Meglepetésként kellett volna érnie a SyFy tavalyi bejelentésének a 12 Majomból készülő sorozatról, és valahol mélyen valóban megrökönyödtem, ám mivel mostanság a tv és a mozi közti határmezsgye egyre vékonyabb, végül csupán egy sztoikus vállrándítással reagáltam. Persze ennyire nem vagyok hidegvérű, amint sikerült megemészteni a dolgot, forogtam rajta picikét, ám a hasonló, rutinszerű bejelentéseket követő – szinte elvárt - felfokozott izgalmi állapotnak nyomát sem tapasztaltam. Pedig nem tartom magam pesszimistának, de az alapanyag vision-heavy szubsztanciája ismeretében nehéz volt elképzelni a végtermék épkézláb mivoltát. Ha meg csupán a híres előd címével szándékoznak plusz nézőket bevonzani, az eleve nagyon csúnya húzás – bár nem példa nélküli.
Lehet azzal vádolni, hogy előítéletes vagyok, de tegyük kezünket a szívünkre: ki ne lenne az, ha egy újrázás újrája kerül a terítékre. (Röpke gyorstalpaló: Terry Gilliam 12 Majom című filmje egy francia rövidfilm, a La Jetée feldolgozása.) Elvonatkoztatni az elődtől akkor lenne jogos és egyben szükségszerű, ha a hivatalos álláspont szerint az új fióka nem közvetlen leszármazott, csupán távoli unokatestvér volna, és nem apuci örökségéből szándékozna megélni, hanem saját erőből igyekezne bizonyítani. Jelen cikkünk témája azonban kimondottan a filmet sorozatba átültető próbálkozás – úgyhogy nem menekülhet, az összehasonlítás elkerülhetetlen.
Az első epizód után azt mondanám, a koncepció tökugyanaz, ám mivel gyors hajrában megkaptuk a másodikat is, így kénytelen vagyok korrigálni magam. Az első résznek még csak a záró képsorai hintik el az emberben, hogy a 12 Monkeys ki akar lépni apja árnyékából, a második felvonás már egészében próbálja bizonyítani: ki is tud. Teszi ezt a koncepció boncolgatásával, bizonyos részeinek átműtésével, kibővítésével, mert bizony itt egy egész évadban kell gondolkodni. Láthatóan szorult annyi gógyi és mersz a két készítőbe, Terry Matalasba és Travis Fickettbe (Terra Nova, Nikita), hogy egyszersmind reménykedve és félve jelentem ki, talán lesz ebben a sorozatban elég kreativitás, ami megmenti majd a középszerűségtől.
Mert egyelőre sajnos nincs jobb szó rá, a 12 Monkeys maga a nagybetűs középszerűség. Kezdve a megvalósítással, ami korrekt iparosmunka benyomását kelti, és így köszönőviszonyban sincs a film víziójával, sőt, fájdalmasan semmilyen – értem én, hogy populista szándék alapján direkt fosztották meg az egyediség kézjegyétől, nehogy elriassza a szokatlanra felkészületlen közönséget (bár, épp a SyFy-on…), na de ennyire? A Gotham vizuális szempontból bátran lépett egy nagyot, erre pont a 12 Monkeys nem követi, amitől pedig a leginkább várnánk? És nem hinném, hogy ez csupán a költségvetésen múlna.
Még ha ez lenne a sorozat legnagyobb hibája, el is nézném neki, de a színészi játékról is muszáj szót ejteni. Aaron Stanford, hogy is mondjam, kiábrándító James Cole-ként. Méghozzá úgy, hogy ezen a ponton feladtam az eredetivel való összevetést, mert nagyon unfair lenne részemről Bruce Willishez hasonlítani, de egyelőre így is csak két dolgot látni tőle: bamba semmibe révedést és dühösnek szánt kiabálást. Még az se hiteles, ahogyan farkaséhesen behabzsol egy hamburgert, mert a "finnyásan elnyammog rajta" helytállóbb kifejezés. Ráadásul Amanda Schull mellé állítva még élesebb a kontraszt, hiszen Cassandra Railly virológus szerepében remekül teljesít a Nicole Kidmanre hasonlító színésznő.
Sztori tekintetében korai lenne még verdiktet mondani. Az első epizód javarészt Cassandra szemszögéből futja le kötelező körként a film első felének kulcspontjait, hogy a végén az eredetileg Brad Pitt által játszott karakter miatt kényszerlépésre szánja el magát, ami akár jól is elsülhet majd a későbbiekben. A második epizód már éles kanyart ír le, több ponton eltér a filmben tapasztaltakkal, de továbbra sem a stílus, hanem az időutazás matematikai kimagyarázása és a 12 Majom Hadseregének újragondolása szempontjából.
Utóbbiból akármi lehet, egyelőre egy futószalagról kikerült összeesküvés benyomását kelti - egy ütős mindfuck-bomba üdítően hatna az egészre. Viszont az időutazással való kavarás gondokat okozhat: már az első részben megremegteti a logikai felépítmény alappilléreit, holott éppenséggel bebetonoznia kellene azt; csak remélhetjük, hogy konzekvensen és újszerű megoldásokat felvonultatva viszik végig ezt a vonalat.
Az eddig leírtak fanyalgásnak tűnhetnek, és talán egy kis részben valóban azok. De nem tudok elmenni szó nélkül amellett, hogy egy kultfilmhez kultsorozat dukálna, hogy a készítők mammutfenyőbe vágták a fejszéjüket, és hogy a 12 Majom cím ezek után már nem feltétlenül jelenti majd ugyanazt. Az elvárások nagyok – ha nem lett volna a film, most azt mondanám, ejha. És el is érkeztünk az időutazás rákfenéjéhez: ha nincs az eredeti, ez sincs. Így viszont marad az elvonatkoztatás kényszere, amennyiben tényleg saját érdeme alapján szeretnénk élvezni a sorozatot.
Megérdemli az esélyt, a lehetőség adott is rá, hiszen újragondolni egy már sikert aratott történetet mai eszközökkel, a történetmesélés jelen állása szerint korántsem hamvában holt ötlet. A 12 Majom nagyszerűségét a sorozat láthatóan nem fogja – és úgy tűnik, szerencsére nem is akarja – veszélyeztetni, ahhoz pedig még van ideje, hogy saját hangjára ráleljen. 11 rész múlva kiderül.