Cimarronin – A Samurai in New Spain #1
Történet: Neal Stephenson, Charles C. Mann, Mark Teppo, Ellis Amdur
Rajz: Robert Sammelin
Jet City Comics
A Cimarronin Neal Stephenson (magyarul a Snow Crash és a Gyémántkor regényeket ismerhetjük tőle) első képregénye, ami a Foreworld Saga, egy több író által alkotott közös világ (mint Robert Lynn Asprin Thieves Worldje vagy a George R. R. Martin Wild Cards-univerzuma) első építőköve. Ebben az alternatív történelemben a 16. században találkozott Kelet és Nyugat, a spanyol és a portugál felfedezők és a japán és a kínai kultúra egyaránt tanult egymástól, politikai és hódítási vágyaik összefonódtak, és szoros együttműködésre késztették őket.
Kitazume, a gazdátlan szamuráj éppen rituális szeppukura készül, amikor gyermekkori barátja, a kiugrott jezsuita pap, Luis közös múltjukra apellálva a segítségét kéri. Egy manilai vitorlás hajó rakterében történt mészárlás nyomait megvizsgálva a rónin kideríti, hogy kínai orgyilkosok törtek egy ládában elrejtett utas életére. Kitazume akarata ellenére belekeveredik egy politikai játszmába, melyben nyakig van Luis családjának mexikói ezüstbányája és egy kínai hercegnő is, nem is beszélve az újvilágból szökött afrikai rabszolgákról, akik nem csak a spanyol koronára jelentenek veszélyt, hanem hőseinkre is.
Az első három füzetet összegyűjtő gyűjteményes kötetbe egyértelműen a svéd Robert Sammelin szuperrealisztikus rajzai lehelnek életet: egy olyan fantasztikusan ismerős és egyszerre új világ tárul elénk, amin Stephensonon kívül még két veterán író is dolgozott. A kiadási ritmusa alapján csak 2015-ben juthatunk hozzá a következő fejezethez, de nagyon úgy tűnik, hogy érdemes lesz várni rá. (Nagy Krisztián)
Hellboy and the B.P.R.D. #1
Történet: Mike Mignola, John Arcudi
Rajz: Alex Maleev
Dark Horse Comics
Így húsz év után minden további nélkül ki lehet jelenteni: Mike Mignola (és egyik állandó írótársa, John Arcudi) képtelen hibázni, ha a Hellboyról van szó. Valahányszor a franchise új irányt vesz, új sorozattal gazdagodik, új történetszálakat vezet be, csupa nagy, maximálisan kihasznált potenciállal szembesülünk. A Hellboy-család új szériájába meg ráadásul beszállt az amerikai képregényipar egyik legegyedibb, legizgalmasabb stílusú rajzolója, Alex Maleev. Az eredmény az első szám után pont olyan, amilyenre számítottunk: hibátlan.
A sorozat Hellboy korai ügynökéveit fogja elmesélni: az első sztori 1952-ben játszódik, amikor is a főhőst az „apja”, Bruttenholm professzor először engedi el egy küldetésre a B.P.R.D. egy speciális csapatával – Brazíliában kell kivizsgálniuk egy borzalmas gyilkosságsorozatot, amelynek nyilvánvalóan valamiféle természetfeletti lény az elkövetője.
Ami a cselekményt illeti, az első szám nem jut messzire. Mignola és Arcudi bemutatják a karaktereket, felvázolják a szituációt, és lényegében alig valamivel a csapat helyszínre érkezése után már el is vágják az események fonalát. Akciót így még nem kapunk, csak néhány baljós és rejtélyes megjegyzést mindarról, ami hőseinkre ebben a kis, világtól elszigetelt, brazil falucskában vár.
De Mignoláék történetmesélési ereje jellemzően egyébként is inkább az atmoszférateremtésben keresendő, mint a cselekményvezetésben (ami persze nem azt jelenti, hogy utóbbit nem csinálnák nagyszerűen) – úgyhogy elég egy elkocsikázás egy egykor börtönként szolgált kísértetház és egy sötét temető mellett egy rozoga teherautóval, hogy máris készek legyünk megborzongani.
Maleev pedig egész egyszerűen tökéletes Hellboy-rajzoló, stílusa úgy csusszan rá erre a világra, mint kesztyű a kézre. Nagyon érti a sötétséget, az abba éppen csak beszivárgó fényt, és a sarkon túl lappangó horrort. Hogy maga a sztori miben tud majd nem is annyira többet, mint inkább mást nyújtani, mint az egyéb Hellboy-sorozatok, azt most még nem látni tisztán: de nyilván a még fiatal és tapasztalan főhős betörésén, beérésén lesz a hangsúly. A kezdet mindenesetre baromi ígéretes. (Rusznyák Csaba)
Shadow Show: Stories in Celebration of Ray Bradbury #1
Történet: Joe Hill, Jason Ciaramella
Rajz: Charles Paul Wilson III
IDW Publishing
A Shadow Show eredetileg egy Ray Bradburynek szentelt antológia volt, ismert és sikeres írók (Neil Gaiman, Joe Hill, Harlan Ellison és mások) novelláival, 2012-ben el is nyerte a Bram Stoker-díjat. A tizenhat rövid történetből hetet választottak ki az IDW minisorozatához, és ebből az elsőt a Geekz olvasói közül már remélem mindenki által ismert Joe Hillé (ha esetleg nem olvastátok még tőle az utóbbi évtized legjobb képregénysorozatát, akkor éppen itt az ideje). Az adaptációra két Hill-lel már közreműködött rajzolót kértek fel, az egyik a borítóvariánsért felelős Gabriel Rodriguez (Locke and Key, Little Nemo – Return to Slumberland), a másik a magának a képregénynek a vizuális világán igen erős nyomot hagyó Charles Paul Wilson III (Wraith: Welcome to Christmasland).
A Champlain-tó ezüstös vizű partján Gail gyönyörű és keserédes története a gyerekkori szerelem megtalálásáról és elvesztéséről. Éppen a szomszéd fiúkkal játszó testvéreire felügyel, amikor fura, sosem hallott ködkürt harsan a ködbe burkolózó tó felett. A születésnapját épp aznap ünneplő Joel rábeszéli a lányt, aki igazából a saját fantáziavilágába menekülve rajzolgatna, hogy nézze meg azt a különös, hálóval borított halmot, amit a parton talált. Kiderül, hogy amit a fiú mohos sziklának nézett, valójában egy dinoszaurusz teteme, a két gyerek pedig máris arról fantáziál, hogy micsoda hírnév és gazdagság jár majd nekik ezért a csodálatos felfedezésért. Gail azonban hamarosan rájön, hogy egy ilyen álombuborék egyik pillanatról a másikra kipukkanhat.
Paul Wilson III kevéssé realisztikus, kissé karikatúraszerű stílusa tökéletesen passzol a novella meseszerű hangulatához, Jason Ciaramella pedig értő kézzel adaptálja képregényformátumba a történetet. Ha a többi sztori is ilyen jó feldolgozást kap, akkor kénytelen leszek beszerezni majd a gyűjteményes kötetet. (Nagy Krisztián)
The Autumnlands – Tooth and Claw #2
Történet: Kurt Busiek
Rajz: Benjamin Dewey
Image Comics
Az eposzi fantasy valamiért sosem vált igazán népszerű műfajjá az amerikai képregényekben. A csodálatos hősök és a hatalmas gonoszok idegen világokon vívott, örök harca mindig jobban érezte magát a könyvek lapjain és a mozik vásznain, de mostanában – köszönhetően nyilván az olyan bombasikereknek is, mint a Középfölde-filmek vagy a Trónok harca regény- és tévésorozat – mintha a képregényesek is mozgolódnának. Főleg az Image-nél (hát persze, mégis hol máshol?): múltkor már írtunk a Birthrightról, és most itt a még eposzibb, még fantasybb és még jobb The Autumnlands – Tooth and Claw (az első szám még csak simán Tooth and Claw címen futott, de valami jogi/címadási hercehurca miatt bedobták elé a The Autumnlandset).
A sorozat egy mágiától duzzadó, emberek nélküli, antropomorf állatokkal benépesített, lebegő városokkal teli világban játszódik. A mágiát az ősi időkben egy rejtélyes, nagy erejű harcos, egy legendás megmentő szabadította el, ám ez a mágia mostanra kezd eltűnni a világból – a helyzet katasztrófával fenyeget.
A legnagyobb mágusok összegyűlnek a felhők között, hogy végrehajtsanak egy tiltott varázslatot, és megidézzék a múltból a rejtélyes hőst – sikerrel járnak, azonban ennek nagy ára van: lebegő városaik lezuhannak az égből, rengetegen meghalnak, a túlélők pedig ki vannak téve a földeket uraló barbár hordák bunkós-bárdos-kardéles kénye-kedvének. A megidézett hős ráadásul nem közülük való, se nem sas, se nem oroszlán, se nem bármilyen más állat, se nem bármi, amihez foghatót valaha láttak (ugyanis egy ember).
Az első szám olyasvalami volt, mint tavaly a Black Science debütálása: iszonyúan pörgős, látványos, energikus, magával ragadó és gyönyörű, tele tonnányi lehetőséggel. A második rész sem okoz csalódást: Busiek fantasztikusan színes és érdekes világot teremtett, amelynek saját mitológiáját, szabályrendszerét folyamatosan, menetközben ismerteti meg az olvasóval. A képregény tele van remek ötletekkel, ígéretes karakterekkel és konfliktusokkal, grandiózus jelenetekkel és persze brutális csatákkal – a barbárokat egy szál pöcsben, segglyukig véresen kaszaboló, a múltból megidézett ember képei akár egy Conan-sztoriból is származhatnának.
Egy eposzi fantasy esetében persze még a szokásosnál is fontosabb a látványvilág, és Benjamin Dewey érti a dörgést: öröm ránézni gazdag, élettel és dinamikával teli rajzaira. Az antropomorf állatokat a lehető legrealisztikusabban jeleníti meg, a csaták pedig egyszerűen lenyűgözőek. A The Autumnlands kétségkívül az év egyik legjobb új képregénye, újabb potenciális Image-remekmű. (Rusznyák Csaba)
Wolf Moon #1
Történet: Cullen Bunn
Rajz: Jeremy Haun
DC Vertigo
A farkasember-mítosz a zombi- és vámpírtörténetek után a világ leglerágottabb csontja, de a képregényveterán Cullen Bunn (The Sixth Gun, Helheim, Fearless Defenders, Magneto) ezt nem érezte visszatartó tényezőnek, amikor a mostanában igencsak háttérbe szoruló Vertigo számára megírta a saját verzióját a témában.
Főhőse, Dillon Chase, a Farkas nyomában van, ami nem harapás útján adja tovább az átkát, de még csak nem is öröklődik genetikai úton, vagy kell felölteni hozzá elbájolt farkasbundát: minden legenda és mítosz ugyanazon ősi entitáshoz kötődik, ami holdtöltéről holdtöltére újabb testbe költözik és tombolja ki magát. Minden gyilkos ámokfutásra induló szerencsétlen valójában áldozat: akaratuk és tudtuk ellenére mészárolják le családtagjaikat, barátaikat, a véletlenül arra tévedő járókelőket a Farkasszellem irányítása alatt. Ahogy a képregény jelmondata szól: A Farkas nem csak csontot és húst formál át, hanem életeket is. Miután az entitás továbbáll a kölcsönvett testből, nem csak hullák sorát, hanem tönkretett életeket hagy maga után, alkoholista roncsokat, elmegyógyintézetbe zárt háborodottakat, vagy legjobb esetben olyan lelkiismeretük által zaklatott-űzött megszállottakat, mint Dillon.
Mivel a Farkas eredetéről egyelőre sem mi, sem a bosszúért lihegő (elvégre a saját feleségét és gyerekét falta fel a betolakodó lélek hatására) főhős nem tud semmit azon kívül, hogy minden hónapban három napra bukkan fel teljesen véletlenszerűen egy kölcsönvett testben, és valamilyen okból sebzi a legendákból ismert ezüstgolyó és –fegyver, elég sok reménnyel kecsegtet a hat részes sorozat az eredeti ötletek terén. A lucskos-véres horror nagyon jól fekszik Jeremy Haunnak és Bunn sem fogja vissza magát: nem tartom valószínűnek, hogy a történet vége megnyugtató happy end lesz, de ezt, hogy őszinte legyek, egy csöppet sem bánom. (Nagy Krisztián)
