Úgy kellett már egy jó, nem is, egy nagyon jó űropera a
tévébe, mint... mint... hát, szóval ahogy a moziba is kéne. De azt sosem
gondoltam volna, hogy majd pont a SyFy lep meg eggyel, az a SyFy, amely a
Battlestar Galactica lezárása óta tucatjával szarja ki magából a fárasztó,
ötlettelen, lelketlen, dögunalmas sci-fiket, és még manapság is csak úgy
emlegetik, mint „a csatorna, ami megcsinálta a Battlestar Galacticát”, merthogy
közel s távol nincs semmi más, amiről érdemes lett volna megjegyezni a nevét
(pedig idén a Dark Matternek és a Killjoysnak is volt potenciálja, de azok sem
tudtak kinőni a középszerből).
Ráadásul sikerült olyan trailereket kidobniuk az Expanse-hoz, hogy az eredeti könyvek iránti lelkesedésem ellenére is csak ’90-es években készült gagyik jutottak eszembe róluk. Aztán a pilot simán bedózerolt a fölbe – a sorozat egyébként hivatalosan december 14-én startol, de pár napja a SyFy ingyen elérhetővé tette az első részt a honlapján (a könyvek itthon Térség címen futnak, első kötetük a Leviatán ébredése, és egészen remek; bár a legutóbb megjelent negyedik részre már zuhant a színvonal).
Az események középpontjában egy ceresi nyomozó, Miller és egy jégbányászhajó Holden nevű alkalmazottja áll, akik belekeverednek egy egyre élesedő konfliktusba a Föld, a Mars és az Öv között, miközben egy negyedik, a Naprendszeren túlról érkező fenyegetés is felüti a fejét (ez így meggondolva kicsit Trónok harca-szerűen hangzik, és a főcím is arra hajaz – a sztoriról a könyvkritikánkban lehet bővebben olvasni).
Ahogy az eredetinek, úgy az adaptációnak is nagy erénye az űropera realisztikus közegbe rántása, többé-kevésbé hard-scifivé gyúrása: távolságnak, gravitációnak, fizikai törvényeknek és egyéb, a hasonszőrű sorozatokban szívesen elhanyagolt tényezőknek itt szerepük, súlyuk van, és nem dobják csak úgy az áldozati oltárra őket némi akcióért és látványosságért cserébe (mielőtt a hipernördök megkérdezik: igen, hang itt is van az űrben, tegyétek túl magatokat rajta). Egyébként hasonlóan átgondolt a Naprendszer zavaros, forrongó politikai közege is.
Mindezt vizuálisan sikerült úgy megjeleníteni, hogy minden helyszínnek meglegyenek a maga jellegzetességei, a közös vonás pedig egy nem feltétlenül trendien sötét, mint inkább egy afféle koszos, leharcolt, használt érzet legyen, mint mondjuk az eredeti Star Wars-filmekben, a Fireflyban vagy akár a Battlestar Galacticában. Szóval az, amikor ránézel egy díszletre, és nem díszletet látsz, hanem egy valódi helyet, ahol emberek élnek, gürcölnek, izzadnak, szeretnek és unatkoznak.
A szereplők persze sablonok, vagy mondjuk úgy, hogy archetípusok, de egyrészt, ha követik a könyveket (márpedig a pilot alapján követik), akkor fokozatosan mennek majd bennük mélyebbre is, másrészt meg így is sikerült felruházni őket pár markáns vonással – bár a szimpatikusan fafejű Holdenből egyelőre csak annyi látszik, hogy kigyúrt szépfiú, Millernek már a külseje is telitalálat (arról nem is beszélve, hogy Thomas Jane azzal az óriási, de kicsit sem fennhéjazó lazasággal játssza, amit nagyon nehéz jól eltalálni), avagy egy cselekményközpontú sztorinál egy sajátos frizura és egy fasza kalap már szinte fél karakter.
A legszebb a pilotban mégis az, ahogy az írók rengeteg világépítő információt és szereplőbemutatást képesek úgy belezsúfolni, hogy közben egy pillanatra sem torpannak meg, és a sztori csak robog előre iszonyú lendülettel, több g-s égetéssel: űrhorror, Ceres, szex nullgravitációban, begolyózott Jonathan Banks (megjegyzés: Jonathan Banks megjelenésével bárminek az intelligenciája automatikusan ugrik 20%-ot), mentőakció, New York, kalózok, támadás, bumm-bumm-bumm, még magadhoz sem tértél, és vége, és már rohadtul néznéd a következő részt.
Most hirtelen optimista lettem, hogy A gyermekkor vége, a Szép új világ és a Hyperion adaptációja talán még sincs olyan rossz kezekben a SyFynál, mint eddig hittem. Tényleg csak egyetlen kérésem van feléjük: a kozmosz szerelmére, végre-valahára csináltatok valami nagyon jót, innen most már el ne kúrjátok!