Az egész egy hülyeség miatt történik. Ezt nem árt végig
észben tartani.
Az isten segge mögötti, szottyadt kisvároska seriffjének fia épp a helyi ivóban fröcsög, és mivel kötözködős kedvében van (illetve az egyszerűség és a teljes kép kedvéért fogalmazhatunk úgy is, hogy egyszerűen csak egy hatalmas pöcs), a nagy pofájával verekedést provokál ki egy átutazóban lévő exkatonánál. A katona bumm, egyetlen ökölcsapással kiüti, hogy amikor a pöcs magához tér, azt sem tudja, hol van. Tisztességes bunyó volt, a fél város (kb. 10 ember) látta. De Pöcs persze egy igazi bully, egy arrogáns, elkényeztetett férfigyermek, akinek a hatalom és a tekintély illúziója a mindene, így aztán nem hagyhatja annyiban a dolgot. Haverjaival fegyveresen megy utána a katonának, és a dolgok azt csinálják, amit ilyenkor mindig: eszkalálódnak.
A horrorfilmes Ti West első westernje megtévesztően kezdődik: a katona, Paul (Ethan Hawke) és hűséges kutyája még a városon kívül összefut egy pappal, aki ki akarja rabolni. Tipikus jelenet: fenyegetés, fenyegetés fogadása rezzenéstelen arccal, fenyegetés lerendezése hidegvérrel, pár kemény szó és „meg ne lássam még egyszer a pofádat”. De ahogy a cselekmény beér a kisvárosba, lassan és biztosan belesüllyed a fekete humorba, a cinizmusba, a vadnyugat már-már szatirikus panorámájába. Kezdve azzal, hogy nincsenek magasztos szólamok, szabadságért és otthonért vívott harcok, vasútépítésből és a civilizáció előretöréséből fakadó konfliktusok, rabló-pandúr csörték, még csak zsarnoki kiskirályok és egyszerű emberek szembenállásáról sem nagyon beszélhetünk: mint mondtam, mindent egy hülyeség robbant ki.
A western legendáriuma gyerekesen viselkedő idióták torzsalkodásává aszalódik. Úgy tűnik, az egész városban Paul és Pöcs apja, Clyde (John Travolta) az egyetlen igazi felnőttek – egyedül ők gondolkodnak logikusan, hideg fejjel, egyedül ők próbálják elkerülni a bajt, és megakadályozni a röhejesen értelmetlen vérontást. De persze hiába, az emberi kicsinyesség, ostobaság és arrogancia letarol minden racionalitást. Így kicsit olyan az egész, mintha a Fegyvertársakat a Coen-fivérek írták és rendezték volna (és bár az eredmény a Fegyvertársaknál nem jobb, A félszeműnél igen – sokkal).
Az In a Valley of Violence-en egyébként egyáltalán nem érződik West horrorfilmes múltja, a műfajjal stílust is váltott. Azt nem mondanám, hogy vágtató tempót diktál, de ezúttal már a játékidő első fele is sokkal cselekménydúsabb, mint amit tőle megszokhattunk, a dialógusok frappáns, száraz, intelligens humora szintén új tőle, és a karakterek kidolgozottsága is üdítő.
Ethan Hawke („Nem vagyok tolvaj. Gyilkos viszont igen.”) nagyszerűen hozza a gyakorlatias, sztoikus, ugyanakkor a tipikus „névtelen férfi”-karakternél jóval esendőbb és emberközelibb főhőst – kutyájával való kapcsolata szívmelengető, a kutya maga pedig az utóbbi évek egyik legjobb komikus mellékzöngéje. James Ransone (Pöcs) meggyőző seggfej, Taissa Farmiga (a helyi hotel üzemeltetője) a tehetségével és a bájával egyaránt beragyogja a jeleneteit, csak az a kár, hogy a nővérét alakító Karen Gillannek már nem jutott hasonlóan érdemi szerep. De az igazi aduász John Travolta, akitől rég láttam ekkora alakítást: tekintélyt parancsoló, veszedelmes, intelligens, és egyrészt halálosan komoly, másrészt meg tökéletes visszafogottsággal játszik alá a film humoros-szatirikus élének is.
Kétségkívül ez az év westernje, és legalább olyan egyedi, mint a tavalyi Slow West.