Tavaly mertem először leírni (kaptam is érte a pofámra), hogy a Trónok harca színvonala összességében meghaladta a könyvekét, mert bár a médium különbözőségéből fakadóan nyilván sosem adhatja teljesen (de még félig sem) vissza az eredeti aprólékosságát, gazdagságát, sokrétűségét, azonban az HBO egyszerűen jobban használja a filmnyelvet, mint Martin a prózát. A showrunnerek eddigi nagy, sőt, héroszi feladata az volt, hogy a regények egyre inkább szétfutó, egyre több karaktert mozgató, egyre komplexebb szálait valahogy összefogják – remek munkát végeztek. A feladatuk most megváltozik.
Régóta várom nagyon kíváncsian és legalább egy kicsit félve ezt az évadot. Akik olvasták a könyveket, tudják, miért: a sorozat most érte be a negyedik és az ötödik kötetet, és azok (de főleg az előbbi) kifejezetten elnyújtottak, unalmasak és kuszák a többnyire kifogástalan első háromhoz képest. Mostantól az írók előtt álló kihívás az, hogy az eredetileg értelmetlenül megrekedő, toporgó sztorit felgyorsítsák, feljavítsák, és hozzáigazítsák a tévésorozat eddigi színvonalához (mert hát senki sem szeretne pl. egy olyan epizódot, aminek a felét Sam végignyavalyogja és végigokádja). És mindez az új évad első része alapján sikerülni is fog neki.
Persze itt még könnyű dolguk lehetett: tavaly nagyon sok változás történt, nagyon sok karakter helye és szerepe értékelődött át, talán soha nem vett egyszerre annyi minden új irányt, mint most. A nyitány nem is harap túlságosan bele a cselekménybe: a relatíve vagy teljesen új szálak (Vas-szigetek, Homokkígyók) véletlenül sem indulnak el, és még Arya is teljesen kimarad ebből az első órából, akárcsak Theon (Branről pedig tudjuk, hogy vissza sem tér a hatodik évadig). Viszont mindenki más, aki igazán fontos, legalább pár percig tiszteltét teszi.
Amolyan tipikus emlékeztető-előreutaló rész ez, az elejétől a végéig arra szolgál, hogy megmutassa, honnan jöttünk, és nagyjából hová tartunk. Nincs olyan erőteljes, iszonyúan emlékezetes jelenete, mint Arya bosszúja a kocsmában az előző évad elejéről, „csak” masszív profizmussal új pályára rúg egy rakás ígéretes, izgalmas szálat – és elkezdi összefonni a westerosi eseményeket a Keskeny-tengeren túliakkal.
Apropó: Tyrion sztorija már csak azért is érdekes (amellett, hogy övé és Varysé az epizód legjobb jelenete), mert ez árulkodik a leginkább a negyedik-ötödik könyv kreatív karcsúsításáról. Biztos vagyok benne, hogy a törpe hányattatásokkal és ásításokkal teli utazásainak úgy a kétharmadát kivágják a kukába, és kétlem, hogy emiatt bárkinek hiányérzete támadna.
Csak egy apró negatívum a végére: tavaly nagyon dicsértem a láthatóan drága és színvonalas látványvilágot, amivel már egészen eposzi képeket és monumentális csatákat (meg élethű sárkányokat) is el tudnak adni, de azért nem kéne átesni a ló túloldalára. Az epizód eleji, egyébként semmilyen dramaturgiai célt nem szolgáló szoborledöntés öncélúan blockbusteres beállításai és CGI-pornója egy kicsit fájtak. Örülök, hogy sok pénzt kaptok a jelenleg futó egyik legjobb sorozatra, srácok – de azért még nem kell értelmetlen hülyeségekre elverni.