2015 legelképesztőbben ultravagány sorozat-pillanatai

2015 nem csak a kiváló mozifilmek, de a minőségi sorozatok éve is volt : gyomorforgató horror, felkavaró társadalmi dráma, hasfalszaggató vígjáték és színészi mesterkurzus egyaránt számíthatott a jó ízlésű nézők figyelmére. Az alábbiakban igyekeztem összeállítani egy válogatást az év legjelentősebb pillanataiból – a lista egyáltalán nem szubjektív, megírását átfogó, minden részlehajlástól mentes, végtelenül alapos és lelkiismeretes kutatómunka előzte meg, illene tehát véresen komolyan venni minden egyes szavát. Köszönöm szépen.

Az év táncjelenete: Ash Williams (Bruce Campbell) papírdobozos-szívószálas üdítőitalt vedelve bugizik a Space Truckin’ dübörgő ütemeire a lepukkant lakókocsijában (Ash VS. Evil Dead, 1/1). A jelenetből árad a legyűrhetetlen, maszkulin őserő, Campbell képes hibátlanul koreografált mozdulataiba karakterének minden fájdalmát, sötét és viszontagságos múltjának teljes szenvedéstörténetét belesűríteni, miközben tudjuk, hogy pozitív szemlélettel tekint a jövőbe, és vele együtt reménykedünk, hogy hamarosan jó pár démonsegget széjjelrúg.

Az év újraegyesülése: Ash Williams (Bruce Campbell) lassított felvételen csatlakoztatja magára mindannyiunk kedvenc láncfűrészét, hogy annak dolgosabb végét aztán elegánsan egy felé repülő, joggingos démon-nagyi nyakszirtjébe illessze (Ash VS. Evil Dead, 1/1). Rajongók milliói az 1992-es A sötétség serege óta várnak erre a filmtörténelmi jelentőségű pillanatra.  A bámulatos precizitással komponált jelenetben nem csak egy legenda diadalmas újjászületését ünnepelhetjük, de az alkotók kíméletlenül rámutatnak vele a generációk között feszülő konfliktusok esetenkénti súlyosságára, sőt, (vitatható, de kétségkívül hatásos) megoldást kínálnak azok feloldására is.

Az év visszatérése: Lucy Lawless (mint Ruby Knowby) iszonyú vagány járgányával visszadönget életünkbe, és egy szerencsétlen démonpofán gyorsan illusztrálja, mennyire nem kell tartanunk attól, hogy esetleg kiesett volna az amazon-szerepkörből (Ash VS. Evil Dead, 1/3). Megjelenése önmagában feminista kiáltvány, az alkotók helyesen ismerték fel, hogy egy olyan karizmatikus főszereplő mint Ash Williams (Bruce Campbell) mellett csak és kizárólag hasonló kvalitású hölgy-vetélytárs szerepeltetése lehet indokolt.

Az év legsúlyosabb tripje: Ash Williams (Bruce Campbell) némi hallucinogén segédlettel alámerül önnön tudatalattijába: megleli spirituális központját, Jacksonville-t, beszélő szakállas agámájával társalog, archív tévéfelvételekre (és Playboy-borítókra) emlékezik, majd persze elkerülhetetlenül felbukkannak rettenetes múltjának rémképei (Ash VS. Evil Dead, 1/4). A jelenet totálisan őrült, abszurd, röhejes és félelmetes  – minden idők legbekészültebb szétcsúszás-ábrázolásai (mint mondjuk a Félelem és reszketés Las Vegasban) mellett a helye.

Az év legparább romantikázása: A démonszállta Kelly Maxwell (Dana DeLorenzo) némi spangli (és szex) felajánlásával megpróbálja rávenni a félénk Pablo Simon Bolivart (Ray Santiago), hogy ugyan szippantsa már meg a kezében tartott puska csövét (Ash VS. Evil Dead, 1/5). A jelenet a mesterien fokozott feszültség mellett ellenállhatatlanul vicces is, Pablo szerencsétlenkedése bármelyikünk számára ismerős lehet az első, elfuserált randi-kezdemények idejéből, a helyzetet pedig tovább súlyosbítja, hogy tudjuk: Ash Williams (Bruce Campbell) egy félreértés okán éppen egy kéretlen ördögűzés szenvedő alanyaként vergődik a szomszédos fészerben.

Az év legőszintébb udvarlása: Ash Williams (Bruce Campbell) bevallja a pincérnő Nancynek, hogy, miután jobb keze odalett, a bal „extra szenzitívvé” vált, és Nancy nem lehet akkora ellensége önmagának, hogy ezt ne használja ki (Ash VS. Evil Dead, 1/6). A jelenet káprázatos hitelességgel mutat rá a férfi-nő kapcsolatok leglényegére, makulátlan szépsége, sűrű, már-már zavarba ejtő intimitása és sallangmentes, mégis bájos érzékisége, cicomázatlan romantikája a legkérgesebb szívű nézők szemébe is könnyeket csalhat.

Az év redneckje: A rohamsisakos, szakállas faszi a két gépfegyverrel pózoló monokinis csajt ábrázoló, deszkafalra rajzszögezett poszter mellett (Ash VS. Evil Dead, 1/7). Látni kell.

Az év bunyója: Ash Williams (Bruce Campbell) VS. Ash Williams (Bruce Campbell). Ez talán nem igényel különösebb kommentárt. (Ash VS. Evil Dead, 1/8)

Az év legszándékoltabb rábaszása: Ruby Knowby (Lucy Lawless) előbb tökéletesen átlátszó indokokkal elkéri-könyörgi a Necronomicont Ash Willimastől (Bruce Campbell), majd lassan, a leghülyébb szereplő-néző számára is nyilvánvaló szándékokkal elkezd felolvasni belőle, de senki nem állítja le (Ash VS. Evil Dead, 1/9). Persze, miért tennék: abban nem lenne semmi móka.

Legszebb fináléja: Ash Williams (Bruce Campbell) egy (újabb) irgalmatlan vérengzést követően alkut köt az Ördög földi helytartójával, és hangosan nevet, milyen remekül alakulnak utána a dolgok. Meseszép lezárása egy csodás történetnek – letépem a fejbőröm, ha nem kapom meg hamar a folytatást.

(Minden iróniát mellőzve: az Ash VS. Evil Dead iszonyú fontos darabja az idei szériáknak. Tök pontosan igazodik a sorozat 23(!) éve bemutatott utolsó darabjához, a nosztalgiát és a humort makulátlan arányban adagolja, és (bár én nagyon szeretem az új Evil Deadet is) végre láthatjuk Ash-t és démonait úgy, ahogy azokat kell.  Raimi  1981-es, minimál lóvéjú kamera-örvénye döbbenetesen hatásos 2016-ban is: mikor beindul, azonnal tudjuk, hogy irgalmatlan baj van, valami jön, valami elkap, és ha elér, vége a világnak. Egyszerűség, őszinteség, humorérzék, okosság, és Bruce Campbell: máris megvan a kiváló horrorfilmed. Az Ash VS Evil Dead abszolút az év legjobbjainak egyike.)