A nagy kérdés nyilván az, hogy kit érdekelnek a meg nem valósult szuperhősfilmek, amikor szerencsésebb társaik manapság egyébként is tucatjával ömlenek a mozikba. De a jelmezes igazságosztók kalandjai nem mindig jelentettek tuti bizniszt a stúdiók számára, és a lenti projektek érdekessége éppen az, hogy egy-két kivételtől eltekintve évekkel vagy akár évtizedekkel a 2000-es évek nagy képregényes őrülete előtt születtek és haltak hamvukba. (A cikksorozat előző részei: sci-fik, horrorok/thrillerek, történelmi/kalandfilmek.)
The Batman
Kevesen tudják, de már Tim Burton 1989-es filmje előtt is volt egy komoly próbálkozás a sötét lovag kalandjainak vászonra adaptálására. A The Batman című forgatókönyvet 1983-ban, Michael Uslan producer megbízására írta Tom Mankievicz, aki a ’78-as Superman szkriptjéért is felelt – és narratíva szempontjából Batman történetét is hasonlóképpen képzelte el (ld. még: Batman: Kezdődik!). A film a Wayne-szülők gyilkosságával indított volna, hogy aztán részletekbe menően tárja fel Bruce felnőtté és sötét lovaggá válását, egészen a Robinnal való találkozásig, és a Jokerrel vívott végső harcig.
Mankievicz története ugyan sem olyan gótikus nem volt, mint Burtoné, sem olyan földhözragadt, mint Nolané, de így is jóval sötétebbnek bizonyult annál, amilyennek a tömegek és a stúdiófejesek akkoriban ismerték a karaktert. Ugyanis a ’70-es évek meghatározó, Steve Engleheart, Dennis O’Neil és társaik nevével fémjelzett, komolyabb Batman-képregényei (amelyekre Mankievicz alapozott, és amelyekből olyan karaktereket emelt át, mint Rupert Thorne, a korrupt tanácstag, vagy Silver St. Cloud, a főhős szerelme) még mindig a ’60-as évek debil Batmanjének árnyékában raboskodtak. Ami pedig Frank Miller paradigmaváltó műveit, a The Dark Knight Returnst és az Első évet illeti, azokra még jó pár évet kellett várni. A világ, de legalábbis a stúdió egyszerűen nem állt készen erre a filmre. Egyébként rendezőnek Ivan Reitmant kérték fel, Batmant és Jokert pedig (ülj le), Bill Murray (én mondtam, hogy ülj le) és David Bowie játszotta volna.
Batman: Year One
A Batman & Robin katasztrófája után a Warner több új Batman-projektet is fontolgatott Christopher Nolan színre lépése előtt (pl. Batman Beyond). Ezek közül a legérdekesebb Darren Aronofsky próbálkozása volt Frank Miller klasszikus Első évének (Year One) meglehetősen szabados adaptációjára, amit maga Miller dolgozott volna át a vászonra. A rendező úgy képzelte el a filmet, mint egyfajta modern, szuperhősös Bosszúvágyat vagy Francia kapcsolatot – Gordon olyan lett volna benne, mint Serpico, Batman pedig olyan, mint Travis Bickle. Na, ezt emésztgesd egy darabig!
A sztori is igencsak radikálisnak ígérkezett: Bruce Wayne a szülei halála után földönfutóvá válik, egy garázsban él autószerelő mentorával, a fekete Little Allel (helló, Alfred), és hokimaszkkal a fején osztja a brutális igazságot a város utcáin. Hogy hogyan lesz belőle Batman? Úgy, hogy az apja kezdőbetűit (TW) formázó gyűrűvel ütlegeli a bűnözőket, és ezt a jelet mindenki egy denevérszimbólumnak nézi. Innen már csak egy lépés a jelmez és a köpeny. A Warner – valószínűleg sűrű, zavart köhintések és merev padlóbámulás közepette – 2002-ben lelőtte a projektet, viszont az Aronofsky választotta Batmant, Christian Bale-t azért eltették maguknak későbbre.
Daredevil (Born Again)
Az összes tervezett szuperhősfilm közül messze ennek a kútba esése fáj a legjobban. A Foxnak a 2003-as, Ben Affleck főszereplésével készült bár-elfelejthetném Fenegyerek-adaptációja után fogalma sem volt róla, hogy mit kezdjen a karakter jogaival. Aztán jött Joe Carnahan, aki Frank Miller Born Again című sztoriját (a legjobb Fenegyerek evör) egy kőkeményen R-es (sőt, NC 17-es), ’70-es években játszódó, Serpico-stílusú, exploitationös bűndrámaként csinálta volna meg.
Elkészült a forgatókönyv, és Carnahan összerakott egy pitch videót a stúdiónak, de az a mérsékelt költségvetés ellenére sem állt kötélnek (pedig ez tényleg minden lett volna, csak nem bombasztikus, városamortizáló szuperhősfilm), aztán egy darabig még tökörészett, végül pedig hagyta, hogy a jogok 2012-ben visszaszálljanak a Marvelhez (ami azóta a Netflixszel készített nemsokára bemutatásra kerülő Fenegyerek-tévésorozatot). Nagy kár, mert ha valami, hát ez egészen más lehetett volna, mint amit az utóbbi években megszoktunk a jelmezes igazságosztók filmjeitől. Csak nézzétek meg az említett videót, érdemes - már ez a másfél perc is egészen lenyűgöző őrület.
Justice League: Mortal
Nem sokon múlt, hogy a DC ne előzze be a Marvelt a nagy szuperhősőrülettel. George Miller, a Mad Max-filmek rendezője 2007-ben már készen állt a Justice League: Mortal forgatására, amelyben (félig-meddig Mark Waid Tower of Babel című JLA-sztoriját követve) az iparmágnás Maxwell Lord majdnem kinyírja a világ nagy szuperhőseit a Batmantől ellopott „hogyan nyírjuk ki a világ nagy szuperhőseit” jegyzetek segítségével (mert a sötét lovagnak mindenre van terve – arra is, ha társai/barátai esetleg rossz útra térnek).
Már megvoltak a forgatási helyszínek Ausztráliában, a Warner kicsengette a 220 milliós költségvetést, Miller pedig kiválasztotta a színészgárdát (Armie Hammer lett volna Batman, Megan Gale Wonder Woman, D. J. Cotrona pedig Superman; egyébként Flash, Green Lantern – John Stewart – a Martian Manhunter és Aquaman is benne lett volna a filmben). Csakhogy 2007-ben közbeszólt az írósztrájk, amikor pedig az véget ért, a stúdió az ausztrál kormánnyal nem tudott megegyezni a forgatás anyagi és adókörülményeiről. Erre a projekt elcuccolt Kanadába, addigra viszont már hatalmasat kaszált a mozikban A sötét lovag, mire a Warner úgy döntött, hogy inkább az önálló szuperhősfilmekre koncentrál, és különben is, jobb, ha nem rohangál egyszerre két különböző Batman a világ vásznain, mert az csak összezavarja a nézőket. A Mortalnak ezzel befellegzett (a 2017-re várt, Zack Snyder rendezte Justice League értelemszerűen egy teljesen más film lesz, teljesen más gárdával).
Pókember (James Cameron)
Már 1985-ben is voltak tervek egy Pókember-adaptációra (méghozzá a B-filmek pápájával, Roger Cormannel), de akkor lendültek csak igazán mozgásba a dolgok, amikor a Cannon Films kaparintotta meg a karakter jogait. Menahem Golan, aki Tobe Hoopert akarta megnyerni rendezőnek (azért érdekes lett volna egy Marvel-film a Texasi láncfűrészes mészárlás direktorától), nem volt az a kifejezetten tájékozott ember képregények terén, úgyhogy picit félreértette a koncepciót: azt hitte, hogy Pókember olyasmi, mint a farkasember (röhöghetsz, de nem vicc) – ergo íratott egy sztorit, amiben Peter Parker egy gyilkos, nyolclábú szörnnyé válik. Stan Lee agyvérzése, és még néhány hasonlóan sikeres próbálkozás után, a ’90-es évek közepén, a jogok a Carolcóhoz kerültek, és beszállt a projektbe James Cameron, aki emiatt hagyta kimúlni az X-Ment (ld. lentebb).
Cameron sztorija Pókember eredetéről szólt, gonosztevői pedig a képregényes verzióiktól eléggé eltérő Electro és Sandman voltak (bár Doctor Octopus is felmerült, akit elvileg Schwarzenegger játszott volna – most komolyan, ki más?). A filmhez készült egy rakás storyboard, és a forgatókönyv sok ötlete, megoldása (mint az organikus hálóvető) visszaköszönt Sam Raimi 2002-es Pókemberében – az a jelenet mondjuk pont nem, amelyben a főhős maszkban, a titkos identitását akkor még nem ismerő Mary Jane-nel szeretkezik a Brooklyn híd tetején. Cameron verziója alapvetően a stúdiók közti pereskedések miatt hiúsult meg, illetve azért, mert jelzett stúdiók közül több is (pl. maga a Carolco) csődbe ment (csúnya idők voltak, a Marvel is majdnem otthagyta a fogát akkoriban).
Superman Lives
Ez valószínűleg a világ leghíresebb el nem készült filmje Kubrick Napoleonja és Jodorowsky Dűnéje mellet. A Warner 1996-ban bízta meg Kevin Smith-t a forgatókönyv megírásával. Köszönhetően a producer, John Peters elmebeteg, totálisan elszállt elképzeléseinek, nem volt könnyű dolga, de végül sikerült összeegyeztetnie a Superman-mítoszt Peters marhaságaival (óriáspók, harc jegesmedvékkel stb.). A sztori többé-kevésbé a Death of Supermanen alapult: Brainiac szövetkezik Luthorral, és ráereszti Supermanre Doomsdayt, aki egy hosszú csata után meg is öli őt – hősünk aztán természetesen feltámad némi kryptoni csúcstechnológia segítségével, és szétver mindenkit. Csakhogy amikor a Warner behozta rendezőnek Tim Burtont (az első választottjuk Robert Rodriguez volt, akinek tetszett is a szkript, de akkoriban épp a Faculty – Az inváziummal volt elfoglalva), ő pedig egy az egyben kikukázta az egészet, mert egy teljesen új, saját sztorit akart. Smith pár éve 20 percig mesélt a tapasztalatairól (és Peters említett hülyeségeiről) egy Q&A-n, érdemes végignézni: vicces és átkozottul sokat elárul Hollywood működéséről.
Burton verziójában Nicolas Cage játszotta volna Supermant, Kevin Spacey Lex Luthort, Tim Allen Brainiacot (!!!what the fuck!!!), Courney Cox Lois Lane-t, Chris Rock pedig Jimmy Olsent. 1997-ben megkezdődtek az előkészületek, született egy rakás koncepciós rajz és jelmez- meg trükkteszt Cage-dzsel, de a forgatókönyvet közben (főleg költségvetési okokból) többször is újra kellett írni. A stúdió bizonytalankodott, bátortalankodott, a projekt pedig addig csúszott, míg Burton kénytelen volt kiszállni az Álmosvölgy legendája miatt, és 2000-ben, további tökölések után végül Cage is lelépett. A Warner egy darabig még keresett új főszereplőt (you will believe a Will Smith can fly!) és rendezőt (Oliver Stone, Michael Bay, Martin Campbell stb.), de aztán felsóhajtottak, és elengedték a projektet.
Superman Vs. Batman (+ Superman: Flyby)
A Superman Lives meghiúsulása után egy ideig úgy volt, hogy J. J. Abrams Superman: Flyby című, egy kryptoni polgárháború körül bonyolódó szkriptjéből lesz film (a Krypton ebben a verzióban nem pusztult el, és a főhős egy próféciát beteljesítendő érkezett a Földre - elég merész koncepció), de aztán a Warner beleszeretett Andrew Kevin Walker Superman vs. Batmanébe. A sztori meglehetősen depresszíven nyit: Dick Greyson (Robin), Alfred és Gordon felügyelő mind halottak, Bruce Wayne rég szögre akasztotta a köpenyét, Clark Kent pedig a Loistól való elválását igyekszik kiheverni. Amikor Burce új feleségét a nászéjszakájukon megöli Joker, az egykori hős újra előkotorja a Batman-jelmezt, és brutális bosszúhadjáratot indít – így kerül szembe Supermannel, aki próbálja megakadályozni, hogy barátja túl messzire menjen. Végül persze kiderül, hogy Luthor áll az egész mögött.
A rendező Wolfgang Petersen lett volna, aki ironikus módon az Aronofsky Batmanjéhez már szóba került Christian Bale-t (B-tervként pedig Josh Hartnettet!) kereste meg Superman szerepével. A film megvalósulása olyannyira biztosnak tűnt, hogy még poszter és logó is készült hozzá (ezt látni a Will Smith-féle Legenda vagyok-ban), de miután Abrams az asztalukra dobta a Flyby szkriptjének egy újabb verzióját, a Warner úgy döntött, hogy mégis inkább külön filmekben foglalkozik Batmannel és Supermannel. (De aztán a Flybyból sem lett semmi, ami valószínűleg jobb is, mert McG vagy Brett Ratner rendezte volna.)
Silver Surfer
Lee Kramer, a… a… nos, szóval a Xanadu producere még 1980-ban, évtizedekkel a képregényes őrület előtt próbálta tető alá hozni a saját Silver Surfer-filmjét. Vízióját emberfeletti szerénységgel és alázattal Kubrick 2001-éhez mérte, azzal a különbséggel, hogy ő klasszikus zene helyett modern rockot akart aláfestésül használni. Ezen, és a lenti koncepciós rajzon kívül csak annyit lehet tudni a tervezett projektről, hogy játszott volna benne Kramer akkori barátnője, a Grease-zel elhíresült Olivia Newton-John (ó, a klasszikus „becsempészem a csajomat a filmembe” attitűd).
Elképzelésem sincs, hogy lehetett volna megnézni ezt a filmet józanul és nem beszívva, de azért bármekkora baromságnak tűnik is az egész, van valami furcsán vonzó Kramer elképzelésében… hogy ti. a Surfer ezer elektromos gitártól kísérve kalandozik a kozmoszban. A karakter végül felbukkant a Fox második, 2007-es Fantasztikus Négyes-filmjében (de minek), és egy ideig úgy volt, hogy később megkapja a saját spin-offját – ennek forgatókönyvét J. M. Straczynski írta, de végül semmi nem lett belőle, azóta pedig a stúdió úgy döntött, hogy az egész F4-franchise-ot rebootolja.
X-Men (James Cameron)
1989-1990 környékén úgy volt, hogy James Cameron producerként gondoz a Carolcónak egy X-Men-filmet, amit akkori felesége, Kathryn Bigelow rendezett volna Gary Goldman (Emlékmás) forgatókönyvéből. A sztori szerint Magneto egy politikai ambíciókat dédelgető iparmágnás álcájában mutánsellenes indulatokat szít az X-Men manipulálásával – célja egy nagy faji háború kirobbantása. Rozsomák szerepét Bob Hoskinsnak szánták (merthogy ugye a karakter eredetileg egy szőrös, vaskos, igen alacsony fickó, szóval pont nem úgy néz ki, mint Hugh Jackman), Viharét pedig Angela Bassetnek.
Chris Claremont, az X-Men-képregények akkori írója szerint a tervek teljesen hirtelen füstöltek el egy értekezleten, amelyen részt vett Cameron, Bigelow, Claremont és Stan Lee is – utóbbi megjegyezte, hogy úgy tudja, Cameron nagyon szereti Pókembert, mire a beszélgetés hipp-hopp kettejükre és a hálószövő témájára korlátozódott, és a szobában mindenki más azonnal érezte, hogy az X-Mennek annyi. Bigelow még megpróbált eladni a stúdiónak egy új, saját sztorit, de hiába. PS: pár évvel később Andrew Kevin Walker is igyekezett tető alá hozni egy X-Ment, amiben Magneto lezárja és kisajátítja magának és a mutáns fajnak egész New Yorkot (helló, Grant Morrison, szevasz A sötét lovag: Felemelkedés), de valószínűleg költségvetési okok miatt ebből sem lett semmi.
Wonder Woman (Joss Whedon)
2005-ben, amikor a Bosszúállók még sehol sem volt, Joss Whedon nem a Marvel, hanem a DC háza táján sertepertélt, és egy Wonder Woman-film elkészítésén munkálkodott – ő lett volna az író és a rendező is. Whedon (a női egyenjogúság egyik legnagyobb hollywoodi élharcosa) egy hatalmas erejű istennőként, ugyanakkor kissé naiv, az emberi világ dolgaiban tudatlan, a földi háborúkon és éhínségeken értetlenkedő karakterként képzelte el Dianát, aki végül egy férfival (Steve Trevor) való kapcsolatában találja meg önnön humanizmusát, és ébred rá arra, hogy milyen gyengének és tehetetlennek lenni.
A Warnernek nem igazán tetszett, hogy Whedon egy fejlődéstörténetet vázolt fel nekik, és ténylegesen a karakter, és nem a várospusztító látványorgia felől közelítette meg a projektet. A rendező 2007-ben, a jó öreg kreatív nézeteltérések zászlaját lobogtatva szedte a sátorfáját. Itt kell megemlíteni, hogy Nicolas Winding Refn (!) is nagyon szeretett volna Wonder Woman-filmet csinálni (ő az amazonok matriarchális társadalmára koncentrált volna), de már nyilván ő sem fog: a DC 2017-re jelentette be a Wonder Womant, és eleve egy női rendezőt kerestek hozzá. Ez végül a breaking bades és trónok harcás Michelle MacLaren lett.
Néhány egyéb érdekes projekt, amiről nagyon keveset tudni:
- Wesley Snipes még a ’90-es évek elején (!) nyakig volt egy potenciális Black Panther filmben.
- 2008 környékén úgy volt, hogy Guillermo Del Toro rendez egy Doctor Strange-filmet a Marvelnek, méghozzá Neil Gaiman forgatókönyvéből. Sajnos Del Toro inkább A hobbitba vágott bele (amit végül mégsem ő, hanem Peter Jackson csinált meg), és ekkor Gaiman is kiszállt.
- Tim Burton akart csinálni egy Macskanő-filmet a Batman visszatér után (természetesen Michelle Pfeifferrel), de a Warner végül kukázta az ötletet, mert nem passzolt volna a Schumacher-féle folytatásokhoz (Burton egyébként egy Batman 3-at is tervezett, de erről majd máskor).
- 1992-ben Oliver Stone forgatott volna egy Elektra-filmet Elektra Assassin címmel, Frank Miller és Bill Sienkiewicz azonos című minisorozata alapján. De a karakter jogai végül Fenegyerekéivel együtt mentek a Foxhoz, és ebből lett aztán a 2003-as Fenegyerek (de minek) és a 2005-ös Elektra spin-off (de minek a négyzeten).