Mr. Holmes - Az elme apró trükkje

“Ne piszkáld a darazsakat.” Hányszor mondták gyerekkoromban - mintha szükség lett volna rá. A természet legfeleslegesebb, legbosszantóbb lények listáján nálam rögtön a szúnyogokkal és a galambokkal osztoznak. Véleményemmel nem vagyok egyedül: egy bizonyos Mr. Holmes nevű úriember is egyetért velem, aki csak nemrég tért haza hosszú útjáról. Ahogy leszáll a vonatról, valahol vidéken Angliában, összesúgnak a háta mögött: talán csak nem ő lenne… ? De alig lábaltunk ki a második világháborúból, a viktoriánus Anglia pedig már csak a könyvekben létezik. Sherlock Holmesszal egyetemben. Vagy mégsem?

mr-holmes-ian-mckellan

Emlékszünk-e még a The Fifth Estate-re? Remélem nem. A rendező, Bill Condon szerencsére összeállt Ian McKellennel, akivel már az Érzelmek tengerében együtt dolgoztak, és bedobta a végső stúdiócsalogató trükköt: csinálunk egy Sherlock Holmes-filmet. És mindenki beugrott. Félreértés ne essék: a Mr. Holmes kiváló film. Gyönyörű film. Csak éppen a Benedict Cumberbatch-csel megbúgatott közönség fog undorral az arcán kijönni róla: mert a kilencvenhárom éves Sherlock Holmes valóban megoldja benne élete legnagyobb ügyét - de korántsem azt, amelyikre gondolnának.

A hosszú életnek bizony nagy ára van: az ember - esetünkben Ian McKellen Holmesa - láthatja saját legendájának önálló életét is. Egy jelenetben még a Basil Rathbone-Nigel Bruce-féle Sherlock sorozat is kap egy kis tiszteletkört, ugyanakkor Holmes nem mulasztja el a tudtunkra adni, hogy közte és az irodalmi alakká nemesült Holmes között nincs túl sok hasonlóság. Hiszen az ominózus vadászkalapot sem hordotta soha. És a pipa helyett a szivart részesítette előnyben. És nem is a 221B-ben lakott. Annyira hitelesen épül bele a valóságba, hogy már-már mi is elhisszük, tényleg létezett. És a többi változatban oly’ nagy jelentőséget élvező Dr. Watson valójában szinte nyom nélkül tűnt el mellőle - a hű krónikás a maga útját járta, ahogy Holmes is. De azon a napon, amikor az első Világháború véget ért, akkor történt valami más is…

mr-holmes

A Mr. Holmes csodálatos utazás egy csodálatos elmébe. Egy elmébe, amelyben ott a kulcs, a kulcs az utolsó, megoldatlan esethez. Az esethez, ami annyira letaglózta Mr. Holmest - akinek a keresztneve mindössze egyszer hangzik el a filmben - hogy fel is adta a praxisát, és vidékre költözött méhészkedni. És itt vagyunk megint egy világháború után, Mrs. Hudsont felváltotta Mrs. Munro - Laura Linney csodálatosan alakítja a háborúban megözvegyült, egyedülálló anyát, aki kisfiát, a kíváncsi és okos Rogert próbálja nevelgetni. Holmes két fronton küzd meg lassan elfogyó memóriájával: egyrészt pontosan ismeri az összes létező gyógymódot és gyógyszert - így jut el többek között a lebombázott Nagasakiba is -, másrészt Roger unszolására elkezdi újraírni az utolsó Holmes sztorit, amit ugye a jó doktor lejegyzett ugyan, de nem úgy, ahogy valóban történt.

A Mr. Holmes - szakújságírói közhellyel - jutalomjáték McKellen számára: láthatjuk mint hatvanévest és mint kilencvenhárom évest. És biztos használtak valamiféle sminket, hiszen ez megkerülhetetlen része a filmkészítésnek, mindazonáltal egyáltalán nem látszik. Ugye mindannyian ismerjük azt az “öreg maszkot”, amit ilyenkor feltesznek. És minden tiszteletem a maszkosoké, de ez még mind a mai napig nem meggyőző. Maszk helyett viszont lehet olyasvalakit választani, aki el tud játszani egy aggastyánt - márpedig McKellen mind az idős, mind a középkorú Holmest zseniálisan hozza. Laura Linney-ről már megemlékeztem, de kapjon még két sort legalább, a mellettem ülő kollégának például fél óráig nem tűnt fel, hogy ő az. A mellékszerepek között ott van John Sessions Mycroftja, a zsörtölődő háziorvos Roger Allam, a Downton Abbey Patrick Kennedyje, vagy a nem evilági Hattie Morahan és Hiroyuki Sanada, aki szintén választ fog kapni az őt leginkább érintő kérdésre.

mr-holmes-ian-mckellen-860x442

A Mr. Holmes csodálatos film, és hacsak nem történik valami csoda, nekem mindenképpen az idei év filmje marad - és nem csak azért, mert hajlott koromra kifejlesztettem valamiféle megátalkodott, szörnyű vonzódást Dover és úgy en bloc Délkelet-Anglia iránt, hanem azért is, mert végre itt egy olyan Holmes feldolgozás, ahol a főhős nem kevésbé zseniális, mint bármely más inkarnációja, viszont százezerszer emberibb és elérhetőbb. Ian McKellen - Mitch Cullin regényéből Bill Condon és Jeffrey Hatcher hátországával - messze a legjobb Holmes, közel és távol. És tudom, hogy senki sem fog egyetérteni velem. De nem számít.

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!