Posztapokaliptikus témájú filmekkel nem csak Dunát, de Nílust lehet rekeszteni, olyan viszont, mint a Young Ones, kevés van. Nem is annyira azért, mert a világvége utáni állapotok néha inkább csak lokálisnak, mintsem globálisnak tűnnek, nem is azért, mert a sztori bizonytalanságban tart minket a „szárazság” és a vízhiány kiterjedtségével kapcsolatban, lévén csak tessék-lássék rajzolja fel az események hátterét, és még csak nem is azért, mert jól meggondolva, az egész posztapokaliptikus szcenárió szinte teljesen mellékes benne. Hanem azért, mert már akkor játszódik, ahová a legtöbb hasonló film soha el sem jut: a civilizáció újjáépítésének idején.
A Young Ones Ernest Holm (a mindig remek Michael Shannon) történeteként kezdődik – a szárazság rég senkiföldjévé változtatta a farmját és az azt körülvevő vidéket, de az egykor alkoholista Ernest (akinek felesége egy általa okozott balesetben bénult le) nem volt hajlandó elköltözni. Most fiával, Jerome-mal (Kodi Smit-McPhee) és lányával, Maryvel (Elle Fanning) igyekszik átvészelni ezt a víz nélküli, hosszú, reményei szerint mégis átmeneti időszakot. Miközben azon van, hogy a közelben épülő, nagy, távoli cégeknek szánt vízvezetéket leágaztassa a birtokára, egy környékbeli motoros suhanc, Flem Lever (Nicholas Hoult) szemet vet a lányára és a földjére.
Jake Paltrow (Gwyneth öccse) erőteljes, bár messze nem hibátlan filmje három részre tagolódik, és mindhármat más-más szereplő szemszögéből látjuk – Ernest után a középső harmad Flemé, az utolsó pedig Jerome-é, és mindebből egy nem túl komplex, viszont megkapó „családregény” áll össze. Az olyanra márpedig a generációkon átívelő, nagyszabású sztori jellemző, de mintha csak a víz nélkül lassan elsorvadó világ nyomorúságát akarná rávetíteni a műfajra, Paltrow mindössze pár hónapba és egy maroknyi karakterbe sűríti azt.
A cselekményt aljasság, gyilkosság, férfiasság és bosszú viszik előre, szikár sárgás-beteges, a maga módján mégis gyönyörű képi világa dagad a maszkulinitástól, dialógusai ritkásak, tempója kimért, lassú, szereplői kemények, önfejűek és marconák. A Young Ones egy sci-fi-western, Az út és John Ford találkozása, ami igazából játszódhatna a vadnyugaton, vagy mondjuk az ausztráliai Outbackben, de akár még az amerikai Dél egy elmaradott, Napba hunyorgó, köpködő, szikkadt redneckekkel teli vidékén is.
Vezérmotívumát tekintve azonban inkább a Deadwoodhoz, vagy kicsit távolabbról, a The Walking Deadhez (a képregényhez – a tévésorozat még nem tart ott) hasonló: egyéni sorsokról, emberi vágyról, gyarlóságról, pragmatizmusról és elszántságról szól a civilizáció kialakulásának, illetve újraalakulásának kaotikus, a barbarizmust messze nem nélkülöző korában. A Young Ones szereplői egy paradox módon egyszerre haldokló és újjáéledő, múltba révedő és jövőbe tekintő Földön tengetik napjaikat, felfüggesztve a régi világra való emlékezés és a majdani világról való reményteli ábrándozás létállapotában, miközben folyamatos háborút vívnak a kétségbeejtő jelen ellen.
Jelzésértékű, hogy a jövő építésének történelmi fordulópontján minden marad a régiben: az emberi kicsinyesség, korrupció, irigység és a mindezekből fakadó atrocitások zavartalanul szivárognak át a szakadék szélére sodródott világ új időszámításába, az erőszak körforgása pedig (ahogy az említett westernekben vagy a déli gótikában) soha nem ér véget. A bő másfél óra alatt eljutunk a fosztogatókat lelövöldöző, gyakorlatias, szigorú és kemény, de melegszívű Ernesttől a becstelen, a civilizáció erkölcsi értékeit csuklóból elvető Flemtől a naiv és ártatlan Jerome-ig, akinek megadatik a választás lehetősége, hogy kilépjen ebből az ördögi körből, de mint mindig, a múlt, a vér és a példaként látott életmód súlya túl soknak bizonyul a tisztalelkűek számára.
Ha eddig nem lett volna egyértelmű, a Young Ones igencsak férfifilm: a férfierő, a klasszikus „a férfi megteszi, amit meg kell tennie” felfogás mentén épül fel, ami azzal is jár, hogy a sztorivezetés és a mondanivaló mellett a karakterek sztereotípiákká sikkadnak. A film legnagyobb érzelmi rezonanciát kiváltó szereplője egy egyszerű, de sokat szenvedett, megrugdosott, meg nem becsült szállítórobot, ami úgy néz ki, mint egy óriási, négylábú bevásárlókosár. Egy szimpla, szikár (sci-fi) western esetében ez aligha jelentene problémát, ám a Young Ones családregény-kvalitása szaftosabb, árnyaltabb figurákat igényelne – az pedig már a felületes nézőnek is szemet szúr, hogy Paltrow mennyire elhanyagolja a nőket.
A folyton csak (porral) mosogató, teregető és hasonló tevékenységeket végző Elle Fanning kizárólagos szerepe az, hogy Hoult karaktere rajta keresztül a család közelébe férkőzhessen. Szimpla forgatókönyvírói kellék ő, nem több. Lehetne ez akár a férfiak uralta világ ábrázolásának eszköze is, de – főleg a többi szereplő kidolgozatlanságát beleszámítva – inkább csak trehányságnak tűnik.
A Young Ones többé-kevésbé így is emlékezetes, ugyanis sajátosan ambivalens szobrot állít a maszkulinitásnak és úgy általában, az emberi természetnek, ahogy kontrasztba állítja azt a globális eseményekkel. Bármi történjék is, mi nem változunk – vagyunk, akik vagyunk, akár tetszik, akár nem.
