Joan Samson: The Auctioneer - A rémálom mint folytonos létállapot

Ha szembekerül egymással a város és a vidék, a vidék mindig megszívja. Lehet, hogy a popkultúra szereti fogalmatlan nyomorultaknak ábrázolni a vadonba tévedő urbánus irodistákat és fiatalokat (ld. Gyilkos túra vagy akár Texasi láncfűrészes mészárlás), cserébe viszont a helyiek, akikkel összeakadnak, jellemzően nem többek fogatlan, tahó, puskát és láncfűrészt önfeledten forgató mutánsoknál. Az ellentét kibékíthetetlennek tűnik: a városi bizarr alakokkal teli, egzotikus kirándulóhelyként, esetleg civilizálatlan barbárok földjeként tekint a vidékre, a „csináld magad” mentalitású, büszke vidéki pedig megvetéssel méregeti a bűnözési és szeméthullámok pöcegödrében fuldokló városit, aki egy villanykörtét sem tud becsavarni segítség nélkül. Az egyik a természetes gyökereit tagadja meg, a másik a természetes fejlődésre mond nemet – nem puszta dac ez egyikük részéről sem: a másik jelképezi számukra a saját életmódjuk, világfelfogásuk megkérdőjelezését; és innen már csak egy lépés a félelem. 

Joan Samson 1975-ös The Auctioneerjének cselekménye is efféle félelmekből indul ki. A csendes, elszigetelt New England-i kisvároskába, Harlowe-ba egy Pearly Dunsmore nevű karizmatikus árverező érkezik, aki alattomosan megpiszkálja a helyiek külvilággal kapcsolatos aggodalmait: az egész ország a pokol felé tart, és hamarosan ide is bezúdul a nagyvárosok mocska, istentelensége és emberi söpredéke, akkor pedig búcsút inthetnek idillikus életmódjuknak. A megoldás? Harlowe-nak több rendőrre van szüksége. Ahhoz persze pénz kell, úgyhogy Dunsmore nekiáll aukciókat szervezni, amelyekhez a helyiek ingyen ajánlják fel szükségtelenné vált holmijukat. Olyan ártatlanul, olyan jószomszédian indul az egész. 

De aztán a rendőrök száma egyre nő és nő, míg végül már abszurdan sokan lesznek egy ilyen kisvároshoz képest. És mind Dunsmore-nak dolgoznak, és minden héten felbukkannak a lakosoknál az újabb aukciókhoz szükséges újabb felajánlásokért. És már nem kérnek, hanem elvesznek. És nem elfekvő holmit, hanem megbecsült tulajdont. És aki nem hajlandó adni, azt előbb-utóbb baleset éri. 

A The Auctioneer a Moore-család (férj, feleség, kislány és a férj idős anyja) szemszögén keresztül ábrázolja a külső akarat alatt a végsőkig hajló és végül elroppanó városka csendes pokoljárását. John, az apa a klasszikus vidéki férfiszerep egyre elviselhetetlenebb súlya alatt nyög: háza, melyet Dunsmore szögenként oroz el tőle, generációk óta a családjáé, éppúgy meg kellene védenie, mint a feleségét és a gyerekét. Nem csupán a tulajdona, hanem a büszkesége, a függetlensége, az életmódja áll támadás alatt, tehetetlensége, kudarca belülről tépi, szaggatja, mérgezi, zabálja. Hétről-hétre egyre kevesebbje van, és egyre kevesebb marad belőle. Anyja átkozza, gyalázza, lenézi, amiért nem képes a sarkára állni, és nemet mondani – bezzeg az apja és a nagyapja, azok vasvillával kergették volna az államhatárig Dunsmore-t, úgy ám! Csakhogy a dolog persze nem ilyen egyszerű. 

Dunsmore, aki a könyv első felében alig-alig bukkan fel személyesen (a szándékos lassúság, az idegőrlő késleltetés Samson egyik legügyesebben használt írói eszköze), ördögi fondorlattal telepszik rá a városra (bármibe lefogadom, hogy King olvasta a The Auctioneert a Hasznos holmik megírása előtt). Az aukciók a külső fenyegetés elleni védekezésként, önkéntes jótékonykodásként indulnak – mindenki örömmel vesz részt a dologban, így helyes, így jószomszédi, így keresztényi. Az adakozás hosszú hetek leforgása alatt, fokozatosan csúszik át valami sokkal sötétebbe és aljasabba, így mire a helyiekben gyanú ébred Dunsmore szándékait illetően, a férfi már az ujja köré csavarta a várost, és egész kis magánhadserege van. Az ellenállás lehetősége elillant. Ami pár hónapja még felháborító atrocitás lett volna, az immár az új társadalmi rend. És a társadalmi rend ellen nem lázadunk, ugye? Az nem volna helyes. Nem volna jószomszédi. Nem volna keresztényi. Különben is a társadalmi rendet puskák védelmezik. 

Az ördög, a gonosz, a mumus szavai mélyre vágnak: „Just remember this. Whatever I’ve done, you’ve let me do it.” Mert Dunsmore a „bármit elérhetsz”, a „you can do it”, a „váltsd valóra az álmaidat” jelmondatokból felépített amerikai álom sötét, ébenfekete oldala. Városról-városra járva valósítja meg önmagát, a saját képére formálja a közösségeket, méghozzá a klasszikus Amerika egyik emblematikus figurája, az utazóügynök mosolyával, dinamikájával, meggyőzőerejével, karizmájával, ellenállhatatlanságával. És bármit tett is legutóbb, bármennyi özvegyet, üszköt és hamut hagyott maga után, a következő városban tiszta lappal kezdheti elölről az egészet. Isten hozott a lehetőségek hazájában! Innen nézve a The Auctioneerben a csillagok és sávok otthonának őstípusai állnak egymással szemben: a megélhetését kétkezi munkával megteremtő becsületes, büszke farmer, aki ősei értékei szerint él ősei földjén, és a ravasz, ügyeskedő, nagydumás, gyökértelen vándor, akinek semmi sem szent, aki mindig a következő simlin töri a fejét. 

A fojtogató atomszférához nagyban hozzájárul, hogy Samson nem él a horror könnyebb, olcsóbb hatáskeltő eszközeivel: a balesrtekről, erőszakról, halálesetekről csak másodkézből értesülünk, nincsenek gőzkieresztő szelepként szolgáló véres vagy grandiózus csúcspontok, a feszültség csak forr és forr egészen a legvégéig, ahol aztán törvényszerűen elszabadulnak az indulatok. Ez a fajta csendes, felszín alatt burjánzó, szorongásos borzalom sokkal nehezebben dolgozható fel, mint egy brutális gyilkosságjelenet, mert nem látszik a végpontja – nem egy anomália, nem valamiféle extrém eset, hanem egy folytonos létállapot. 

Joan Samson 38 éves volt, amikor pár hónappal a The Auctioneer, első és egyetlen regénye megjelenése után elvitte a rák, és ezzel tragikusan korán távozott a XX. századi amerikai zsánerirodalom egyik nagy reménysége. Maga a The Auctioneer lelkes kritikák és egymillió eladott példányszám szárnyán indult meg a halhatatlanság útján – majd Samson halála után a lendülete megakadt, és a tervezett filmadaptáció is meghiúsult. A könyv az évek során szinte teljesen kikopott a köztudatból, évtizedekig nem lehetett kapni, és csupán lelkes horrorrajongók kósza blogbejegyzései gondoskodtak róla, hogy ne merüljön teljesen feledésbe. Tavaly nyáron végre újra megjelent Amerikában – igaz, különösebb felhajtás nélkül, de legalább ismét beszerezhető. 

Mi több, beszerzendő. Nyugtalanító, felkavaró. Ismeretlen klasszikus. 

-----------------------------------------------------------------------

MAGYAR KIADÁS? Sacc per kábé TELJESEN esélytelen.  

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!