni - egyszerre remek példa a hangulatra, az animációra és a zenés betétekre. Kár,hogy alig fél perces.

otgw6

Bár a történetmesélés az OTGW-nek nem elsődleges erőssége, tán nem is volt szándék, hogy az legyen, szégyenkeznie azért ezen a téren sem kell. A cselekményről sokat nem árulhatok el, maradjunk annyiban, hogy tartogat kisebb-nagyobb meglepetéseket, melyekre ráadásul az első percektől fogva akadnak apró utalások. A narratíva egyébként is a körültekintő óvatosság jegyében fogant, hiszen mint fent már említettem, eltart néhány epizódig, míg felsejlik, hogy az addigi, esetlegesnek tűnő fejlemények között azért jócskán akad összefüggés.

Jól érzékelteti ezt a főszereplő testvérek közötti meglepően mély és érett dinamika: noha bemutatásukkor egydimenziós karaktereknek hihetjük őket, ráadásul az az egy szem jellemvonásuk is mintha kizárólag a komikumot szolgálná, szép lassan egyre árnyaltabbá válik a kép, míg végül megértjük, hogy a folyamatosan feszengő, rágódó Wirt és ennek szöges ellentéteként lüke, mindent szó szerint vevő, a veszélyhelyzetekbe unos-untalan gyermeki naivitással fejest ugró Greg viszonya, kölcsönös felelősségvállalása mennyire hangsúlyos, mi több, mennyire szervesen kapcsolódik a sztori központi motívumához - mert bizony, olyan is van neki, ámde innentől lakat a számon.

otgw3

Talán a fentiek azt sugallják, hogy az OTGW-t igazán csak idősebb fejjel lehet teljesen befogadni, ami így is van, viszont ez korántsem jelenti azt, hogy gyerekek számára élvezhetetlen lenne. Oké, akad benne elvétve egy-két kifejezetten parás jelenet, ezek azonban nem haladják meg egy átlagos Grimm-mese szintjét, az igazán nyugtalanító mellékzöngék a kisebbek figyelmét pedig jó eséllyel el fogják kerülni - az általuk sugallt egzisztencialista rémképek nagylelkűen a felnőtt nézőknek vannak fenntartva. Ezeket lehántva azonban a sorozat figurái, kalandjai ha mégoly furcsák is, kifejezetten szerethetőek, már-már aranyosak, szóval nyugodt lélekkel ki merem jelenteni, hogy mondjuk olyan 8-10 éves kortól felfelé minden korosztálynak ajánlható, ami hiába közhelyes, egyáltalán nem kis szó. Ebből a szempontból Miyazaki agymenéseihez tudnám hasonlítani, mert borultnak ugyan borult, de valahogy mégis megleli a generációkon átívelő, közös hangot.

Nagyon szimpatikus, egyedi cucc ez. Álomvilága a kezdeti idegenkedést követően szinte észrevétlenül beszippant, és az egészet belengi valami kortalan érzés, ami - talán nem ez a legjobb megfogalmazás - mintha a kollektív tudatalattiban rezonálna. Sokat mond az is, hogy amikor az ember a végére ér, egyszerre vágyna többre és elégedett a történet kerekségével, vagyis azon ritka művek egyikéről van szó, ahol a tartalmat sikerült tűpontosan, grammra kimérni.

otgw7

Ugyan a sorozatot igyekszem önmagában, az anyacsatorna kontextusán kívül értékelni és értelmezni, azért egyáltalán nem ütne szíven, ha a pozitív fogadtatáson felbuzdulva a Cartoon Network mostantól még jó pár, hasonlóan ötletes és minőségi minisorozattal rukkolna elő. Persze ha mégsem, azzal sincs bajom, mint írtam, nem vagyok megveszekedett fanboy - ezért az egyért viszont kifejezetten hálás vagyok, hiszen az Over the Garden Wall bizony van olyan jó, hogy ha netán ötven-száz évvel ezelőtt születik, mára jó eséllyel ott lenne a helye A kis herceg, a Micimackó, a Szél lengeti a fűzfákat, vagy a Végtelen Történet kaliberű, nem csak gyerekeket megszólító klasszikusok között. Come on and join the Adelaide parade!

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!