„Watch the skies, everywhere.
Keep looking. Keep watching the skies!” Ezek Howard Hawks 1951-es
sci-fi-horrorának, a The Thing from Another Worldnek a záró sorai – a
potenciális idegen invázió a hidegháborús paranoia légkörében a kommunista
fenyegetés metaforájává vált, és ez Amerika következő három évtizedére
többé-kevésbé meg is határozta az űr- és szörnyfilmek egyik fő témáját. Egész
véletlenül ugyanebben az évben állt elő a brit cenzúra az X
korhatárbesorolással (csak 16 éven felülieknek), amelyre főleg az amerikai
rémfilmek miatt volt szükség – míg a tengerentúli filmgyártásban már
klasszikusnak számítottak a Universal ’30-as években elstartolt horrorai,
Angliában nem voltak különösebb hagyományai a műfajnak. Aztán jött a Hammer, és
minden megváltozott.
Az ’50-es évek elején a később
legendássá váló stúdió még főleg krimikből és komédiákból élt meg, amíg
1954-ben úgy nem döntöttek, hogy mozifilmmé adaptálják a BBC népszerű sci-fi
sorozatát, a The Quatermass Experimentet. A hangsúlyt kicsit eltolták a horror
irányába (bár a később meghatározóvá váló gótikát és vért itt még hiába
keressük), az Experiment szót pedig Xperimentre írták át, hogy hasznot húzzanak
a hírhedt X-besorolásból. A film sikere után a Hammer felmérte a terepet, és
rájött, hogy elsősorban a horror-, nem pedig a sci-fi elemek csalogatták be a
nézőket a moziba – gyorsan le is csaptak a lehetőségre: két év múlva elkészült
a The Curse of Frankenstein, a többi pedig már történelem.
A The Quatermass Xperiment azonban közel sem csak a Hammer szekerének berúgásáért emlékezetes, korához képest ugyanis ritka találékonysággal és intelligenciával meséli el a különös „invázió” történetét. A film azzal kezdődik, hogy egy rakéta zuhan a földre – mint kiderül, nem valami földönkívüli látogatókról van szó, hanem három emberről, akiket a briliáns tudós, Quatermass küldött fel az űrbe. Kettejüknek azonban rejtélyes módon nyoma sincs a rakétában, a harmadikat pedig megfertőzte valami. Mire Quatermass és társai rájönnek, hogy a túlélőben egy veszélyes idegen organizmus munkál, az megszökik a felügyeletük alól, és megállíthatatlan, spóraszerű szaporodásával az egész emberiséget veszélyezteti.
A film mumusa több szempontból is előremutató: fokozatosan, belülről változtatja át az asztronautát, aki eleinte tragikus, a pusztító folyamatoknak gátat vetni nem képes figuraként menekül és küszködik (ld. A légy), majd humanoid rém helyett alaktalan, formátlan borzalommá válik (ld. A dolog), és mindeközben még csak nem is intelligens – nem egy tudatos invázióról van szó, inkább egy pusztán ösztönszerűen terjeszkedő, szaporodó lényről, amelynek létezése egyszerűen összeférhetetlen az emberi fajjal. És naná, hogy ez a lény nem önszántából érkezett a Földre. Nem véletlenül említettem az elején a The Thing from Another Worldöt, a The Quatermass Xperiment ugyanis témájában és stílusában is hasonló hozzá, ám nagy különbség, hogy a „watch the sky” paranoiáját nem csak metaforikusan (kommunisták), hanem ténylegesen is visszafordítja az emberiségre.
Hiszen a lény elszabadulásáért Quatermass kormányzati engedély nélkül, egóból és arroganciából végrehajtott kísérlete a felelős, és a film – szembemenve az eredeti BBC-sorozat joviálisabb karakterével – ennek megfelelően ábrázolja a tudóst, aki Brian Donlevy alakításában egy pökhendi, parancsokat vakkantó seggfej, és nagyjából annyi türelemmel viseltetik normál embertársai iránt, mint Sherlock Holmes. A The Quatermass Xperimentben nem az idegenek vagy a földi háborúk, hanem a tudomány vezet potenciális végromláshoz, igazodva az atomkorhoz, amely a haladás eszméjének optimizmusát, a felfedezés romantikáját borzalommá és halállá formálta a popkultúrában. A zárójelenetben Quatermass, mit sem tanulva az esetből, baljósan belesétál az éjszakába azzal a megjegyzéssel, hogy elölről kezdi az egész kísérletet.
A The Quatermass Xperiment témái és megoldásai ugyan meghaladják korukat, kivitelezése azonban nem – Val Guest kompetens rendező volt (nézzétek csak meg a ’60-as évek egyik legjobb – és kriminálisan kevésé ismert – sci-fijét, a The Day the Earth Caught Fire-t), de Howard Hawks egyszerű, hatékony, lendületes stílusának a közelébe sem érhet, így a film sokkal kevésbé öregedett jól, mint amerikai „párja”, a The Thing form Another World. Ettől függetlenül van pár emlékezetes jelenete, a lény ábrázolása és átalakulása a teátrális megoldások ellenére még mai szemmel is hatásos, sőt néha félelmetes, Donlevy (noha az eredeti BBC-széria rajongói igencsak szidták) pedig abszolút szórakoztatóan és meggyőzően hozza a végtelenül pöcs tudóst. Neki köszönhetően a film jelmondata – a The Thing from Another World után szabadon – az lehetne: Watch the asshole scientist!