Beauty
Történet: Hubert
Rajz: Kerascoët
NBM / ComicsLit
A 2000-ben létrehozott Kerascoët művésznév egy francia szerzőpárost takar, Marie Pommepuyt és Sébastien Cosset-t, akiknek egyedi stílusa olyan bizarr történeteket mesélt már el nekünk, mint a Beautiful Darkness (Jolies ténèbres), egy eltűnt kislány oszladozó holttestében lakó erdei manókról és tündérekről, vagy a Miss Don’t Touch Me (Miss Pas Touche), amely a harmincas évek Párizsába visz el, ahol Blanche a testvére haláláért is felelős sorozatgyilkos utáni nyomozás során egy luxusbordély szűzkurtizánja lesz. A Beauty egy nagyon sötét, évtizedeket átívelő tündérmese, amelynek rajzfilmszerű, de egyszerűségében nagyszerű stílusa komoly és felnőtt témák mélyére hatol.
Coddie, a mesebeli királyságban élő csúnyácska és halszagú parasztlány saját életének keserűsége felett ejtett könnycseppje kiszabadítja a visszataszító varangytestbe börtönzött tündérkirálynőt, Mabot, aki cserébe teljesíti egy kívánságát. A szerencsétlen szolgálólány szépséget kíván magának, Mab pedig bűbájt bocsát rá: csúnyaságán nem tud változtatni, ám mindenki, aki ránéz, a világ legszebb teremtését fogja látni benne. Coddie ekkor még nem tudja, hogy a szerencsétlenségek micsoda lavináját indította el ezzel: körülötte minden férfi elveszti az eszét és a mardosó vágy a végletekig hajszolja őket. Először csak a falubeli férfiak verekednek össze rajta, de nem telik sok időbe, hogy kiontsák érte az első vércseppeket, amik később patakká, majd valóságos folyóvá duzzadnak.
Meseország femme fatale-ja nemcsak sorsok, de királyságok vesztét is okozza, első hercege, Otto világgá megy, hogy csodás kincsekkel térhessen vissza, de ezalatt Coddie-ra szemet vet a birodalom ura. A bajkeverő Mab nem elégszik meg azzal, hogy a lány királyi szerető, addig sugdos a fülébe, míg a király maga mellé nem emeli, feleségét pedig mondvacsinált indokkal hazaűzi annak bátyjához, az északi királyság urához. A forróvérű és barbár Vadkan Király persze azonnal hadat üzen és ostrom alá veszi a Déli Királyság fővárosát. Coddie jövője még rengeteg keserűséget, halált, fogságot és erőszakot rejt, míg valaki meg nem töri a rábocsátott tündérvarázst.
Hubert fantasztikus történetmondó, mi pedig egy rendkívül fordulatos, árulásokkal és ármányokkal teli noir mesét kapunk tőle, amit Kerascoët kelt életre, egy egyszerű vonásokból álló, bonyolult szőttest, ami semmilyen szempontból nem fog csalódást okozni. (Nagy Krisztián)
Django/Zorro #1
Történet: Quentin Tarantino, Matt Wagner
Rajz: Esteve Polls
Dynamite Entertainment
Még nyáron robbant a hír, hogy Quentin Tarantino folytatást ír a Django elszabadul-hoz – épp csak ez a folytatás nem film, hanem képregény, Tarantino első kitérése ebbe a médiumba (bár a Djangónak készült comic-adaptációja, de azt nem ő maga jegyezte). És mivel az ötlet nem tőle, hanem a Dynamite Entertainment egyik fejesétől származott, jó kövér lúd lett belőle: Djangóhoz hozzácsapták Zorrót (akinek kalandjai régóta a Dynamite-nál jelennek meg), Tarantinóhoz pedig a veterán Matt Wagnert (aki már számolatlan Zorro-történetet írt). A képlet egyszerű: a sztorit és a dialógusokat is közösen találták ki, azon belül Tarantino főleg Djangóval, Wagner pedig főleg Zorróval foglakozott.
Nagyjából egy évvel a Django elszabadul eseményei után vagyunk: a továbbra is fejvadászként kenyeret kereső és fehéreket lövöldöző Django és a már öregedő, de éppen új, veszélyes küldetésen lévő Don Diego de la Vega a semmi közepén találkoznak, és miután fekete hősünk leszámol pár rablóval, megkedvelik egymást, és együtt indulnak tovább, hogy megdöntsék egy arizonai kiskirály véres hatalmát (értsd: kiirtsák fél Arizonát).
Az első szám teljesen egyértelműen a főhősök találkozására, egymás képességeinek megismerésére van kihegyezve, az előttük álló feladatra, vagyis a sztori velejére csak a legvégén kapunk némi utalást. Bevezetésnek viszont a képregény egészen remek, már csak azért is, mert a Tarantino/Wagner páros, szembepisálva az efféle crossoverek tipikus dramaturgiájával, nem a történet felénél, nem is az első rész végén, hanem már a legelső oldalakon egymásnak ereszti a karaktereket. Viszonyukat egyébként láthatóan Tarantino filmjére alapozták, az öreg Zorro ugyanis ugyanolyan mentornak tűnik Django számára, mint anno Dr. Schultz – persze ez innen még rengeteget változhat, és az írókat ismerve fog is.
Mindenesetre már most jönnek a pörgősen, frappánsan megírt dialógusok (némelyikről valósággal üvölt Tarantino kézjegye: „Fekete? Nos… Azt kell mondjam, hogy az ön bőrszíne inkább egy isteni belga csokoládéra hasonlít.”), a gyors, lendületesen kivitelezett akciók (Esteve Polls nem talál fel semmilyen spanyolviaszt, viszont szépen, intelligensen, stílusosan rajzol), és ez még csak a kezdet. A Django/Zorro óriási mókának néz ki, és megkockázatom, hogy még azoknak is érdemes próbát tenni vele, akik a filmet nem szerették: a médiumból és az írótársból adódóan jóval egységesebbnek, letisztultabbnak, urambocsá’, némileg hagyományosabb (de ugyanolyan badass) westernnek tűnik. (Rusznyák Csaba)
In Real Life
Történet: Cory Doctorow
Rajz: Jen Wang
First Second
A First Second kiadó ezzel a kötettel került be végérvényesen a kedvenc képregénykiadóim közé, és ha megnézzük a kínálatukat, akkor nem is csoda: nekik köszönhetjük a Battle Boy-t, valamint annak spin-offját, a The Rise of Aurora Westet Paul Pope-tól, miattuk olvashatunk angolul olyan francia sztárírókat, mint Joann Sfar (Klezmer, The Professor’s Daughter, Little Vampire), Lewis Trondheim (Bourbon Island 1730) vagy Christophe Blain (Gus), valamint olyan egyedi címeket, mint a Boxers and Saints.
A kanadai-brit Cory Doctorow neve talán ismerősen csenghet a Geekz olvasóinak, hiszen egy könyve, a Kis testvér (Little Brother) magyarul is megjelent (mi is írtunk róla). Amellett, hogy sikeres sci-fi szerző, Doctorow aktív blogger és emberjogi aktivista, kedvenc témái pedig a digitális jogok kezelése, a hackerkultúra és a poszt-hiánygazdaságban élő társadalmak, nem véletlen, hogy minden egyes regényét ingyenesen letölthetővé teszi a neten. A majd 200 oldalas graphic novel, az In Real Life egy ugyancsak ingyen elérhető novellája, az Anda’s Game alapján készült.
A főszereplő, Anda, egy kis szociológiai kísérlet keretében belép a Coarsegold Online nevű MMORPG kizárólag lányjátékosokból álló guildjébe, ahol főszabály szerint csakis női avatárokkal játszhatnak. Egy csapattársa meggyőzi, hogy aranyat farmoló avatárok levadászásával nem csak valódi pénzt szerezhet, de igazságot is szolgáltathat a becsületes utat választó játékostársainak. Hamarosan kiderül azonban, hogy a vadászatot a rivális farmolócsapatok tulajdonosai pénzelik, a legyilkolt avatárok mögött pedig élő-lélegző emberek rejtőznek, akik az ezért kapott minimális fizetésből próbálják fenntartani magukat a valódi életben. Anda kapcsolatba lép az egyik kínai játékossal és megpróbál segíteni neki: de vajon áthidalható-e a kulturális és gazdasági szakadék, ami kettejük között tátong?
Doctorow novellája ugyan éppen csak próbafúrásokat végez a gamer világ és a valós, emberi kapcsolatok és jogok témájában, de már ennyi is elég, hogy elgondolkodtasson bennünket, Jen Wang pedig nagyszerű választás a történetben szereplő fiktív MMORPG illusztrálására, rajzai dinamikusak, színesek és tökéletes atmoszférát teremtenek. (Nagy Krisztián)
The Kitchen #1
Történet: Ollie Masters
Rajz: Ming Doyle
Vertigo Comics
Mennyire könnyű a nők helyzete egy férfiak uralta világban, mennyire képesek érvényesülni, végigvinni saját akaratukat, és úgy élni, úgy cselekedni, ahogy ők jónak látják, nem pedig kizárólag úgy, ahogy a változást nehezen viselő társadalmi normák megkövetelik tőlük? A kérdés eleve releváns, ám a The Kitchen új végletekig viszi: a társadalmat leszorítja egy azon belüli másik társadalomra, az alvilágra (ráadásul a ’70-es évek Amerikájában), vagyis a leginkább férfiközpontú, konzervatív és maszkulin közegre, amelyben az említett kérdés egyáltalán nem kérdés. Mert itt egy nőnek egyáltalán nincs keresnivalója.
Kath, Raven és Angie a Pokol konyhája egyik területén izommal és pisztollyal tevékenykedő, kőkemény alvilági behajtók feleségei. Uraik azonban most pár évig a kormány vendégszeretetét fogják élvezni, a szervezetben helyükre lépő férfiak pedig meglehetősen töketlennek bizonyulnak a rájuk hagyott feladatok elvégzésében. Ami azt jelenti, hogy elzárul a pénzcsap. A feleségek erre úgy döntenek, hogy saját kezükbe veszik az ügyet, és ők maguk hajtják be a családjukat illető tartozásokat az utcáról. Az utcáról, ahol a nőt nem tisztelik, és nem félnek tőle. Márpedig ha itt nem félnek valakitől, az gyorsan föld alá kerül.
Ugyan fennáll a veszély, főleg a cliffhangert elnézve, hogy a The Kitchen (ravasz játék a „nőnek a konyhában a helye” felfogással, és a cím tényleges jelentésével, a bűnben fuldokló Pokol konyhájával) a fenti koncepciót csak egyfajta gimmickként használja majd, és pusztán annyi lesz a különbség közte, és egy teljesen átlagos gengsztertörténet közt, hogy a főszereplőknek női nevük van, egyelőre mégis megszavazom a bizalmat Ollie Mastersnek.
Minisorozatának első része ugyanis látszólag tökéletesen ütközteti a kemény, tekintélyelvű férfivilágot a sztereotip szerepeket betöltő nőkével, és az ebből kirobbanó konfliktust izgalmasan és erőteljesen tárja fel – sőt, egy kicsit talán még viccesen is. Mindenképpen van abban valami finom humor, ahogy Kath és Raven főzőcskézés közben, borospohárral a kezükben beszélik meg, hogy felveszik sittre vágott férjeik lantját (megjegyzem: a humor csak a következő jelenetig tart ki) - és aztán fel is veszik, de még hogy.
Ming Doyle képei kicsit suták a szépen kidolgozott forgatókönyvhöz képest (a ’70-es évek atmoszférája sem érezhető rajta kellőképpen), de a The Kitchen így is nagyszerűen vett rajtot: egyesülnek benne a klasszikus stílusú gengsztertörténetek legjobb elemei és a gender-sztereotípiákból és az azok felrúgásából eredő gondolatiság és frissesség - az utolsó kép ráadásul maga a totális empowering. Még a végén kiderül, hogy maradt valamennyi kraft a Vertigóban… (Rusznyák Csaba)
When the Darkness Presses
Történet és rajz: Emily Carroll
http://www.emcarroll.com/
Emily Carroll évek óta írja a saját honlapján megjelenő webképregényeit – többnyire horrorokat, azoknak is a pszichológiai alfaját. És többnyire baromi jókat. Az internet népének azon elvetemült szelete, amely érdeklődik az efféle többszörösen obskúrus dolgok iránt, még 2010-ben ismerte meg a nevét, amikor megírta a His Face All Redet, egy briliáns atmoszférájú, hátborzongató rémtörténetet egy férfiről, aki megölte a testvérét. Az összes többi képregénnyel együtt ez is ingyen elolvasható a fenti linken – érdemes, igazi kis remekmű –, de egyébként idén megjelent az író-rajzoló első képregénykötete, a Through the Woods is, amelyben néhány eredeti, a weben nem elérhető sztori mellett ez is benne van.
Carroll, immár hagyományosan, idén Halloweenra is jelentkezett egy új horrorral, amely a When the Darkness Presses címet kapta – rövid olvasnivaló, pár perc alatt ki lehet végezni, egy szabványos képregényfüzet terjedelmét sem teszi ki. De nem is ez a lényeg: a sztori egy fiatal nőről szól, aki nyáron egy távol lévő család házára vigyáz, és éjjelente felkavaró rémálmai vannak.
Afféle kísértettörténet ez, de annak minden, csak nem hagyományos, és bár tartok tőle, hogy még nem értettem meg minden szimbólumát 100%-osan (Carrollra amúgy is jellemző, hogy ezt-azt ráhagy az olvasóra), az atmoszférája egyenesen lehengerlő, a történetmesélése pedig mesteri.
Carroll rajztechnikája egyszerű, de rendkívül hatásos, ezúttal pedig olyannyira kihasználja a digitális/webképregény nyújtotta lehetőségeket, mint még soha: fekete-fehérből indít, de később bejönnek a színek is, a panelozás, a formátum szétszakítja önnön kereteit, a látványvilág egyik oldalról a másikra teljesen megváltozik, és akkor még nem is beszéltünk a bátran és kreatívan használt animgifekről.
Ó, és talán hagynom kellene, hogy mindenki maga jöjjön rá, de biztos, ami biztos (elsőre én simán elmentem mellette): még a képregényt körbevevő látszólagos reklámok, bannerek sem bannerek, hanem részei a mű sajátos hatáskeltő eszközeinek. (Rusznyák Csaba)
És levezetésül:
A héten ugye landoltunk egy üstökösön (vannak pillanatok, amikor átkozottul jól esik a királyi többest használni), és ezt többek közt képregényes formában is sikerült megörökíteni az utókor számára. Randall Munroe fizikus és a NASA egykori robotikusa 2005 óta írja-rajzolja az őrületesen (és joggal) népszerű, mindennapi szépségekkel, csúnyaságokkal és abszurditásokkal foglalkozó, frenetikusan vicces xkcd webcomicot (frissen jelent meg belőle itthon a Mi lenne ha… című válogatáskötet), amelynek keretein belül élőben, percről-percre, kockáról-kockára közvetítette az üstökösön való landolást. Frappáns, jópofa, találó és humoros, de aki ismeri az xkcd-t, annak ez nem újdonság. (Katt a képre a teljes képregényért.)
