A magyar cím erősen félrevezető, ugyanis a halál gyémántja valójában a halál gyöngye, de az Ismeretlen Címfordító, talán hangalaki problémák miatt úgy döntött, hogy legyen gyémánt. Gyé-gyé, nem teljesen mindegy? Nem, nem teljesen mindegy. Az igazgyöngyöt ugyanis - az ékszergyémánttal ellentétben - teljes egészében a természet formálja, nem pedig egy éles szemű ékszerész.
A szóban forgó Borgia gyöngy története pedig tele van halállal és szenvedéssel - és itt most nem feltétlenül a szerencsétlen gyöngykagylóra gondolok, akinek meg kellett szülnie. Ahogy a legnagyobb titokban a királyi Regent múzeumba szállítják egy Doverbe tartó hajón, a kalandornő Naomi Drake (Evelyn Ankers, a Universal állandó horror-főhősnője a negyvenes években) fondorlatos módon megszerzi a küldönctől - hogy aztán az álcázás mestere, Sherlock Holmes tőle is kicsalja.
Azonban az igazgyöngy nem sokáig nyugszik jó kezekben: a múzeum biztonsági rendszerét - Sherlock Holmes akaratlan segítségével - kijátssza a megfoghatatlan mesterbűnöző, Giles Conover (a korábbi, Vörös karomban is feltűnt Miles Mander). Persze a gyöngy megtalálása mellett más is nyomasztja Holmest: a Hoxtoni Rém, az akromegáliában szenvedő, korán elhunyt Rondo Hatton tartja rettegésben a várost. Az egyetlen dolog amely az áldozatokat összeköti, hogy mindannyiuk mellett kerámia maradványokat találnak…
Láthatjuk, hogy a hatvankilenc percnyi játékidő eléggé ki van tömve izgalommal és rejtéllyel. Ami észrevehető különbség a sorozat eddigi darabjaihoz képest, az a gonosztevők “hétköznapi” volta: Holmes ellenfelei nem szabotőrök, kémek vagy egyéb nácik, hanem csak mezei “mesterbűnözők” és gyilkosok. Nincsenek obskúrus magyarázatok, pigmeusok és egzotikus mérgek, ez itt bizony egy igazi realista akció-thriller. Már-már azt hihetnénk, visszatértek a boldog békeidők: Lestrade arrogáns és ütődött, Watson szokásosan lassú felfogású, a gonoszemberek pedig gengszterfilmbe illő módon, autóból kilőve próbálják eltenni láb alól a Baker Street kopóját.
A tényleg izgalmas cselekmény mellett A halál gyémántja a Universal klasszikus béfilmes horrorainak képi világát idézi - a fény-árnyék játék és a beállítások miatt a történet teljesen kortársnak hat, nyoma sincs kényszeres modernizálásnak. És ahogyan a film végén Rondo Hatton lassan közelít Holmes felé, Rathbone egészen úgy néz ki, mint Vincent Price karrierje csúcsán.
És persze meg kell emlékeznünk az óriásról is, akinek szomorúan rövid karrierje során ez volt az első jelentősebb szerepe - érdekesség, hogy az újságíróból lett Hatton, akit betegsége kora húszas éveiben torzított el, kis híján megkapta A Notre Dame-i toronyőr címszerepét, de aztán találják Charles Laughtont valamiért alkalmasabbnak találták. Hatton még két filmben játszotta a Rémet, mielőtt 1946-ban elhunyt - nagyjából abban az időben, amikor a Universal is befejezte a saját bé-horrorait.