Paletta 3: Wayne Reynolds

Annak, aki valamelyest járatos a szerepjátékok világában (főként az utóbbi 10-15 évre fókuszálva), nem szükséges bemutatni Wayne Reynolds munkásságát. Elég egy Pathfinder RPG borítójára rápillantani, a legtöbben már keresik is a művész nevét és további rajzait. Annak, aki nem járatos a szerepjátékokban, vagy csak nem ismerné Reynolds műveit, most bemutatjuk, mitől döglik a légy.

Egy morcona marcona
Vidám nyári színek, vidám nyári mulatozás

A brit úriember Leedsben született és máig ott él, ott alkot - keresett és ismert szabadúszóként megteheti. Olyan nagynevű kiadók játékaihoz adta az arculatot, mint a Wizards of the Coast világhírű Dungeons & Dragons-ánek harmadik és negyedik kiadása, a Green Ronin Freeport RPG-je, a Mongoose Publishing Judge Dredd-je (nem véletlenül, hisz rajzolt Dredd bíró képregényt is), vagy a Fantasy Flight Games Warhammer 40.000-es Rogue Trader-je. Külön említést érdemel a szinte nevével egybeforrt D&D-gyilkos Pathfinder a Paizótól.

Az eposziságra nincs panasz
Csöbörből vödörbe - megnéznék egy ilyen részletességű képregényt

Reynoldsra gyerekkorában nagy hatással lehettek a képregények, különösképp a szuperhős témájúak, mivel szélesvásznúnak beillő festményei a mozgalmasságukról, élénk dinamizmusukról ismerszenek meg az egyedi vonalvezetés és karakterábrázolás mellett. Mivel alapvetően nem csendéletben utazik, ilyet ne kérjünk számon tőle: a legtöbb gólt a fantasysek csapatában rúgta, nem is akármilyeneket. Így aki továbbolvasva a survival of the fittest-filozófiáján kívül más mondanivalóra éhes, az lapozzon a 125.-re és ne csodálkozzon, hogy kalandja itt véget ért.

Ez akár Warmachine is lehetne, de nem az - egy kis kalózkodásba oltott Innsmouth
Home made páncélzat és fegyók - elképesztően szépen csillan a fény a fémen

A proletármozgalmak és a luddita géprombolás élethű ábrázolásán kívül Reynolds művei nagyjából két típusba oszthatók: valamilyen tipikus fantasy élethelyzet minél sokrétűbb, elkápráztató megjelenítése, illetve adott világ szereplőinek bemutatása. Előbbi általában a nagyot durrantani-elv mögé minden mást marginalizálva besoroló borítógyártás kategóriája, utóbbi pedig a jól ismert, szó szerinti illusztrálás.

Francba a World of Warcraft filmmel, ezt kérem moziba
Nem csupán a kivillanó didkóktól nézhet ki jól egy fantasy nőszemély

A múltkori Palettában említett anatómiai földhözragadtság, ami csontszárazzá szipolyozza a képzeletünk részére fenntartott, eredetileg a mű által beporzásra szánt virágoskertet (és ami úgy viszonyul egymáshoz, mint a hardcore pornó az érzéki erotikához), Reynolds úr képeinek esetében sem lelhető fel. Egyes figurái a mangák dinamizmus-megszállottságát túlszárnyalva lendülnek extrém testhelyzetben egy vagy több legyőzendő szörnyeteg irányába, olykor épp a levegőben kapva el a marcona harcost, feje mögé lendített fegyverrel, becsapódás előtt. Egy-egy képéről akaratlanul a duplaoldalas panelek juthatnak eszünkbe, ahogy a harcoló felek színes kavalkádja részletről részletre bontakozik ki előttünk – már el tudjuk képzelni magát a kalandot, és kíváncsian találgatjuk, mi lehet a folytatás. Mi ez, ha nem a képregények öröksége?

Kreativitás és profizmus: a kép szinte életre kel
A tipikus reynoldsi figura: tüskék, szögek, élek

Az extrém ábrázolás a szörnyek esetén még helytállóbb, mind méretüket, mind kidolgozásukat tekintve, ráadásul annyiban térnek csak el a Nagy Szörnyhatározótól, hogy simán felismerhetőek maradnak, egyediségük nem szenved csorbát. És itt rögtön élnék a kiigazítás lehetőségével: Reynolds esetében az extrém szót csak háromnegyedében érdemes hagyományos értelemben venni, mert a fantasy tömegtermékek megengedett maximális tűréshatárát soha nem lépi át, ergo fogyasztóbarát tud maradni. Teszi ezt úgy, hogy képein mégis érezhető egyfajta vizuális bátorság – kár, hogy ez a puszta megjelenítésen, és nem a tartalomban mutatkozik meg.

Ez itt nem a Cthulhu, de bárcsak az lenne; azért a spanjaival se szívesen futnék össze az utcán
Szeretjük ezt a felállást? Tuti a törpe fog győzni...

Nyilván megrendelőtől függ, mi és hogyan kerülhet egy képre, ebből a szempontból nekem a legjobban a Magic kártyákhoz és a Pathfinderhez készült illusztrációk a kedvenceim: a kiváló kompozíciók mellett a karakterek fantáziadús kidolgozása, a szögletesség erőt és lendületet sugárzó felhasználása, az életre kelő háttér megjelenítése és a tucatnyi apró részlet miatt vagyok képes percekig előttük ragadni. A ruhák megtépázva, megszaggatva ölelik körbe a kalandozót, az öltözékek ötletesek, rengeteg hasznos vagy esztétikus tárgy egészíti ki az összképet, majdnem túlzsúfolttá téve azt.

Lehet választani - ki mivel akar lenni?
Oké, ha ez nem badass, akkor mi...?

A másik szimpatikus – szintén a képregényig visszamenő – vonás a karakterek megtartása, továbbszerepeltetése (ez leginkább a Pathfinderre igaz). Persze ez nem főként a rajzoló erénye, de rendkívül jólesik a megismert, megszokott szereplőket különböző helyzetekben viszontlátni. Sőt, a szép sikerrel büszkélkedő Pathfinder kártyajátékban mi magunk irányíthatjuk őket. Ehhez nyilván az szükségeltetik, hogy a nevesített karakterek a számokban kifejezett képességeiken túl vizuális téren is egyediek legyenek – illetve ott igazán, hiszen egy izgalmas karakter-ábrázolás kelti fel leginkább az érdeklődésünket. Azt hiszem, Reynolds úr ezen feltételeknek jócskán eleget tesz, figurái valóban saját életet élnek.

A kelták keményebbek voltak, mint Leonidászék - bár az egyikük már egy kézfeji sérüléstől földre került...
Tankönyvi példája egy korabeli villamosvezetőnek

A faltól-falig akción, a hősies pózokon, az izomkolosszus, vagy épp nagyon nyüzüge monsztákon túl is van élet: Reynolds munkásságának egy részét történelmi témájú művek teszik ki. Nyilván ezek is rendelésre készültek, nem pedig két meló közti vasárnapi ujjgyakorlat eredményei. Ha azok lennének, valószínűleg nem lehetne elmondani róluk, hogy reális arányokat, visszafogott, hétköznapi ábrázolásmódot szem előtt tartva születtek meg, azonban a történelmi alakokat, eseményeket, helyszíneket felvonultató zsánernek érthető okokból már-már kötelező védjegye a valósághűség.

Goblinok márpedig minden fentezibe kellenek (zabálnivalóak, nem?)
Elszabadult a munkagép a négyes metró alagútásása közben

Hol helyezhetjük el Wayne Reynoldsot a Geek-palettán? A funkcionális művészet biztonsági zónáján belül maradva, határainak időnkénti érintésével jellemezhetjük a munkásságát,  de kreativitását ne becsüljük alá, a kúlság és az ipar közös metszetében ott találjuk a lelket is.

Jackie Sparrow és egy űrcápa. Wait, what...?!
The Skinsaw Murders - nuff said
Ha Frodónak lettek volna tökei
Íme a bizonyíték, a víziló az egyik legveszélyesebb állat a Földön
Szegény sárkány...
Néha milyen jólesne ilyen őrjöngő óriássá változni...

 

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!