A 26 rövidfilmet tartalmazó ABCs of Death első részénél kevés értelmetlenebb, fárasztóbb és unalmasabb horrorélményben volt részem. Ha akadt is a megannyi szegmens közt három-négy élvezhető darab (annyi egyébként akadt), a mű egészének tömény amatőrizmusa, fantáziátlansága, gore- és undordömpingje annyira elzsibbasztotta az érzékszerveimet, hogy szinte lehetetlenné tette a megbecsülésüket. Ezek után bottal is csak akkor voltam hajlandó megpiszkálni a második részt, amikor megláttam a stáblistáján néhány meglehetősen ígéretes nevet – de még így sem hittem, hogy kellemes meglepetés ér majd.
A koncepció nem változott: 26 horror-rövidfilm (címei az angol ABC 26 betűjével kezdődnek) más-más, a munkájához teljes kreatív szabadságot kapott rendezőtől. Ezzel nyilván az a baj, hogy durva kakofóniához vezet. 26 tematikailag, képileg és stilisztikailag is vadul csapongó audiovizuális történet befogadása két óra alatt iszonyúan megterhelő és kontraproduktív: semminek nincs ideje leülepedni, semmi sem képes igazán kifejteni a hatását, a néző csak szédeleg egyik sokkból/poénból/ijesztgetésből/furcsaságból/vérfröcsögésből a másikba. (Arról a plusz megterhelésről meg már ne is beszéljünk, ami abból fakad, ha a 26 szegmensből kb. 20 szar.)
A második rész azonban valami csoda folytán egységesebb, összeszedettebb lett, és nem csak színvonalát, hanem stílusát tekintve is. Vannak persze durva kilengések: a paletta a dokumentarista, vércseppeket is alig tartalmazó társadalmi horrortól a legelborultabb gore-gusztustalanságig terjed, a normál formátumon kívül kapunk found footage-t, hagyományos animációt, stop motiont, akadnak halálosan komoly, vérfagyasztónak szánt szegmensek, és teljesen őrült, harsány és vérbő komédiák/paródiák is.
De mintha a rendezők ezúttal kevésbé érezték volna szükségét, hogy narratívát és értelmet nélkülöző vadbaromságban, undormányban és nonszenszben licitáljanak egymásra (talán tanultak elődeik hibáiból). Pedig nyilván ez lett volna a könnyebb út, mert egyébként hatásos, jól összeszedett és főleg, emlékezetes rövidfilmet még 15-20 percben is nehéz csinálni, nem még 3-5 percben, ráadásul 25 másik társaságában. Egyszerűbb szétlocsolni a művért, mint előállni valami eredetivel.
Az ABCs of Death 2. alkotóinak többsége – az aktuális gore mennyiségétől függetlenül – úgy döntött, hogy nem veszi magát halálosan komolyan, a leggyakrabban használt kellék pedig természetesen a fekete humor volt, mert hát a horrorhoz az illik igazán. Rögtön az első rövidfilm ezeken a vizeken evez: az A is for Amateurben egy bérgyilkos barmolja el jól kitervelt munkáját – kapásból ez az egész válogatás legjobbja, gonosz, frappáns és vicces, de E. L. Katztól, a zseniális Cheap Thrills rendezőjétől ennyit el is vártam.
A B is for Badger az állatos horror jellegzetességeivel játszik cinkos mosollyal (gyilkos óriásborzok egy atomerőmű közelében!), az I is for Invincible röhejesen groteszk végletekig viszi a megdögleni csak azért sem hajlandó gazdag, öreg családtag toposzát, az M is for Masticate egy droghorrorba frappánsan bújtatott zombifilm, a T is for Torture Porn pedig a Soska-nővérek gonosz bemutatása a nőket dögös áldozatszerepekre kárhoztató filmeknek. Külön említést érdemel a W is for Wish – Steven Kostanski ugyanazt az eszement stílust hozza benne, mint egészestés, low budget sci-fi marhulásában, az Emborgban, de ami ott túl sok volt, az itt túl kevés. Mármint másfél órán át ezt lehetetlen élvezni, pár perc viszont egyszerűen nem elég belőle.
A formabontóbb próbálkozások közt van a nemek közti harcot új szintre vivő H is for Head Games a bizarr animációival híressé vált Bill Plymptontól (remélem, a Guard Dogot mindenki ismeri) és a D is for Delouged című kafkai-cronenberges, gyönyörűen bizarr stop motion trip.
A hagyományos és komolyan vett szegmensek közül talán a K is for Knell és a V is for Vacation viszik a prímet. Előbbi néhány egyszerű, de (részben épp ezért) vérfagyasztó képpel adóz a világvége-szcenáriók oltárán, utóbbi pedig egy hétköznapi szituáció gyors horrorba fordulásának energikus és kegyetlen, vágás nélküli prezentációja.
Vannak persze közepes, sőt, nagyon rossz rövidek is (ez egy ilyen válogatástól elkerülhetetlen), de az összhatás meglepően pozitív. 2016-ra ígérik a harmadik részt – és most, hogy a sorozat kinőtte azt a kínos és túlzó erőlködést, ami az első felvonását jellemezte, jöjjön csak!