„A nem létező legjobb science fiction film.” Így utal Alejandro Jodorowsky monumentális Dűne-adaptációjára az annak készítéséről, kudarcba fulladásáról és hatásairól szóló tavalyi dokumentumfilm, a Jodorowsky’s Dune. Aki még nem látta, és akit érdekel, hogy mivé válhatott volna Frank Herbert klasszikus sci-fije a briliáns chilei rendező kezei alatt, az mindenképpen nézze meg.
A lényeg egyébként nagyjából ez: Jodorowsky és társai szerint, ha a stúdiók nem lövik le a projektet, minden idők legnagyszerűbb filmjét csinálták volna meg. Sőt, minden idők egyik legnagyszerűbb művészeti alkotását, ami megváltoztatta volna a világot. Nem túlzásnak szánták, nem vicceltek. Tényleg így gondolják.
És nem is nehéz elképzelni, hogy a Dűne hatalmasat szólt volna. Jodorowsky nyilván egy teljesen egyedi látásmódú, öntörvényű zseni, ráadásul ugyanilyen emberekkel vette körül magát. Moebius rajzolta a storyboardot, H. R. Giger és Chris Foss dolgozta ki a látványvilágot, Dan O’Bannon felelt volna a speciális effektusokért, Salvador Dalí játszotta volna az őrült császárt, Orson Welles Harkonnen bárót, és a Pink Floyd szerezte volna a zenét. Legendák egytől-egyig. És az is tény, hogy már a nyitójelenet is lélegzetállítónak tűnik (a galaxison kívülről indul a kamera, és bolygók, aszteroidák, harcoló űrhajók mellett száguld el vágás nélkül, amíg meg nem állapodik Arrakis egy utcáján).
Egy el nem készült filmre persze könnyű azt mondani, hogy micsoda mestermű lett volna: nem lehet megnézni, kritizálni, cincálni, nem lehet felismerni a hibáit, nem lehet csalódni benne. Csak a potenciálja létezik, a nemes, ambiciózus, szárnyaló fantáziával teli alkotói szándék, a művész álma: teljesen tiszta és romlatlan. A tökéletes film.
De bármilyen lelkesen nyilatkoznak az alkotók közel 40 év távlatából is (és a doksit nézve baromi könnyen ráragad az emberre a lelkesedésük), és bármilyen szimpatikusan őrült, energikus és szenvedélyes Jodorowsky még 84 évesen is, legyünk ünneprontóak, és tegyünk két lépést hátra az „ez lett volna a világ legleglegje” álláspontból, és próbáljuk objektívebben nézni a dolgokat.
Jodorowsky egy 10-14 órás (!) misztikus eposzként, egyfajta mozgóképes szellemi utazásként képzelte el a Dűnét, vad, bizarr látványvilággal, őrült ötletekkel, merész, formabontó megoldásokkal és tele szürrealizmussal. Ő maga fogalmazott úgy, hogy olyan mozit akart csinálni, amit nézve az emberek ugyanazt élték volna át, mint amikor LSD-t vesznek be – fel akarta vele nyitni a fiatalok szemét. Szóval ez egy teljesen elszállt, „hallucinogén film” lett volna, ami Jodorowsky életművének ismeretében amúgy nem túl meglepő.
Nyilván rohadtul megnézném, de azért pár dolgon, ami a dokumentumfilmből is kiderül, érdemes elmerengeni. Pl. a 10-14 órás játékidőn. Még a Sátántangó is csak hét és fél óra. És Peter Jacksont mindenki ekézi (jogosan) a kilenc órásra felfújt Hobbit miatt, de a Dűne persze kétségkívül mestermű lett volna (tudom egyébként, hogy a két rendező összevetése finoman szólva… nem frankó).
Jodorowsky megszállottja volt a filmnek (12 éves fiát, akinek Paul szerepét szánta, két éven át taníttatta harcművészetre, minden nap, hosszú órákon át – lényegében elvette tőle a gyermekkora egy részét, ahogy azt el is ismeri), mélyen, őszintén hitte, hogy megváltja vele a világot (megint csak: nem költői túlzás), prófétaként gondolt magára, fanatikusan hajszolta Dűne-vízióját, abszolút zsigerből hozott kulcsfontosságú döntéseket. Hogy mi ezzel a baj? Semmi. Valahogy így születnek a legendák. De valahogy így születnek a monumentális kudarcok is.
Szeretném hinni, hogy van egy párhuzamos univerzum, amiben a film elkészült, és Jodorowsky jóslatai a hatalmas sikerről, a filmművészet és a világ megváltoztatásáról mind beigazolódtak. De könnyen el tudok képzelni egy olyan univerzumot is, ahol egy hatalmas, impresszív lebőgés lett az egészből (más kérdés, hogy ez a projekt valószínűleg még gigantikus kudarcként is sokkal érdekesebb és izgalmasabb lenne, mint egy rakás más film). Vagy csak egy olyan ambiciózus vacak, mint amilyennek végül David Lynch verziója bizonyult (Jodorowsky el is mondja a doksiban, hogy mennyire megkönnyebbült, amikor ült a moziban, és kiderült számára, hogy a film szar).
Valószínűleg egyébként nem lett volna sem gigasiker, sem óriási bukás. Kábé így képzelem el (fantazmagória következik): a szakmától és a kritikusoktól is vegyes visszhangot kap, a nézőroham elmarad, és akik befizetnek rá, azok sem nagyon tudnak mit kezdeni vele, túl hosszú és túl kompromisszummentes, nem értik, nem állnak rá készen. A könyv rajongói meg egyenesen a pokolra kívánják Jodorowskyt az eredeti radikális megváltoztatása miatt. Végül azért persze kultfilm lesz belőle, és rendezők generációit inspirálja, évtizedek múlva is esszék és könyvek tucatjai fejtegetik, boncolgatják mind magát a filmet, mind a hatásait.
Csakhogy ennél is van egy sokkal reálisabb lehetőség: az, hogy még ha meg is szerzik a költségvetés hiányzó részét, és elkezdhetik a forgatást (5 millión múlt), Jodoworsky Dűnéje akkor sem, soha, de SOHA a büdös életben nem készült volna el, semmilyen körülmények közt. Csak gondoljunk bele, mennyire megizzasztotta a Fox George Lucast a Star Wars miatt. Kész idegroncs volt, mire befejezte a forgatást, annyira nem bíztak a filmjében, folyton baszogatták a forgatókönyv, a költségvetés és a határidők meg ezer más dolog miatt.
Na, most, a Star Wars? Az, kérlek, komplexitását, innovációját, nehézségét, mindenét tekintve nem bolhafing, hanem annak még az árnyéka se Jodorowsky Dűnéjéhez képest. Négy millióval több volt már a tervezett költségvetése is, de kötve hiszem, hogy bárki komolyan gondolta, hogy majd tartani lehet a 15 milliós tervet. És 10-14 órás? És sci-fi (akkoriban, a Star Wars előtt)? És olyan, mint egy LSD-trip?
Ha valamelyik stúdiófejes véletlenül rábólintott volna a projektre (mondjuk hulla-másnaposan azt hiszi, hogy a Cápa 2-ről van szó), legkésőbb az első tesztvetítések után kirúgják a picsába Jodorowskyval meg a fél stábbal együtt, aztán összevágnak az anyagból egy max. kétórás zanzát, főleg az akciójeleneteket felhasználva, és hadd szóljon.
Talán sok évvel később megengedték volna Jodorowskynak, hogy összevágjon egy rendezői változatot, feltéve, hogy anno egyáltalán le tudta volna forgatni az ahhoz szükséges anyagokat. De nem: sose volt rá esély, hogy ez a film úgy mozikba kerüljön, ahogy ő akarta. És a csonka stúdióverziónál mindenképp jobb az, ami most van: egy tökéletes film legendája.
Jodorowsky egyébként azt mondta, hogy a halála után valaki majd nyugodtan feldolgozhatná az ő eredeti forgatókönyvét (akár animációként). Szerintem meg, noha minden tiszteletem Jodorowskynak: egy nagy szart. Száz praktikus okból sem, de egyébként is: ennek a Dűnének most már meg kell maradnia legendának. Tökéletes filmnek.