Megtörtént, aminek meg kellett történnie: eladtuk magunkat. A geekz.blog.hu 7 hosszú év után átköltözött a 444.hu alá. Nem azért húztuk ilyen sokáig a blog.hu berkeiben, mert annyira lojálisak lennénk az előző tulajhoz vagy épp a régi olvasóinkhoz (LOL), hanem mert eddig tartott, míg végre kaptunk egy tehetségünkhöz és kulturális jelentőségünkhöz méltó ajánlatot. Nem fogjuk elárulni, hogy pontosan mennyiért hódoltunk be az új gazdinak (maradjunk annyiban, hogy Bede Márton sokkal kevesebbért adta el a Subbát az Indexnek), viszont szívesen elmeséljük, hogy mire is költöttük ezt az obszcén mennyiségű pénzt. (És igen, volt annyi eszünk, hogy előre felvegyük.)
Borbíró Andris: Ennyire sok és ilyen könnyen jött pénzt értelmes célra egyszerűen nem volna tisztességes elkölteni, és az afrikai árvákat táplálni célzó alapítvány elnökét sem szeretném újabb jacuzzis helikopterekhez juttatni, vagy éppen kokain-túladagolásba hajszolni, így hát az én részemet egy valószerűtlen és gyönyörű vállalkozásba fogom ölni. Ennek célja egy videojáték elkészítése lesz, amely a Blame! manga világában engedné szabadon barangolni a játékost: végtelen, véletlenszerűen generált, változatos technodzsungel-terep, több száz véletlen találkozás, őrült karakterek és párbeszédek és így tovább, minden, amit egy ilyen legendás képregény-folyam megérdemel, természetesen gyönyörű grafikával (Oculus Rift vagy bármi hasonló 3D-s szemüveg támogatásával). A stáb: a Fallout 1-2 játékok írói és (hogy nehogy véletlenül túl földhözragadtak legyenek) súlyosbításul még Alejandro Jodorowsky a nyakukba, a vizuális világért természetesen Nihei Tsutomu felelne, a kattogó, motoszkáló industrial zaj-zenéről Chu Ishikawa, Merzbow és Trent Reznor felelne. A munkám biztos rámenne, de pár hónapig ki sem jönnék...
Desrix: Egy percig sem volt kérdéses, amint megjött a pénz, már küldtem is el a meglévő terveket. Ugyan építészetileg volt pár megvalósíthatatlan elképzelésem, ám a jelek szerint kellő motiváció és egy dagadó buksza minden akadályt képes legyőzni. Szerencsére nem volt szükség új ingatlan felhúzására, egy már meglévőt alakíttattam át, és bár nem tudtam az összes játékomat bepakolni, mert a felújítás még egy darabig eltart, azért a festékszag ellenére már félig berendeztem az új Gémer szobámat. Eredetileg betegszoba volt, de mivel egyrészt kisbetűvel írták, másrészt hirtelen kihasználatlan lett, így gondolkodás nélkül csaptam le rá. A faltól falig tv, a hűtő, a sörcsap, a nyugágyak, a biliárd-, a csocsóasztal és a darts nem látszik a képeken, mert ott még folynak a munkálatok, de azért a kanapét már ki tudtam próbálni, amikor a huszonéves szakácsnőket interjúztattam a sokoldalúságukat illetően. Apróbb kellemetlenségek mindig adódnak egy ilyen nagy volumenű átépítés következtében, én sem kerülhettem el őket: hiába a spotlámpák tömkelege, a méregdrága beépített sütő és mikró, a síneken mozgó szekrények, a digitális komornyik, mégsem tudtam elkölteni az összes pénzt: kénytelen voltam megrendelni még 300 társasjátékot. Picsába, hogy időt nem lehet venni.
Elmeboy: Tekintélyes mennyiségű, olykor az anyagi korlátaimat bőven meghaladó gempát geekként elbaszni soha nem tartozott életem nagy kihívásai közé, annál furcsább, mennyire nem tudok mit kezdeni a gondolattal most, hogy a kollégákkal egyetemben hagytam magam kilóra megvenni. A legkézenfekvőbb döntés – egyúttal gyerekkori kedvenc Disney-képregényeseim, Carl Barks és Don Rosa előtti tisztelgés – persze egy Dagobert bácsi-féle pénzmedence lenne, de mivel ugyanakkor elkötelezett híve vagyok a minimális funkcionalitással bíró, ám annál dekoratívabb ereklyéknek, azt hiszem, egy szobányi, minden részletében kidolgozott Warhammer terepasztal (beleértve az összes létező sereget), no meg egy hasonló léptékű Vérfoci stadion mellett teszem le a voksot. A tervezést, modellezést, festést persze magam abszolválnám, a súlyos milliók a figurákra, a festékekre, az anyagköltségre, meg a pepecselés közben elfogyasztandó sörre kellenek. Ha a végén netán maradna pár kopekja, akkor még mindig ott van a vécépapírgurigányi listám a bepótlandó és/vagy puszta bibliofíliából áhított könyvekkel, szóval jó helyen van az a pénz. A nevemre szóló kondér a pokolban meg fortyogjon csak, ráér még.
Forgács W. András: Meg kell osztanom egy félelmetes élményt. Amikor életemben először jártam a londoni Forbidden Planet-ben, amelyet a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség Irodalmi Tagozata a gíkek mekkájának nevez, elfogott a szédülés attól, ami bent várt. Legalább két metróvonalnyi pénzt tudtam volna elkölteni kapásból – és most, amikor megjött az átutalás és újra bementem, na, most nem éltem át ugyanezt. Valami megváltozott, egyáltalán nem vágytam semmire sem. Jó, beszereztem a Settlers of Catan összes létező változatát – jó, jó, tudom, nem egy nagy truváj, de már csak ilyen egyszerű vagyok, ki lehet elégíteni ilyesmivel. Ha valahol még az eredeti HKK alappaklimat is megtalálnám... Mondanom sem kell az elmúlt három évben bemutatott nyolc költözésem áldozatokkal járt. Az egyetlen dolog, amire komolyabb pénzt adtam ki, az az East Finchley metróállomás mellett lévő Phoenix mozi. Gyönyörű történelmi épület, kiváló vászon és igazi 35mm-es vetítő – sajnos a világ boldogabbnak vélt felében is ugyanúgy elfogytak a rendes mozik, mint máshol.
Nagy Krisztián: Ha a halhatatlan Duncan MacLeodnak megfelelt egy lakóhajó a Szajnán, akkor már én sem adhatom alább, és mivel köztudomásúlag aranyba-ezüstbe hengergetnek a 444.hu-n, és amúgy is zaciba vágtam ezért a lelkemet, akkor már felbérelném azokat a mérnököket, akik a legutóbbi Star Trek-filmekhez építették meg a USS Enterprise-t és a kezükbe nyomnám a Firefly-osztályú Serenity igen részletes és publikusan hozzáférhető tervrajzait. Szerénységem tiltotta volna egy Halálcsillag felépítését (bár ahogy azt a Shop Stopból tudjuk, ez nagyon sok birodalmi kisvállalkozónak adott volna megélhetést és Dr. Sick Fuck kolléga is eljátszadozott az ötlettel) vagy a USS Enterprise húsz éves tervét (pedig csak az Apollo-program költségvetésének felébe került volna), így a pacifista életmódomat bizonyítandó beérem azzal, hogy egy valódi zuhanyzóval, konyhával, műanyag dinoszauruszokkal és fúziós reaktorral felszerelt csempészűrhajót nevezek ki lakóhelyemmé. Most mit tegyek, ha egy lakókocsiba nem fér be egy MF-813-as Repülő Öszvér?
Nemes András: Mikor a 444-hez történt csatlakozásunk mellé járó súlyos aranytömböket ciprusi kastélyom előcsarnokába hordó targoncák csúnyán összebaszták a carrarai márvány járólapokat, felötlött bennem, hogy a pénz önmagában nem boldogít. Ekkor döntöttem úgy, hogy tetemes vagyonosodásomat társadalmilag hasznos tevékenységre, egyben gyerekkori álmom megvalósítására fordítom: én leszek Batman. Megfelelő távolságból és szögből nézve úgy festek, mint Michael Keaton, Val Kilmer, George Clooney és Christian Bale egyszerre, felsőtestem pedig olyan, mintha egyenesen Adam Westről montírozták volna rám. Míg gothami példaképem az éj leplébe burkolódzva, rémisztő felbukkanásaival az alvilág tagjait riogatja, én hasonló eszközökkel a magyar filmkészítőket próbálom majd rávenni minőségi zsánerfilmek (krimi, sci-fi, de mindenekelőtt: horror) forgatására. Hollywoodi kollégáikat reszelős torokhangomon remake-prequel-folytatás-mániájukról igyekszem finoman lebeszélni (látom magam, ahogy egy hájas, az életéért könyörgő producert a bokájánál fogva tartok ötven emeletnyi mélység fölött), a valóban tehetséges alkotóknak minden körülmények között szabad kezet biztosítok, a tevékenységüket ellehetetlenítő, pénzsóvár stúdiómogulokat saját tervezésű Arkham Asylumom katakombáiba zárom. Az ízlésemnek nem megfelelő filmek vetítését betanított denevérseregem elszabadításával szabotálom, a méltatlanul hanyagolt, de valóban minőségi produktumokat pedig az égboltra írt reflektor-üzenetekkel promótálom. A képregények hazai, civilizált országhoz abszolút méltatlan helyzetén minden eszközt bevetve igyekszem javítani, nem nyugszom, míg a számtalan, csúfos körülmények között megszakadt sorozat kiadását újra nem indítom. Amúgy meg kedvemre vagánykodom a Batmobillal a belvárosban, és garantáltan remekül szórakozom majd.
Parraghramma.: Azt a tudományos tényt, hogy tökéletesen boldog vagyok, még a tüntetések és menetelések miatti dugóban rekedés, még David Moyes katasztrofikusan elhúzódó Manchesteri munkássága, sőt, még a vékony glettről tenyérnyi foltokban leváló friss festés sem tudja annyira feledtetni velem, mint az elcseszett filmek. Nem azok a filmek, amik úgy ahogy van elcseszettek, hanem azok, amikben ott a zsenialitás reménye, de a végén az a plusz nem jön ki. Az új szerződéssel járó juttatásokból éppen ezért nem helikoptert, Jürgen Kloppot vagy még egy liter sötétbarna festéket veszek, hanem megalapítom saját filmstúdiómat, Spoiler!!!kozmetika - Parrafrázisok néven, és újrafogatom a Játsz/mát, amiben Michael Douglas a felfújt légpárna mellé pottyan, a Gravitációt, amiben Sandra Bullock elég a sztratoszférába érkezvén, és a didaktikus duplacsavar aljas összekalapálásával izomból kisiklatom Bong Joon-ho kötöttpályás disztópiáját, mert egy sima sarkköri szafari nekem túl gejl befejezés. A Hólukasztó találó, de sematikus társadalmi paraboláját - például - az a felismerés választja el attól, hogy a nézőt a torkán keresztül ragadhassa lágyékon, miszerint a Chris Evans által alakított Curtis nem azért lehet hatékony és jó vezető, mert bűnbánat gyötri, bűnbánat hajtja, mert abban a bizonyos szituban nem volt képes önfeláldozni. Azért nem volt képes önfeláldozni, mert jó, hatékony vezető lehet - a kapitalizmus logikája szerint. Ha pedig az előzetesen kalkulált kereteken belül maradnak ezek a projektek, a fennmaradó összegből rimékelem a 2001. Űrodüsszeiát. A megvénült asztronauta klasszicista szobájába nálam majd beslattyog egy dülledt szemű, bozontos figura, és arra a fekete kőtáblára felrajzolja, hogy mi a rák volt ez az egész.
Rusznyák Csaba: Úgy látszik, kicsit minden geeknek egy srófra jár az agya, mert elsőként nekem is a Halálcsillag jutott eszembe. De ha valamit mindenki akar, akkor az már nem is igazán menő (Geekek Nagykönyve, első fejezet), és különben is, mit kezdjek egy mocsokdrága holddal űrállomással, amit bármilyen sehonnai, sivatagi paraszt szét tud robbantani egy ütött-kopott, rozsdás-szárnyas taligával, amit csak a szentlélek meg egy csipogó kuka tart össze? (Arról nem is beszélve, hogy közel fél óráig tart neki megkerülni egy nyavalyás holdat – sosem értettem, ilyen sebességgel hogy jut el a galaxis egyik végéből a másikba - nem, ne húzzad a szádat, ez komoly dilemma.) Úgyhogy gondoltam, valami olyasmire verem el újdonsült milliárdjaimat, aminek tényleg van értelme. Megveszem a Disney-t. (Azért csak a Disney-t, és nem egész Hollywoodot, mert kell valami konkurencia is, amit porba döngölhetek.) Persze nem annyira a dalolós rajzfilmek, mint inkább a Pixar, de főleg, a Marvel meg a Lucasfilm miatt – első dolgom jó eséllyel J.J. „egy franchise-t már elbasztam” Abrams kirúgása lesz, és bár a Star Wars további sorsán még gondolkodom, az biztos, hogy klónozni fogok egy fiatal Harrison Fordot, aki aztán folytatja nekem az Indiana Jonest. Sok ’30-as, ’40-es évekbeli náciverős, egzotikus, okkult, ponyvás kalandot kell még elmesélnünk (Spielberget verőemberek fogják távol tartani a forgatástól).
Dr. Sick Fuck: Nem lehet kérdéses, hogy a nagyra becsült olvasóink alantas kiárusításával szerzett júdáspénzen valami ésszerűtlenül hivalkodó, szemérmetlenül költséges, teljesen fölösleges, ugyanakkor szívszakasztóan nagyszerű kultusztárgyat kell beszerezni, ami méltóképpen reprezentálja a Geekz elkötelezettségét és szakmai színvonalát. Ilyen jellempróbáló szituációban csakis egy választás mutatkozik helyesnek a tisztességes gentleman számára, aki belebassza a sok-sok pénzt egy nejlonzacskóba, elsétál az árverésre, és a NASA éves költségvetésének megfelelő összeget hányaveti mosollyal nyújtva át, tulajdonviszonyt létesít James Bond Aston Martin DB5 típusú gépjárműve felett. Legutóbb 2,6 millió fontért állította garázsba új tulajdonosa, azóta bizonyosan felment az ára kicsinyt, szóval tessenek klikkelni veszettül, lájkolni mint a kisangyalok, az áldóját, mert rohadtul unom már a szinten aluli közlekedést.
YEZy: Mivel kissé belefásultam a budapesti közlekedés egyhangúságába, mindenképpen fel akartam dobni a napi utazásaimat, bár meg kell valljam, nem is volt olyan egyszerű megkaparintani a leggeekebbnek tartott közlekedési eszközök egyikét. Első gondolatom a Dorombo Virgin Loader óriásrobotjának beszerzése volt, de mivel Tonzráék összetörték Ogyiptomban, nem voltak hajlandóak újjáépíteni nekem. Feltételezésem szerint azért, mert önként adtam volna rá a lóvét, nem kellett, hogy ők forgassanak ki a vagyonomból. Kénytelen-kelletlen kipróbáltam egy még drágább járgányt, hiszen ennyi pénzért a Tokugawák gyaloghintóját is be lehet szerezni, de a próbaút során kiábrándultam belőle. A hordárok úgy rángatták az egészet, hogy tengeribeteg lettem benne, így inkább valami mást kezdtem keresni, pedig ezzel nagyon menő lett volna a reggeli csúcsban repeszteni előre a két kocsisor között. Végül egy földhözragadt járgányban találtam meg az igazit: sikerült megszerezni az Ichibanboshit, a gyönyörű Mitsubishi Fuso F kamiont, amiben 10 részen keresztül feszített az isteni Sugawara Bunta. Lakásra már nincs szükségem, minden benne van, ami csak kell, a kristálycsillártól kezdve a kávéfőzőn keresztül az utólag beépített plazmatévéig. Ideális városi autó, jól látni belőle a forgalmat meg az úthibákat, és persze ebből csak ez az egy létezik.
TheBerzerker: „Cause I started out with nothing and I've still got most of it left.” – Csendültek fel a fejemben kedvenc dalnokom, Seasick Steve szavai, amikor a döbbenettől lesújtott tekintetem újra a horizontra emeltem, miután megtudtam, hogy a többiek itt a Geekznél milyen mérhetetlen mennyiségű jelöletlen címletet vettek át jó magyar valuta formájában a 444.hu-tól. Ebből én persze semmit sem kaptam! Sokáig forgattam a fejemben a véres megtorlás gondolatát, ám arra jutottam, hogy kulturális misszióm kiteljesítéseképpen azzal teszek a legjobbat a világnak, ha belülről bomlasztom az oldalt. Ehhez pedig elképzelni sem tudok jobb megoldást, minthogy mérhetetlen mennyiségben ontom ki magamból a rétegebbnél rétegebb mozgóképekről szóló memoárjaimat. Felejteni nem felejtek, és szívósabb vagyok, mint Rambo és Seagal Pista egy személyben. Az nevet utoljára, aki én vagyok! Muhahahahahahahahahahaha……..(ördögi kacaj)
baski sándor: Értem én a viccet, csak nem szeretem. Az a baj a mai világgal, hogy mindent eláraszt a posztmodern irónia. Itt van például ez a poszt. A kollégák sajnos, a jelek szerint, nem voltak megelégedve a 444 által felajánlott aláíráspénzzel, és ahelyett, hogy ezt szóvá tették volna a hosszú hónapokon át elhúzódó tárgyalások során, inkább szemérmesen hallgattak, majd a költözés után, rögtön az első posztban (itt és most) megpróbálták úgymond szarkasztikusan tudatni a Vezetőséggel (és persze az olvasókkal), hogy keveslik a juttatást. Én ezt most nem fogom megtenni, mert 1.) nem a mocskos anyagiak miatt szolgálom a Geekzt immár hetedik éve, 2.) az őszinteség híve vagyok az élet minden területén, 3.) a magam részéről tökéletesen elégedett vagyok azzal az ajándékcsomaggal, amit a szerződésem megkötésének másnapján hozott meg a futár. Nincs tehát okom titkolózni, a teljes átláthatóság szellemében ezért minden további kommentár és vicceskedés nélkül a nyilvánosság elé tárom a 444-től kapott VALÓDI juttatásom. Íme:
