Akinek úgy kellenek a zombik, mint egy falat kenyér, és szereti a lapozgatós könyveket, az most figyeljen, mert a Kaland-Játék-Kockázat egyik ősatyja, Ian Livingstone legutóbbi irományát, jobban mondva annak digitális verzióját járjuk körbe. Történt ugyanis 2012-ben, hogy Livingstone úr szerette volna kellőképp megünnepelni az angolhonban Fighting Fantasy néven futó, nálunk a fentebb említett Kaland-Játék-Kockázatként ismert játékkönyvek harmincadik évfordulóját. Mivel a zombik már akkoriban is fénykorukat élték, a témaválasztáson nem kellett sokat görcsölni, ráadásul ilyen gamebook, ami kifejezetten a zombikat teszi középpontba, még nem létezett.
A lapozgatós játékkönyvek harmincadik születésnapját tehát zombikkal ünnepeltük. Végül is miért ne, nem vagyok ellene, és megértem a mögöttes szándékot is: megkedveltetni a műfajt a fiatalokkal, akik manapság okostelefonon kívül mást nem hajlandóak olvasni – valahol nemes és elismerésre méltó. Hogy a zombik lennének erre a legalkalmasabbak? Elképzelhető. Mindenesetre a könyv 2012-es kiadása óta nem jelent meg újabb Fighting Fantasy-kötet, pedig a Blood of the Zombies (továbbiakban BotZ), amit a Puffin kiadót váltó Wizard Books követett el, már a második nekifutás során állt startvonalhoz.
A 2002-ben az Iconból alakult Wizard a fiataloknak szánt művek kiadására szakosodott, zászlóshajójuknak pedig az egykor nagy sikerű játékkönyveket szánták. A jogokat megszerezvén 2007-ig összesen 30 Fighting Fantasy könyvet jelentettek meg (köztük pár új címet), majd 2009-ben jelentős átdizájnolást követően kettes széria megnevezés alatt 17-et, de ebben voltak átfedések. A BotZ éppen a 17. a sorban, és az ekkoriban a saját digitális könyveivel beinduló Tin Man Games sikereit látva a kiadó úgy döntött, ideje más utakat kipróbálni. Milyen jól tette! Íme egy remek példa a win-win felállásra: a Tin Man Games végre adaptálhatja a nagy öreg státuszú Fighting Fantasyt, a Wizard meg több olvasóhoz juttathatja el a könyveit. Mindenesetre a szerződésük ismeretének hiányától eltekintve annyit kijelenthetünk, ez az együttműködés határozott lépés a hagyományos és a digitális könyvkiadás közti kanyargós evolúciós ösvényen. Oké, csalok kicsit: más a vonzereje egy játékként funkcionáló könyvnek, mint szimplán egy hagyományos regénynek, ami ráadásul – nosztalgiát félretéve – kellemesebben muzsikál digitális platformon.
Ha jobban belegondolunk, a lapozgatós könyveket az istenek is mobilplatformra teremtették: alacsony hardverigény, kijelzőbarát betűmennyiség, csalásmentes övezet (ami persze kikerülhető), dobókocka szimulátor, automatikus kalandlap, valóban zsebbe gyömöszölhető méret. Elég szétnézni a Google Playen, szinte minden igényt kielégítő kínálatot találunk az interaktív játékkönyvek csoportján belül – vagyis ez a szekér rendesen beindult. Aki nem hiszi, látogasson el a Tin Man Games blogjára: folyamatosan jelentik be az előkészületben lévő játékokat, amiket ráadásul egy továbbfejlesztett motor fog hajtani.
Na de, térjünk a lényegre: Blood of the Zombies. A többi gémbuktól eltérően nem a Titán világán zajlik a kalandunk, hanem a House of Hellhez (Az elátkozott ház) hasonlóan a mi időnkben, a mi Földünkön. A sztori szerint egyetemista vagy, aki a mitológiai lények létezését kutatja, jelen esetben éppen Romániában (Magyarország is említésre kerül), amikor váratlanul rosszarcú férfiak kerülnek az utadba és nem átallnak elrabolni. A Goraya-kastélyba, egy Gingrich Yurr nevezetű gazdag pacák birtokára kerülsz, jobban mondva le a pincébe, egy szadista lelkületű börtönőr karmai közé. Gondolom, nem árulok el nagy titkot, hogy az első fejezetpontokban kiszabadulunk a pincéből, és elindulunk, hogy az óriási kastélyban bolyongva kiszabaduljunk. Ekkor még nem sejtjük, hogy az őrült Yurr embereken végzett kísérletei sikeresek voltak: több száz zombi kószál az elhagyatott folyosókon.
A hangulatra egy szavam sem lehet, remek (habár egy idő után repetitív) az aláfestő zene, pompásan eltalálták a „könyv” kinézetét, az egész dizájn rendben van, hozza a zombis-horroros fílinget. A szoftver könnyen használható, röviden, lényegre törően elmagyaráz mindent a legelején, nekem nem volt szükségem rá, hogy kezdés után visszalapozzak a szabályokhoz. Mondjuk ebben az is szerepet játszott, hogy a zombis téma mellett a szabályok végletekig való leegyszerűsítése Livingstone úr másik olyan fogása, amivel minél szélesebb körben igyekszik megkedveltetni ezt a játékstílust. Nincs se Szerencse, se Ügyesség tulajdonság, egyedül az Életerő maradt – és hogy akkor hogyan megy a harc? A kaland során különböző fegyvereket találhatunk, amik adott sebzéssel bírnak, például a pisztoly d6-ot, a gépkarabély 2d6+5-öt sebez (kettő darab hagyományos, vagyis hatoldalú dobókocka eredményéhez hozzáadunk ötöt). A harc tulajdonképpen egy adok-kapok: a kidobott sebzéssel egyenlő számú zombit tudunk kinyiffantani, a talpon maradtak pedig a létszámukkal egyenlő mennyiséget sebzik belénk. Merthogy iszonyat sokan vannak.
Nehézségét illetően a könyv alaposan túllőtt a célon – ha ez is része volt a „megkedveltetős” marketingnek, hát óriási baklövést követtek el… ellenben ha a komolyabb játékkönyvek nehézségi szintjét készítették így elő, azzal nagyjából ki tudok egyezni. Itt gyorsan le kell szögezzem, a BotZ nem a fejtörők bonyolultságával, nem a továbbjutáshoz szükséges kulcsok és jelszavak eldugásával, nem az útvesztők kiismerhetetlenségével, még csak nem is a zsákutcák és instant elhalálozások pikírten magas számával éri el, hogy újra és újra és újra véget érjen a kalandod. Neeem, sokkal pofátlanabb és profánabb a válasz. Több. Száz. Zombi. Aki csalás nélkül akarja végigrambózni a könyvet, annak sok türelmet ajánlok, mert lesznek csaták, ahol kizárólag a dupla hatos dobással lehet boldogulni, különben máris leestünk minimális életerőre, amin az elsősegély-csomagok sem tudnak nagyot lendíteni. A zombik kellemesen adagolva érkeznek a Resident Evilre hajazó etap első felében, de később már hajmeresztő létszámban zúdulnak a játékosra. És ezt az író komolyan gondolta. Szadizmus rulez.
Szerencsére a könyv háromféle nekifutási módot kínál fel. Az első a hagyományos hardcore verzió, ami semmiben sem tér el a nyomtatott könyvtől. Sok türelmet hozzá! A második a könnyített változat, ez magasabb életerőt ad, illetve több gyógycsomagot, a harmadik pedig a szabad olvasási mód: ebben kapunk három gombot, amiket előhívva bármikor visszalapozhatunk az előző fejezetpontokra, mintha a lapok közé dugtuk volna az ujjunkat, feltöltekezhetünk életerővel, illetve elérhetjük azokat a pontokat is, amik adott helyzetben le vannak tiltva. Egyiket sem kötelező használni, de időnként muszáj – kivéve, ha nem bánjuk, hogy folyton előröl kell kezdeni a kalandot. Én kábé az első két óra után untam meg a hardcore-t és váltottam free readbe.
A kaland egyébként jópofa, bejárjuk a nagy kastélyt, különböző szobákba, termekbe térünk be, kulcsokat gyűjtünk, információkat szedünk össze, szóval a Kaland-Játék-Kockázat színvonala teljes mértékben garantált. Livingstone úrnak köszönhetően eltévedni sem nagyon fogunk, ugyanis – Steve Jacksonnal ellentétben – ő a lineárisabb játékmenet híve. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy csak megyünk előre ész nélkül, bizonyos kitérőket szükségszerűen meg kell tennünk annak érdekében, hogy ráleljünk a kijutáshoz szükséges tárgyakra, azonban A Pusztítóban vagy Az elátkozott házban tapasztalt frusztráló körbe-körbe futkorászástól nem kell tartanunk. A sztorit zombifilmes közhelyek dobják fel: megmentendő túlélők, átváltozó emberek, lelkiismeret nélküli tudósok, automata gépágyú, óriás mutáns-zombik ésatöbbi. Egy játékkönyvben ezekkel összefutni egészen üdítően hat, ám az igazi geekség a Fighting Fantasy belsős poénjait szállító kikacsintások (szülinapi képeslap Zagornak, mellszobor Livingstone-ról, a Tűzhegy varázslójának egy példánya a könyvtárban).
Nem mehetünk el szó nélkül az illusztrációk mellett: az app kicsinosítása érdekében a fekete-fehér rajzokat színessé varázsolták, ám ezzel a húzással sajnos a gyerek is repült a fürdővízzel együtt. A kiszínezés harmadrangú rajzfilm benyomását kelti, a fény-árnyékkal való mesteri játszadozás átadja helyét az idegrángás sújtotta, „essünk túl rajta” kontárságnak – mintha egy kezdő grafikus szárnypróbálgatását látnánk. Holott az eredeti rajzok vagányak, részletesek, mernek eltérni, Kevin Crossley odatette magát velük - ám ami fekete-fehérben veszett kúl, az utólag kiszínezve irtó béna. Még szerencse, hogy bármikor átválthatunk retro kinézetbe, visszakapva a nyomtatott könyv megjelenését (bár így bukjuk a tetszetős külsőt is).
Összességében minden KJK-rajongó megtalálhatja számítását a Blood of the Zombieszal, mert kézre áll, gyors, majdnem minden modellen elindul, és nem mellesleg nagyon kellemes élményt ad. Egyetlen hátulütője viszont gátat is szabhat élvezetének: nem létezik magyar nyelven. A többi apphoz képest borsosabb ára még így sem hajmeresztő (egy könyvhöz viszonyítva semmiképp, 1200 forint környékén mozog), ám a nyelvi akadály miatt, aki nem tud legalább középfokú szinten angolul, az ne is gondolkodjon a beszerzésén. Akinek ellenben megy az inglis, annak remek alkalom a gyakorlásra is, mivel a nyelvezete nem szépirodalmi mélységű, így a folyamatos szövegértéshez nagyszerű segédeszköz lehet. Alkalmanként szükség van a szótárra, de másképp meg nem tud bővülni a szókincsünk, ugyebár. Becsüljük meg a Blood of the Zombiest, ki tudja, mikor kapunk új Fighting Fantasyt.
(Fellelkesültél és kipróbálnád, de nem tudsz angolul? A Zagor.hu lelkes fordítóinak hála, az eredeti könyvvel megegyező formában, magyarul is nekivághatsz a zombikastélyos kalandnak. Csak ne felejtsd el megköszönni nekik!)