2013 legnagyobb, de sajnos máig alig ismert meglepetésfilmje,
egyben az év egyik legjobbja Ivan Sen lassú sodrású, gyönyörűen fényképezett,
szikár bűndrámája, az ausztrál Mystery Road volt, amely egy fehér-őslakos
keverék rendőr nyomozását mesélte el az Outback nyomasztó pusztaságában,
meggyilkolt tinédzserlányok ügyében. És Sen most, három év után továbbfűzi Jay
Swan detektív történetét: a Goldstone, ha nem is ér fel elődjéhez, erényeinek
nagy részét megtartja, és remek identitásdrámát farag bele az erősen westernes
beütésű, elegánsan visszafogott krimibe. (A film megértéséhez egyébként
egyáltalán nem szükséges a Mystery Road, tökéletesen megáll önmagában is, de
azért tegyél egy szívességet magadnak, és nézd meg.)
A Goldstone nevű, a semmi seggének vájatában szikkadó városka seriffje, Josh (Alex Russell) azonnal lekapcsolja Jayt, amint a férfi mattrészegen, a sebességkorlátot túllépve behajt a környékre. Csak miután bevágja a sittre, jön rá, hogy Jay egy hivatalos ügyben eljáró detektív: egy eltűnt kínai lány után nyomoz. A helyet fenntartó aranybánya „szeme sem áll jól” üzemeltetői szeretnének minél előbb megszabadulni a szaglászó idegen kopótól, hiszen semmi jót nem jelent a jelenléte most, hogy az üzletük és a bányájuk kiterjesztésén dolgoznak, amihez szükségük van a földet birtokló őslakosok jóváhagyására. Josh a főmuftik egyre nyomatékosabb kérésére megpróbálja elhessegetni a kollégát, de hamarosan megkérdőjelezi, hogy a jó oldalon áll-e.
A Goldstone-t az Outbackben forgatták, egy apró kis városka, Middleton mellett, amely nem is annyira város, mint inkább csak egy kis porfészek, és ezt itt akár hivatalos elnevezésnek is vehetjük: népessége két fő (!) és három kutya, és ahogy a rendező fogalmazott, van egy kocsmája, csak éppen hiányzik hozzá a város (erről persze rögtön a klasszikus Wake in Fright jutott eszembe). Ez csak azért fontos, hogy kontextusba helyezzük, mit jelent egy település az ausztrál pusztaság középén – a filmbeli Goldstone az aranybányának köszönhetően valóságos metropolis Middletonhoz képest, ugyanakkor a házak, az irodák, a hivatalok mind konténerszerű, szétszerelhető alig-épületek, a rendőrségi hullaház meg egy hűtőkamra. Egy üres, homokos-köves, szélfútta depresszió az egész.
Josh-nak és Jaynek ebben a közegben kellene rátalálnia önmagára – mert a Goldstone, akárcsak elődje, a krimiszál és a tűzharcok dacára elsősorban identitáskeresésről szól. Jay félvérként még mindig két világ, két civilizáció, két kultúra között botorkál, egyre kevésbé reménykedve benne, hogy bármelyik valaha is befogadja. A különbség az, hogy most már nem is igazán érdekli. Kiégve, meghasonulva, lánya halálától összetörten (ez valamikor a két film közt történt) vegetál, talán már maga sem tudja, mi hajtja. De amikor az aranybánya terjeszkedési tervei miatt a két világ megint összeütközni készül, valami újra megmoccan benne. Ahhoz legalábbis eléggé, hogy a piásüveget puskára cserélje.
A Goldstone elsősorban mégis az új karakter, Josh története. A fiatal és többnyire gondtalan, munkája során hőzöngő és félrészeg bunyókat feloszlató zsaru lassan ráébred, hogy egy korrupciós mocsokban dagonyázik, és ennek a mocsoknak az aranybánya vezetője meg a polgármester az urai. Utóbbit a veterán Jacki Weaver (Animal Kingdom) alakítja szinte szürreálisan: a hely matrónájaként, mindenki anyjaként tetszeleg, alig burkolt fenyegetéseit Joker-szerű, arcára fagyott mosollyal és ajándékba sütött pitékkel édesíti meg. Főleg neki köszönhetően érződik úgy, mintha ez a város nem is létezne, csak valami drogos-alkoholos látomással felturbózott délibáb lenne. A kenőpénzeket ugyan Josh visszautasítja, de tétlenségével megtűri a városban kiépült rendszert, sőt maga is része annak. Így amikor Jay a szemére veti mindezt, felháborodása, „kikérem magamnak” attitűdje hamisnak hat. És akkor valami végre benne is megmoccan.
Sen nem bonyolítja a cselekményt: a Mystery Roadban még tényleg volt „rejtély”, itt viszont már meglehetősen korán kiderül, kik a hunyók, és miért, a hangsúly így teljesen egyértelműen a becsületüket és az életük darabkáit kereső elveszett emberek személyes odüsszeiáján van. És persze az Outbacken. Az ausztrál film (főleg a műfaji) nem tud elszakadni a pusztaságtól, és ez nem is csoda, ha egyszer a kontinens nagyjából 85%-át kiteszi, és a világ talán legdurvább vidék-város kontrasztját képezi a határain elterülő urbánus környezetekkel. Évszázados történelmi atrocitások és faji ellentétek forráspontja, az indifferencia, a kilátástalanság és a nyomor táptalaja, és mindez gyönyörűen és kifejezően jelenik a filmben, a karakterek hányattatásiban és cselekedeteiben éppúgy, mint a végtelen kopársággal körülvett, bogárszerű szereplőket és autókat a magasból totális szenvtelenséggel követő kamera képeiben.
A nagy, jó előre beharangozott folytatások idén egymás után bizonyultak kudarcnak, de a Goldstone csendben, fű alatt megmenti a sequelek becsületét: nem akar mindenáron nagyobb, több, robbanékonyabb, hangosabb és dögösebb lenni, mint elődje, csak gondosan továbbviszi annak témáit és stílusát, és bumm, meg is van az év egyik legjobb krimije. Annak meg külön lehet örülni, hogy Sen egy harmadik részt is tervez, és Hugo Weaving (az első rész egyik mellékszereplője) szerint egészen radikális ötlettel állt elő hozzá. Akárhogy is: az ausztrál műfaji filmet mindig megéri szemlézni, mert bőven van benne nafta a Mad Maxeken túl is (lásd akár itt).
