„The work's not just go away, Alva. It never just "goes away"... THE GODDAMN CONTRACT IS SOMEWHERE IN THE GODDAMN FUCKING FILES!” – Nicolas Cage, Vampire’s Kiss
Azt mindenki tudja, hogy Nicolas Cage nagybátyja Francis Ford Coppola. Azt is sokan tudják, hogy azért vett fel művésznevet, mert nem akart a nagybácsi oldalvizein érvényesülni. Azt azonban már kevesen tudják, hogy Nicolas Cage masszív képregénybuzi, és művésznevét kedvenc képregényes karaktere, Luke Cage után vette fel. Azt meg már szinte senki se tudja, hogy 1988-ban az ifjabbik Coppola valami olyat alkotott, amire se előtte se utána sem volt képes senki ezen a planétán!
Nicolcas Cage talán az egyik legszélsőségesebb színész hálivúdban. Az, aki a filmográfiájában egyszerre tudja felmutatni a Las Vegas Végállomást és a Szellemlovas 1-2-őt, az aztán tényleg a végletek embere. Azonban ha abba a hitbe ringatjuk magunkat, hogy ismerjük Cage igazi mélységeit, mert láttuk az Ál/Arcot, a Szellemlovasokat vagy akár a Con Airt akkor bizony nagyon nagy tévedésben vagyunk. Bátram ki merem jelenteni, hogy akinek nem volt szerencséje A vámpír csókjá-hoz, annak fingja sincs a színészet igazi szélsőségeiről és dögkúthoz hasonlatos feneketlenségéről.
A sztorira nem akarok túl sok szót fecsérelni, mert teljesen felesleges. De nagy vonalakban a lényeg, hogy a középpontjában egy Peter Loew nevű kiadóigazgató áll, aki egyik görbe estéje után találkozik egy vámpírhölggyel, aki aztán az ablakán berepülve megharapja őt. Főhősünk ezután teljesen megtébolyodik, és magát vámpírnak képzelve (vagy talán tényleg az?) terrorizálja a körülötte lévő embereket, különös figyelmet fordítva egyik kolléganőjére. Az, hogy a történet hova akar kifutni, lényegtelen, mert saját bevallásuk szerint se Cage, se a rendező nem voltak tudatában annak, hogy igazából mit is akartak a filmmel mondani.
Felmerülhet azonban a kérdés, hogy akkor miben is rejlik A vámpír csókja zsenialitása. Két dologban. Egyrészt abban, amit Nicholas Cage csinál a filmben, másrészt pedig abban, ahogyan csinálja. Nem csak arról van szó, hogy emberünk a szerep kedvéért egy igazi denevérrel akarta megharaptatni magát, amiről a rendező beszélte le, vagy, hogy az egyik jelenetben ténylegesen szétverte a forgatási helyszínt, de ráadásul még egy igazi csótányt is megevett. Kétszer is. Merthogy kétszer kellett felvenni. Ha mindez nem lenne elég, és hát egy sokat tapasztalt geeknek miért is lenne, akkor mindehhez hozzájön Cage valami elképesztően gonzo stílusú alakítása. Olyat ugyanis, amit ebben a filmben művel, még senki sem látott filmvásznon, az fix!
Van a színészi játéknak az a fajta megközelítése, amit a „szerep túljátszásaként” vagy más néven „overactingként” emlegetnek a kritikusok, de amit itt láthatunk az még ezen is túlmutat. Nicolas Cage ugyanis a maga mérnöki precizitásával egy személyben fejlesztette ki és forradalmasította a MEGA-ACTING-ot.
A vámpír csókja pusztán egy one-man-show, amiben Cage végig stand upolja egész New Yorkot, annak igazi utcai járókelői között. Mindezt olyan mérhetetlenül arrogáns és szélsőséges színészi fogások felvonultatásával teszi, ami először zavarba ejt, majd nem sokkal később elbizonytalanít, és amikor a végén azt hiszed, hogy megértetted, akkor már le is szarod. Addigra ugyanis rájössz, hogy miután végigröhögted az egész filmet, és a rendező és Cage is totál hülyének nézett, tulajdonképpen baromi jól szórakoztál.
Beszélhetnék még A vámpír csókjáról, mármint Cage alakításán túl, csak nem lenne értelme. Ez két ökör öncélú, improvizatív, sehova se vezető merénylete a filmművészet ellen, és pont ezért működik, és pont ezért érzi úgy a néző, hogy "oké-oké, amit láttam az egy kupac bűzölgő jakszar volt, de mégis rohadt jól éreztem magamat az elmúlt 90 percben". A végén pedig minden geek számára egyértelművé és megkérdőjelezhetetlenné válik Nicolas Cage zsenialitása - garantálom, hogy átértékeled magadban a hozzá fűződő viszonyodat!