Szinte megdöbbentő az a szégyentelenség, amellyel a Tiger on Beat (Lo foo chut gang, 1988) szanaszét lopja magát a korszak összes nem teljesen ismeretlen amerikai és hongkongi akciófilmjéből, az meg már tényleg skandalum, hogy ennek ellenére sem lehet nem szórakozni rajta. Pedig tényleg nincs szinte egyetlen eredeti ötlete sem.
Az üldözés közbeni kényszerű nadráglevétel (ne kérdezd) a Rémült rohanásból van, a láncfűrészes párbaj a Texasi láncfűrészes 2.-ből, a 48 óra, a Halálos fegyver és társai által meghatározott buddy cop trendnek megfelelő zsarupáros egyik tagja pedig kinézetével, játékával, harcmodorával, egész lényével együtt egy szteroiddal telepumpált Jackie Chan-klón, de olyan egészen bizarr mértékig, hogy nézed, és azt gondolod, nem, valami nincsen rendben a világgal.
Liu Chia-Liang akciókomédiája azonban nem csak nyúl, hanem ki is figuráz, a csörtéit meg ráadásul John Woo és Ringo Lam is megirigyelhették. Szóval minden meg van bocsátva. (A filmnek egyébként készült egy pocsék folytatása is 1990-ben, teljesen más karakterekkel és sztorival, és Danny Lee-vel Chow Yun-Fat helyett.)
A történet nagyjából annyira fontos, mint egy Chuck Norris-opusban: két, feletteseik által frissen egymás mellé csapott zsarunak le kell kapcsolnia egy helyi drogbárót és annak külföldi üzlettársait, és… mit hagytam ki? Ja, várj, nem hagytam ki semmit, ennyi.
A párosítás tökéletes: legendás heroic bloodshed szerepeit meghazudtolva Chow Yun-Fat egy lusta, nagydumás, gyáva pöcsöt játszik, aki második felbukkanásakor bepisál és elájul, miután fegyvert nyomnak a szájába. Conan Lee (a szegény ember Jackie Chanje) karaktere természetesen az ő kész ellentéte: tökös, kemény és elszánt, üt, lő, rúg, fut, mint egy igazi szuperzsaru. Csak sajnos szegény hülye, mint a zabszemmel teli segg. (A rendőrség maradéka se a szakmája dísze: a vezetők csak a feljebb nyaláshoz, a legfelsőbb vezetők meg csak a sajtófotózáshoz értenek.)
Szerencsétlenkedéseik és idiótaságaik a ’80-as évek rendőrfilmjeinek paródiáját hozzák, és bár a humor közel sem kifinomult, sőt, általában kifejezetten bárgyú, a kortársai által halálosan komolyan, vagy legalábbis ennél komolyabban vett gengszteres-hullahegyes közegben mégis frissítően bájos és szeretnivaló ez a bohóckodás.
Apropó, hullahegyek. Komikus hangvétele ellenére a Tiger on Beat nem szégyenlősködik, ha akcióról van szó, sőt. A heroic bloodshed a fénykorát élte, meg egyébként is, John Woo, Jackie Chan, Sammo Hung és a többiek mind azon voltak, hogy a fegyveres/autós/öklös/akármilyen harcjelenetek a lehető leglátványosabbak, legötletesebbek és legőrültebbek legyenek, szóval szarakodásnak helye nem volt, az „akció” minimum egy komplex díszlet meg a benne lévő emberek fokozatos ízzé-porrá zúzását jelentette.
Nem csoda, hogy már az első hirigek is szenzációsan koreografáltak, és igen brutálisak (imádom az akkori hongkongi filmekben, hogy akit szitává lőnek, az mindig hófehér ruhában van, nehogy a fröcsögő vér akár egyetlen cseppjének látványát is elszalasszuk), de amit a rendező az utolsó fél órában művel, arra nehéz szavakat találni – pedig láttam már néhány akciójelenetet életemben.
Namost, ha azt hiszed, hogy ekkorra a gyáva pöcsként felvezetett Chow Yun-Fatnek az arcára übertökös kifejezés, a kezébe meg arzenál nő, és úgy potyognak a színe előtt a gengszter wannabe-k, mint ősszel a levelek, akkor igazad van. A forgatókönyv finoman szólva nem következetes a karakterével, és többek közt azon a kötelezően bedobott szerelmi szálon is nehéz túllépni, ami nagyjából azzal kezdődik, hogy a főhős félhülyére veri a nőt, majd körberugdossa egy szobában (ja, nem egy kifejezetten feminista film).
De ez mind eltörpül a banda lefülelését követő autós mutatvány, és főleg, a gyönyörűen-röhejesen over-the-top végső leszámolás mellett – utóbbi intenzitása, kreativitása, brutalitása, testzúzása és tébolyultsága az a fajta nonplusultra hongkongi vadulás, amilyenhez hasonlót Amerikában sosem tudtak kiizzadni. Ott ez egyszerűen nincs benne a génekben.
A háromperces láncfűrészes párbajt egyszer még az emberi kultúra egyik legnagyobb teljesítményeként fogják számon tartani.