A Karmazsin hadjárat ott veszi fel a fonalat, ahol a Vérrel írt ígéretek letette, és ez nem csupán a sztori folytatására értendő. Az előző részben felépített, gőzzel és lőporral teli, az ipari forradalmat mágiával átitató fantasy világ kedvelői örülhetnek, hiszen Brian McClellan a folytatásban is hozza a már megszokott hangulatot és színvonalat. Érdemei azonban nem merülnek ki ennyiben: akciódús és lebilincselő történetben bontja ki a királyellenes puccsot követő hatalmi átrendeződést, illetve a szereplők további sorsát, mindezt megfejelve a befejezésnek remekül megágyazó átkötéssel.
Ami jól működött a Vérrel írt ígéretekben, az itt is gyönyörűen muzsikál, a három főszereplő él és lélegzik, a tetteik vezérlik a cselekményt, nem is akárhogy. Tamás makacs, megingathatatlan hadvezér, és habár a regény elején ellenséges területen ragad, ahonnan elég bajos a visszatérés a Kez Birodalom által ostromlott hazájába, mégsem adja fel, a nyilvánvaló túlerő ellenére sem. A fia, Kétlövetű Tániel a védekezésre kényszerülő adrói hadseregben az apja védőpajzsa nélkül nagyon hamar sok és befolyásos ellenségre tesz szert folyamatos függelemsértéseinek köszönhetően. A mágikus memóriával rendelkező nyomozó, Adamat pedig a politika színpadára betörni szándékozó szakszervezetek és alvilági alakok urbánus játékaiba csöppen, miközben elrabolt családja kiszabadításán ügyködik.
A történet kiváló ütemben pörög, akciódús, lendületes, sehol sem ül le, maximum lelassít itt-ott, hogy levegőt vegyen a következő fordulat előtt. A három nézőpontnak köszönhetően más-más jellegű történéseket követhetünk figyelemmel; Tamás idegenbeli küzdelmeit, ahogyan maradék seregével vért izzad a túlélés érdekében, hadicseleket vet be, és a katonai logisztika akadályaival szembesül. A tábornagy karaktere rendkívül erős, valódi vezéralak, így amikor az öregsége és az emberi oldala kerül előtérbe, a vén stratéga figurája még kedvelhetőbbé válik, egyszersmind drámával kavarja fel a háborús események vég nélküli megpróbáltatásait.
Tániel történetszála ezzel szemben a magányos hős autoritással vívott szélmalom-harca: semmi dicsőséges nincs abban, ahogy Bruce Willisként újra és újra megfürdik a saját vérében és nyálában. Mivel a tehetséges lőpormágus esze és ügyessége mellé nem kevés arc is társul, a tiszteletet pedig még hírből sem ismeri, a felettesei ellenszenve felől egy percig sem lehetnek kétségei (már a belépője is megér egy korbácsolást). Az antipátia hiába kölcsönös, Tánielt kábé húszoldalanként verik pépessé a rendfenntartók, ennek ellenére másnap egymaga megtart egy egész szárnyat a rohamozó ellenséggel szemben. Titáni kitartását már az első kötetben is megfigyelhettük, akkor azonban még nem volt rá magyarázat; a Karmazsin hadjárat viszont már felvet egy lehetséges okot emberfeletti fizikumára.
A pszeudo-napóleoni kor teljes képe Adamat oldaláról rajzolódik ki: a mindenre elszánt, családját védelmező nyomozó felveszi a kesztyűt, és minden követ megmozgat, illetve megmozgattat (ő mégiscsak a rafináltságára és a kapcsolataira épít), amit csak tud. A háttérben zajló események és összefüggések az ő oldalain tárulnak fel, új darabkák kerülnek a helyükre, a hatalom sakkjátszmájának újabb lépései zajlanak le. Eközben egy-két régi szereplő és néhány új is beköszön, akik gondoskodnak róla, hogy a nyomozás közepette se maradjunk pusztításorgia nélkül. Ide kívánkozik még a hercegi család utolsó életben lévő tagját bújtató cselédlány vonala is, és habár belőle jóval kevesebbet kapunk, az író egy elég meredek szálat indít el nála.
A Karmazsin hadjárat átkozottul szórakoztató regény, kezdve a mágiarendszer átgondoltságától a keménykalapos-szakszervezetes-sétapálcás-macskaköves kor hangulatán át a pörgő akciókig. Utóbbiakból akad szép számmal, legyen szó utcai harcról vagy komplett dandárok harcmezőn történő megütközéséről - McClellan végig profin bánik az ütemmel, sehol sem véti el a ritmust, arra koncentrál, amit látni szeretnénk, ráadásul sosem mozdítja el a fókuszt a remek karakterekről, fordulatról fordulatra vezényli őket a háború mocskos-sáros árkain keresztül.
A Karmazsin hadjárat teljes mértékben betartja, amit vállalt: élettel, energiával teli újhullámos fantasyt ad az olvasók kezébe. Remekül egyensúlyoz a komor, véres-szaros, happy endet messzire kerülő és a grandiózus, királyságok háborújára koncentráló fantasy művek között, egyik mellett sem téve le végérvényesen a voksát, ám ügyesen merítve mindkettő erényeiből. Nem sértődnénk meg, ha ebből is készülne egy korrekt filmsorozat.
Eredeti cím: The Crimson Campaign, fordította: Rusznyák Csaba
Fumax Kiadó, 2015, 584 oldal
