Az amerikai képregénypiac legszebb tendenciája az, hogy láthatóan feljövőben vannak a szerzői képregények. Ez a folyamat ugyan nem most kezdődött, de 2014-ben jutottunk el oda, hogy a kisebb kiadók egy-egy sztárcímükkel már a két nagy, a Marvel és a DC sarkára hágnak. A The Walking Dead, ami a körülötte kialakult hisztériával ennek a jelenségnek a zászlóvivője, már simán a legmenőbb képregénynek számít, ráadásul eladási szempontból is nem egyszer az élbolyba küzdte magát - de döbbenetesen jó eredményeket produkál Robert Kirkman másik horrora, az újonc Outcast vagy éppen Brian K. Vaughan Sagája is. Mindez lehetőségeket, vállalkozókat, felbátorodó írókat, rajzolókat, kiadókat jelent - az amerikai képregényes szcéna már hosszú ideje nem volt olyan sokszínű és izgalmas, mint idén. Nem is volt egyszerű kiválogatni a széles kínálatból a legjobbakat. De azért megpróbáltuk. (Nagy Krisztián és Rusznyák Csaba)
ONGOING (FOLYTATÁSOS) SOROZATOK
Adventure Time (Kaboom!)
Szerencsések vagyunk, mert az utóbbi években rengeteg nagyszerű, felnőtteknek (is) szóló rajzfilm került a képernyőre, de közülük is toronymagasan kiemelkedett a teljesen őrült, minden konvenciót felrúgó, a témák széles spektrumát feldolgozó és furábbnál furább karaktereket felvonultató Adventure Time. A szinte azonnal kultstátuszt elnyerő rajzfilm képregényváltozata két évvel a fősorozat elindítása után, 2012-ben indult útjára, és mára több, párhuzamosan futó mini-testvérsorozattal büszkélkedhet: ez nem véletlen, a képregényszakma egyelőre kevéssé ismert, de legjobb friss tehetségeivel dolgoznak, sűrűn váltogatva a rajzolókat. Mivel egy Adventure Time-történetben szinte bármi megtörténhet, mindegyikük valósággal lubickol a rájuk bízott lehetőségben. Mathematical! (NK)
Black Science (Image Comics)
Rick Remender (vele még találkozunk párszor ezen a listán) 2013-ban indult sorozatában egy, a multiverzumban elveszett tudóscsapat keresi a hazautat megannyi őrült, felfoghatatlan, egzotikus és veszélyes párhuzamos világon keresztül. A Matteo Scalera fantasztikus, élénk, dinamikus rajzaival megtámogatott sztori az év eszeveszett hullámvasútja: fordulatokkal, szenzációs ötletekkel, kiválóan megírt karakterekkel, tűpontos, húsbavágó konfliktusokkal teli, vágtázó tempójú és eposzi sci-fi/kaland. (RCS)
Fables (Vertigo Comics)
A Willingham jegyezte sorozat hullámvölgyben toporgása utáni csodálatos feltámadását már megénekeltük a tavalyi képregénytoplistánkban szereplő graphic novel kapcsán, és bár egyrészről elszomorít, hogy a 150. számmal el kell búcsúznunk Bigbytől, Snowtól, Rose Redtől és Fabletown többi lakójától (némelyiküktől hamarabb is, mert a finis felé tartva hullanak a szereplők rendesen), másrészről boldoggá tesz a tudat (mivel minden jel erre mutat), hogy a Happily Ever After utolsó fejezetével méltó lezárást kap az egyik kedvenc képregényszériám. (NK)
Hawkeye (Marvel Comics)
A 2012-es év egyik nagy meglepetése továbbra sem ad alább a színvonalából, még úgy sem, hogy a nagyszerűen működő páros, Clint Barton (Hawkeye) és Kate Bishop (ugyancsak Hawkeye) útjai elválnak, és kalandjaikat váltakozva olvashatjuk. Kate magánnyomozóként keveredik zűrbe Los Angelesben, Clint pedig Brooklynban hirtelen előkerült testvérével próbálja helyreállítani a kapcsolatát. Matt Fraction képtelen kifogyni az olyan zseniális ötletekből, mint amikor Clint a szomszéd gyerekekkel a kedvenc mesesorozatukat nézi a tévében és az egész történet állatszereplőkkel pereg le a szemünk előtt vagy amikor a megsüketült hős üres szövegbuborékokkal és kézjelekkel kommunikál több füzeten keresztül. (NK)
Manifest Destiny (Image Comics)
Ahogy a Black Science, ez is 2013-ban indult, és már szerepelt a tavalyi „legjobb újoncok” listán. Az Amerika belsejébe vezető, 1800-as évek eleji expedíció az erdők sűrűjében és a folyók sodrásában mindenféle borzalommal találja szembe magát, a hatalmas rovaroktól a bizarr szörnyekig. Chris Dingess tudósokat, katonákat és elítélteket küld a halál torkába, és (Matthew Roberts gyönyörű rajzai segítségével) kényes egyensúlyt tart a nyomasztó, kiszámíthatatlan, „idegen” horror és az ismeretlent bátran és izgatottan célba vevő felfedezőkaland között. (RCS)
Prophet (Image Comics)
John Prophet és klóntestvérei tízezer évvel a jövőben, a Föld Birodalom bukása után egy teljesen ismeretlen, emberek nélküli, xenomorfokkal és bizarrabbnál-bizarrabb idegen lényekkel benépesített galaxisra ébrednek sztázistartályaikban. Az eposzi ívű, kaleidoszkópszerűen összeálló (minden nevesített klón történetét más rajzoló illusztrálja a saját egyedi stílusában) történet a King Cityvel reflektorfénybe kerülő Brandon Graham kellemesen kattant agyából pattant ki, erős főhajtásokkal a francia nyelvű sci-fik mesterei, Enki Bilal és Moebius, valamint a John Buscema-éra brutális és véres Conan sorozata felé. (NK)
Saga (Image Comics)
Brian K. Vaughan űropera-elemekkel fűszerezett, a klasszikus Rómeó és Júlia-felállásból kiinduló sci-fi/fantasy eposzához még csak hasonló sincs a mai képregénypalettán: az utolsó gesztusukig megkapóan gyarló, hús-vér főszereplők zaftos káromkodások, durván explicit szex és erőszak közepette menekítik és nevelik eleinte újszülött, később már több éves gyermeküket, egy tévéfejű robotokkal, bizarr lényekkel, gigantikus űrbébikkel és egyéb őrületekkel teli univerzumban. A bravúr pedig az a hihetetlen kecsesség és elegancia, amivel Vaughan mindezt előadja: a Saga egy gyönyörű, szívhez szóló mese (durván) felnőtteknek. (RCS)
The Unwritten (Vertigo Comics)
A Fableshez hasonlóan ez a fantasztikus sorozat is teljes gőzzel zakatol a 12 részes Apocalypse című fejezet konklúziója felé: a mesék forrása haldoklik, Tommy pedig társaival egyik történet világából a másikba keveredve próbálja megakadályozni Ambrosio grófot és a halhatatlan, bibliai eredetű Pullmannt, hogy egyszerre vessenek véget a képzelt és valós világnak. Legnagyobb örömömre a mesekönyvszereplővé változtatott, kicsinyes, bosszúálló és kiszámíthatatlan Pauly Bruckner is visszatér, és kapunk még egy eddig rejtve maradt játékost is, aki teljesen felboríthatja a játékszabályokat. A végkifejlet pedig egyelőre abszolút megjósolhatatlan. (NK)
Uncanny Avengers (Marvel Comics)
Rick Remender jellemzően iszonyú tempót diktál, abszolút kegyetlenséggel viszonyul saját karaktereihez, és tobzódik az óriási ötletekben. Az X-Men és az Avengers közös csapatának kalandjai (amelyek nemrég kulminálódtak az év legjobb crossoverében, az AXISban) is monumentálisak és hajmeresztőek, Jonathan Hickman (Avengers, New Avengers) pedig legfeljebb bambán pisloghat kollégája több éves, komplex, szövevényes és lendületes sztoriszálait látva. Ha azt kérdezed, hogy miért olvasok felnőtt fejjel szuperhős-képregényt, akkor először is kapsz egy pofont a sznobizmusodért és az ignoranciádért, aztán azt válaszolom: Uncanny Avengers. (RCS)
The Walking Dead (Image Comics)
A Geekz még nem létezett 11 évvel ezelőtt, de ha létezett volna, akkor elmondhatnánk, hogy a The Walking Dead 11 éven át ott volt a mindenkori legjobbak között. Robert Kirkman képregénye a tévésorozatnak köszönhetően már valóságos popkulturális szenzációvá dagadt, de az igazi döbbenet az, hogy a szerző még ennyi év után is tud újat mutatni az egyébként pedig elég zárt, limitált lehetőségeket nyújtó koncepción belül. És ez a 2014-es sztorifolyamra duplán igaz, az All Out War után ugyanis Kirkman karakterei fontos mérföldkőhöz érkeztek: civilizációt építenek. (RCS)
+1: Fatale (Image Comics)
Bónuszként említem meg, hiszen nyáron a 24. résszel már véget ért Ed Brubaker és Sean Phillips zseniális, korokon átívelő horror-noirja, ami tucatnyi egyéb erénye mellett egészen új megvilágításba helyezte a femme fatale archetipikus karakterét – ami engem illet, ez kapná az év képregénye díjat. (Egyébként bővebben is írtunk már róla.) (RCS)
MINISOROZATOK/GRAPHIC NOVELEK
Beautiful Darkness (Drawn and Quarterly)
Angol nyelvterületen még csak most kezdik megismerni a kortárs, francia nyelvterületen alkotó képregényszerzőket, de ebben az évben a Kerascoët alkotópáros (Marie Pommepuy és Sébastien Cosset) rögtön két albummal is elkápráztatta új olvasóközönségét. Ugyan 2008-ban az NBM Publishing már kiadta tőlük a Miss Don't Touch Me című, a harmincas évek Párizsában játszódó, rendhagyó korrajzot és detektívtörténetet ötvöző opuszát a bordélyok világáról, de a Beautiful Darkness bizarr és felkavaró témaválasztása mindenkit meglepett. Egy meg nem nevezett erdőben apró erdei lények élik nem mindennapi életüket egy kislány holttestéből kialakított "kastélyukban". A csöpp szereplők akárha egy mesekönyvből léptek volna elő és ehhez képest legtöbbjük olyan szörnyűséges véget ér, hogy azt a Grimm-testvérek is megirigyelnék. Aurora, a legeszesebb közülük, első kézből tanulja meg a gyermeki kegyetlenség elemi erejét: a megdöbbentő hatású képregény mesteri módon elegyíti A legyek ura és a Disney-rajzfilmek esszenciáját. (NK)
Beauty (NBM Publishing)
A Kerascoët-páros idei másik nagy dobása, bár a sikerben nagy szerepe van a rendkívül rutinos forgatókönyvírónak is: Hubert, aki a már említett Miss Don't Touch Me kötetet is jegyzi, ezúttal egy elsöprő erejű, évtizedeket átívelő noir tündérmesét szőtt nekünk. Coddie, a mesebeli királyságban élő csúnyácska és halszagú parasztlány saját életének keserűsége felett ejtett könnycseppje kiszabadítja a visszataszító varangytestbe börtönzött tündérkirálynőt, Mabot, aki cserébe teljesíti egy kívánságát. A szerencsétlen szolgálólány szépséget kíván magának, Mab pedig bűbájt bocsát rá: csúnyaságán nem tud változtatni, ám mindenki, aki ránéz, a világ legszebb teremtését fogja látni benne. Az apró varázslat annyi keserűséget, erőszakot, halált és ármányt szabadít el, ami királyságok bukását és seregek pusztulását okozza. Fantasztikus történetmesélői bravúr, egy visszájára fordított chanson de geste, amit mindenkinek el kell olvasnia. (NK)
Moon Knight (Marvel Comics)
Némileg csalok, amikor Warren Ellis hat részes Moon Knight sztoriszálát a minisorozatok közé helyezem, de egyrészt a hat füzet mindegyike önmagában is megálló, kompakt, lezárt történet, ami a mai amerikai szuperhősképregények gyűjteményes kötetekben gondolkodó gyakorlatában meglehetősen ritka, másrészt a hetedik számtól egy másik író, Brian Wood veszi át a stafétabotot. Mindegyik történetből süt a stílus és az elegancia, egy zseniális ötlet határozottan, feszesen, húsz oldalban levezényelve. Aki emlékszik a Planetary eklektikus témáira vagy Ellis hasonló koncepciójú hat, önálló füzetére a Secret Avengers oldalain, az már tudhatja mire számíthat. A hab a tortán pedig egyértelműen a címszereplő, aki a panelek között és a való világban is a haló poraiból, főnixként támadt fel újra. (NK)
Caliban (Avatar Press)
Ah, egy kis kemény, zsigeri, mocskosul félelmetes űrhorror. De tényleg: olvasás közben az Alien, az Event Horizon és a Dead Space ugrott be. A Caliban Garth Ennisnek az Avatarnál megjelent képregénye, ez alapján pedig azt gondolná az ember, hogy egy véget nem érő, rohadtul gonosz gorefestről van szó (ld. Crossed) – de nem. Ennis ezúttal halálosan komolyan veszi magát, bél- és vérontás helyett (na, jó, azért akad az is) az atmoszférára, a karakterekre és a feszültségre alapoz, és durva nyomás alá helyezi az olvasónak az ismeretlennel és a bezártsággal kapcsolatos, belé kódolt rettegését. (RCS)
Legenderry: A Steampunk Adventure (Dynamite Entertainment)
Bill Willingham, a Fables szerzője megírta a saját Leage of Extraordinary Gentlemenjét, épp csak ő a kiadó tulajdonában lévő ponyvakaraktereket fésülte össze hozzá. De nem csak arról van szó, hogy a hét részes képregényben felbukkan és gonoszt aprít a Fantom, Flash Gordon, Vampirella, Vörös Szonja, a Zöld Darázs, Zorro és még sokan mások, hanem, hogy mindezt egy színes, ötletes steampunk világban teszik, egy hasonlóan illusztris főgonosz-gyülekezet ellenében (Dr. Moreau-tól Kulan Gath-on át Mingig). Abszolút ellenállhatatlan – plusz megkockáztatom, hogy ez a sorozat dicsekedhet az év legjobb fináléjával. (RCS)
Nemo: The Roses of Berlin (Top Shelf Productions)
Megnyugodva vettem tudomásul, hogy azért Alan Moore mégsem öregedett és kopott ki a szakmából teljesen, bár azt azért meg kell vallani, hogy korai munkáival olyan magasra tette a lecet, hogy én lepődnék meg a legjobban, ha sikerülne neki megint megugrania. A League of Extraordinary Gentlemen univerzumával viszont nem nagyon lehet mellényúlni (habár a sorozat harmadik részével, a Centuryvel majdnem sikerült neki), a The Roses of Berlin pedig a tavalyi Heart of Ice történetét viszi tovább: az ötvenes éveihez közeledő Janni Nemo, a legendás kapitány lánya mentőexpedícióra indul, hogy megmentse örökösét Adenoid Hynkel (Chaplin Hitler karikatúrája A diktátorból) német-tomániai disztópiájából. Irodalmi-filmtörténeti szereplők és utalások tengerével kell megküzdenie (Dr. Caligari meghipnotizált katonáival, Rotwang robotnőjével és a halhatatlan Ayeshával), hogy elérje célját, Berlin pedig lángba és vérbe borul a nyomában. Nincs olyan mélysége, mint a kultikus státuszba emelkedett eredetijének, de még így is az év egyik legszórakoztatóbb képregénye. (NK)
The Rise of Aurora West (First Second)
Paul Pope továbbra is egy zseni, a tavalyi dobogós Battle Boy spin-offja pedig az év legjobb eredettörténete. Aurora még csak most kezdi kitanulni a szörnyvadászat csínyját-bínját, apja, Haggard west pedig mindent megtesz, hogy méltó örököst hagyjon maga után a szörnyektől elözönlött Arcopolis védelmére. Míg Battling Boy mitikus hatalommal rendelkező pólóira hagyatkozik, addig a lánynak az eszére kell: az egyiptomi ásatáson talált, Indiana Jones-kalandba ágyazott rejtély megfejtése ősellenségük, Sadisto megállításának kulcsa lehet. A rajzoló, David Rubín valósággal lubickol a történetben, és olyan pulp atmoszférát teremt, amelyre csak kevesen képesek, Aurora Batgirlje pedig a szemünk láttára nő fel Battling Boy Supermanjéhez, bár kiteljesedni majd csak a második kötetben fog. (NK)
Through the Woods (Margaret K. McElderry Books)
Emily Carroll egy webképregényes, aki gyönyörű és hátborzongató horrorokat ír, és akinek tavaly megjelent az első graphic novelje, a Through the Woods, benne öt fantasztikus sztorival. Fittyet hányva a mai trendekre, Carroll a horror gyökereihez, a weird fictionhöz és a klasszikus rémmesékhez nyúl vissza, a Grimm testvéreket és Poe-t idézve, egészen elképesztő vizualitással dolgozva. Itt nincsenek zombik vagy vámpírok, csak sötét, rettegéssel teli erdők, és főleg: borzalommal teli emberi szívek. Merthogy az igazi ellenség a saját természetünk, félelmünk és lelkiállapotunk. Beugró olvasmánynak javaslom a kötet egyetlen online elérhető sztoriját, a His Face All Redet. (RCS)
Trillium (Vertigo Comics)
Szerelmi történet időn és téren át: Jeff Lemire nyolc részes sorozatában egy 1921-es expedíción részt vevő, első világháborús veterán és egy 3797-ben, egy emberiséget pusztító, értelmes szupervírus ellen védelmet kereső botanikus sorsa fonódik össze furcsán és visszavonhatatlanul. Lemire monumentális témákat, eseményeket és helyszíneket dolgoz össze, de a hatalmas léptékek közepette végig megtartja történetének bensőséges, lírai hangvételét is – mert a gazdag, változatos, eposzi felszín alatt ez tényleg két ember egymásra találásának története. 2014 egyik legeredetibb, legszebb képregénye. (RCS)
Winter Soldier: The Bitter March (Marvel Comics)
A The Bitter March lényegében a Rick Remender (igen, már megint) Captain America-sorozatában felbukkant gonosztevő, az Iron Nail sajátos eredettörténete (ő a felelős a csillagos-sávos hős jelenlegi vén trotty-állapotáért): a hidegháború idején játszódó kémakcióban még Ran Shen néven futott, és a S.H.I.E.L.D. ügynökeként Nick Furyval (természetesen az eredetivel) az oldalán igyekezett kimenekíteni két volt náci tudóst Európából, a Winter Soldier karmai elől. De gyorsan leszögezem: a Captain America, vagyis a későbbi események ismerete teljesen szükségtelen a The Bitter March élvezetéhez – ami azért fontos, mert ez a mini minden, csak nem egy szokványos szuperhős-sztori. Sokkal inkább egy oldschool, sodró iramú, kegyetlen, a korai James Bondok és a szikár, hidegháborús kémthrillerek hangulatát idéző kaland. (RCS)
ÚJ SOROZATOK
The Automnlands: Tooth & Claw (Image Comics)
Ami tavalyelőtt a Black Science volt, az tavaly a Tooth & Claw: Kurt Busiek pörgős, látványos, energikus debütálással lőtte pályára felhők közt lebegő városokkal és földön ragadt barbárokkal teli fantasyjét, amelyben varázsló, antropomorf állatok egy rejtélyes, ősi harcost idéznek meg, hogy megakadályozzák a mágia kiveszését a világukból. Természetesen minden rosszul sül el. Benjamin Dewey látványvilága lélegzetelállító, a történet pedig grandiózus, izgalmas, egyszerre szép és brutális. Az év legjobb fantasy sorozata. (RCS)
Birthright (Image Comics)
A klasszikus fantasy toposz kap egy kis csavart a mesevilágba érkező kiválasztott gyerekhéroszról a Ghosted című képregénnyel ismertté vált Joshua Williamson új sorozatában: a kis Mikey eltűnik az erdőben, egy évvel később pedig behívják a szüleit a rendőrségre, mert egy elvadult külsejű, középkori fegyverekkel felszerelt, húszas éveiben járó izomkolosszus azt állítja, hogy az ő fiuk. Terrenos világán Mikey hőssé cseperedett és most visszatért, mert el kell pusztítania Lore istenkirály négy szolgáját, akik a mi világunkon készítik elő az uruk által tervezett inváziót. Az év legjobb fantasy sorozata. (NK)
Black Widow (Marvel Comics)
A Hawkeye kvázi testvérsorozata: mit csinál Natasha Romanoff, amikor éppen nem a Bosszúállókkal menti meg a világot? Vezekel múltbéli bűneiért. Isaiah, bizalmasa és jogi tanácsadója megbízásokat szervez le neki, az azokból befolyó pénzt pedig átutalja korábbi áldozatai családjának. A Fekete Özvegy magányosan indul el a küldetésre és magányosan tér vissza; a sorozat írója, Nathan Edmondson értő kézzel egyensúlyozik a kémtörténetek és a noir között, így ne is keressük benne a fősodorbéli szuperhőstörténetek glamúrját. Kilenc milliméteres, pusztakezes harc és fájdalomcsillapító: csak egy újabb nap a Fekete Özvegy életében. (NK)
Deadly Class (Image Comics)
Rick Remendert mindig is a Fear Agent miatt fogjuk elsősorban szeretni és ugyan mostanra már a legfoglalkoztatottabb Marvel szerzők egyike, a legjobb munkája ismét egy saját címe, ami az Image égisze alatt fut. Sérült lelkű tinédzserek tanulnak egy titkos, alvilági akadémián, hogy koruk leghalálosabb orgyilkosai legyenek, és bár az alapötlet maga nem igazán formabontó, a rajzoló Wes Craig panelezése és grafikai megoldásai, valamint Remender remekbeszabott karakterei és dialógusai messze az átlag fölé katapultálják a képregényt. A Breakfeast Club és a 100 Bullets igazán egyedi kevercse ez: friss, ötletes, akciódús adrenalinbomba. (NK)
The Fade Out (Image Comics)
Az utolérhetetlen, elnyűhetetlen, szenzációs Brubaker-Phillips páros épphogy befejezte a Fatale-t, már neki is ugrott a következő nagyszerű sorozatnak. A The Fade Out a noirok kedvenc helyszínére és időszakába kalauzolja a bűnre, halálra, sötét alakokra és gyönyörű nőkre éhes olvasókat: a ’40-es évek végének Los Angelesébe. Most azonban nem a magándetektívek vagy a rendőrnyomozók világában vagyunk: egy hollywoodi forgatókönyvíró hányattatásait követjük nyomon, miután egy vad éjszaka után legújabb filmje sztárocskájának holtteste közelében ébred. Még csak három rész jelent meg, de a The Fade Out máris a hatalmasságok és a feltörekvő wannabe-k véres szálaiból szőtt, aranykori Hollywood fantasztikus portréja. (RCS)
The Multiversity (DC Comics)
Grant Morrison újabb metaképregénye a DC idei legnagyobb dobása, a 2010 óta előkészületben lévő és a kiadó évtizedekre visszanyúló kontinuitástól roskadozó multiverzumának hivatalos víziója. A Seven Soldiers of Victory óriáskirakósához hasonlatosan ez a tíz füzetből álló, rendkívül ambiciózus projekt is keretes szerkezetű: prológusból, hét különböző valóságban játszódó one-shotból, egy epilógusból és egy Multiverzumhoz kiadott kézikönyvből áll. Minden füzet egy-egy szuperhős éra, stílus vagy archetípus parafrázisa, melynek valóságai között a képregények az átjárók. Egy mindenesetre már most bizonyos: a sztárrajzolókat felvonultató hajmeresztő mutatvány a 2014-es év legérdekesebb performansza. (NK)
Outcast (Image Comics)
Ezt azzal kell kezdenem, hogy a tököm tele van az utóbbi évek ördögűzős-megszállós tucat-horrorfilmjeivel, és azzal kell folytatnom, hogy Robert Kirkman, a The Walking Dead írója minden James Wan-szerű lélektelen iparosnak megmutatta, hol lakozik az úristen. Vagy inkább a sátán. Nem érdeklik őt a szokásos klisék, a horror alapvető hatásmechanizmusa viszont annál inkább: karakterközpontúvá, azaz mélyen személyessé teszi a borzalmakat (ld. – hogy mást ne mondjak – Az ördögűző), amitől az Outcast eseményei tényleg jelentenek valamit, bőven túl az ijesztgetéseken és a vérfolyamokon, amelyekkel kevésbé tehetséges szerzők jobb híján operálnak. Simán mestermű lehet belőle – és egyébként ebből is készül a tévésorozat-adaptáció. EZ a horror, kérem szépen, nem a feleslegesen szarrá hype-olt Nailbiter. (RCS)
Rocket Raccoon (Marvel Comics)
Frenetikus gegmaraton, tébolyult ötletparádé, esztelen iramú űrkaland, felfoghatatlan mértékű bűbájosság. Á, semmi, csak azt mondták a zseniális Skottie Yongnak, hogy persze, lelke rajta, írjon-rajzoljon csak egy önálló Rocket Raccoon-képregényt, ha már egyszer A galaxis őrzői akkorát szakított a mozipénzáraknál (még egy ok, amiért köszönettel tartozunk James Gunn-nak). Simán az év legszórakoztatóbb újonca, nem lehet nem szeretni. (RCS)
She-Hulk (Marvel Comics)
A zöld amazonnak volt már egy nagyszerű saját sorozata Dan Slott alatt, ahol a Goodman, Lieber, Kurtzberg & Holliway ügyvédi iroda Szuperhumán Ügyek osztályán oldott meg eseteket, mint Jennifer Walters. Charles Soule még nagyobb előnnyel indul a témában, mert gyakorló ügyvéd, így a legjobb kezekbe került 2014 egyik legjobb formabontó képregénye, ráadásul Javier Pulido sajátos és szinte azonnal felismerhető stílusának köszönhetően még inkább elüt a többi szuperhős füzettől. A panelek néha ugyan szövegsúlyosak és nemrég derült ki, hogy a tizenkettedik számmal véget ér a széria, mégis megéri belevágni a Marvel tárgyalótermes sorozatába. (NK)
Southern Bastards (Image Comics)
Jason Aaron, minden idők (!) egyik legjobb képregénye, a Scalped írója két új saját sorozattal is kijött idén, de az egyikkel, a Men of Warth-tal egyelőre vaskos csalódást okozott (bár még csak három számon van túl, szóval lehet reménykedni). A másikban viszont megvan a potenciál, hogy közel (vagy akár…) akkorára nőjön, mint az említett indiánnoir. A Southern Bastards… nos, egy rakás déli rohadékról szól, leginkább egy szülővárosába kényszerűen visszalátogató, makacs és kőkemény vénemberről, és a helyet a markában tartó iskolai futballedzőről. Aaron déli gótikája csupa indulat, szikárság és mocsok, ráadásul már a negyedik rész végén meglépett benne valami olyat, amitől mindenkinek leesett az álla (a legtöbben azóta se találjuk). (RCS)
SZERETTÜK MÉG
100 Bullets: Brother Lono, Alex + Ada, Annihilator, Avengers & X-Men: AXIS, Baltimore, Batman, Beasts of Burden: Hunters & Gatherers, Brass Sun, Copperhead, Daredevil, Deadpool, Django/Zorro, Flash Gordon, Gotham by Midnight, Invincible, Lazarus, Little Nemo, Low, Magneto, The Manhattan Projects, Miles Morales: Ultimate Spider-Man, Ms. Marvel, Pretty Deadly, The Punisher, Rat Queens, Rover Red Charlie, The Sandman: Overture, Seconds, Shadow Show, Silver Surfer, Starlight, Swamp Thing, Thor, The Fuse, The Wrenchies, Uber, Undertow, United States of Murder Inc, Velvet, Wytches
BÓNUSZ LEGEK
Az év
...kiadója: Image. Ahogy tavaly is az volt, és ahogy valószínűleg jövőre is az lesz.
...lúzer kiadója: DC. Egyre kevesebb jó sorozatuk van, és még azokat is folyamatosan törlik. Idén a Swamp Thingtől is el kell búcsúznunk (ami hajszál híján maradt csak le a fenti listáról).
...írója: Rick Remender. Csak nézd át a fenti listát még egyszer... (Robert Kirkman szoros második)
...új szuperhőse: Az új Ms. Marvel.
...kínosan rossz crossovere: Original Sin (szégyelld magad, Jason Aaron).
...csalódása: Spider-Verse. Dan Slott, mi lett veled? Tavaly a Pókember még simán a legjobbak között volt. (Úgy látszik, Slott minden ötletét elvitte új sorozatába, a Silver Surferbe.)
...bágyadtan leereszkedő lufija: Kick-Ass. Amekkora szenzációnak indult anno, annyira átlagos véget ért.
...webképregényese: A fantasztikus Emily Carroll.
...cliffhangere: Idén is a Sagáé - "This is a story of how my parents split up." Vaughan, te rohadék, hogy egyetlen mondattal összetöröd az ember szívét...
...feminista exploitation (fexploitation?) képregénye: Bitch Planet.
...legszebb színezése: Through the Woods.
...szerelmi története: Alex+Ada, férfi és nő, ember és gép.
...idióta fanboy-picsogása: Jaj-jaj, fúj-fúj, Thorból nő, Amerika Kapitányból meg fekete lett, jaj-jaj, fúj-fúj. (Get a life.)
...szomorú búcsúja: A Dark Horse kiadta az utolsó Star Wars-képregényét, a jogok 24 év után mennek vissza a Marvelhez.
...reménykedése: A Marvel nem kúrja el. (Megjegyzem, az előjelek abszolút biztatóak.)
...nyitánya: Szarik a kóbor kutya a városhatáron (Southern Bastards; Isten hozott a Délen).
(RCS)
...legrosszabb ötlete: Peter Parker visszahozása az Ultimate-univerzumba
...legjobban megkoreografált verekedése: a Moon Knight ötödik füzete, amelyben a teljesen zakkant igazságosztó emeletről-emeletre intézi el a rosszfiúkat á la Die Hard/Dredd/The Raid
...legrosszabb befejezése: a The Wake második etapja Snydertől
...legjobb John Carter hommage-a: a Starlight Mark Millartól
...legjobb rajzolói: Goran Parlov (Starlight), Wes Craig (Deadly Class), David Rubín (The Rise of Aurora West) és Artyom Trakhanov (Undertow)
...legrosszabb híre: a rajzoló, Nate Bellegarde depressziója miatt parkolópályán áll a Nowhere Men sorozat
(NK)
