Adja magát a kérdés minden folytatásnál: meddig lehet még a dolgokat fokozni? A téteket ugye emelni kell, erről is szól a műfaj. De mit tegyünk, ha a világ már nem elég? Ha már legyőztük a terroristát (Drágán add az életed), Oliver North ezredes filmbéli alteregóját (Még drágább az életed), az első terrorista testvérét (Az élet mindig drága), megmentettük az Egyesült Államokat (Legdrágább az életed), illetve… szóval nem tudom, de nyilván a Drágább, mint az életedben is valami borzalmas dolgot akadályoztak meg. Szóval adja magát a kérdés, hogy hogyan tovább? Annak idején a Bond-producerek is ezzel a dilemmával szembesültek, miután ’75 és ’79 között eljutottak egészen a világűrig.
Vannak, akik szerint - és én is közéjük tartozom - már a Moonraker is megvalósította a közmondásos cápaugrást. Innen már nem nagyon lehet továbbmenni, hacsak nem végérvényesen el akarjuk temetni az eladdig jól jövedelmező sorozatunkat. Az egyetlen út visszafelé vezet, és az 1981-es Szigorúan bizalmas vissza is tért a kütyümentes, régimódi Bond-sztorihoz ahelyett, hogy egy újabb megalomániás milliárdossal szórakoztak volna. Ez a sors pedig cikksorozatunk tárgyát, a Basil Rathbone-Nigel Bruce Sherlock-szériát is utolérte a tizedik filmre.
Ezúttal nincsenek gonosz náci szabotőrök vagy mesterbűnözők. Nincsenek eltulajdonítani vágyott ékszerek, vagy megvédendő titkos tervek. Messze, Skócia könyörületet nem ismerő partjainál áll egy kastély, a kastélyban pedig hét úriember. Mind a heten - a Jó Bajtársak - élvezik a világtól elszigetelt nyugdíjaséveiket, egyedül mogorva házvezetőnőjük Mrs. Monteith társaságában. Egyik este azonban egyikük furcsa küldeményt kap: hét narancsmagot. Másnap meg is hal annak rendje és módja szerint. És nem sokkal később érkezik egy újabb boríték, ezúttal csak hat maggal…
A hatvankilenc perces Sherlock Holmes és a rettegés házát klasszikus B-filmhez hasonlóan egy double bill második darabjaként vetítették, és a történetnek - noha a film elején megemlékeznek róla - csak annyi köze van Conan Doyle Öt narancsmag című rövid történetéhez, hogy vannak benne magok. A Sherlock Holmes és a rettegés házán érződik az idő és pénzhiány - kevés helyszín, nagyon sok más filmből átemelt bejátszás, újrafelhasznált kellékek. Maga a nyomozás sem fogja földhöz vágni a nézőt, Holmes az utolsó tíz percig komótosan sétál az események után, amíg csak egy szóba jöhető gyanúsított nem marad, aki pedig nyilván nem lehet a tettes…
A Sherlock Holmes és a rettegés háza visszavesz ugyan a tempóból és a léptékből, ez azonban nem válik a történet hasznára: a Roy Chanslor által írt könyv kiszámítható, és a lehető leggyorsabban rohan végig a cselekményen a meglehetősen kiszámítható végkifejletig - ő írta a hihetetlenül termékeny Sherlock-sorozatunkat rendező Roy William Neill utolsó filmjét, az 1946-os Black Angel című B-noirt is, amely sokkal jobban sikerült -, valamint a címszereplő és barátja is takaréklángon tolják végig a valamivel több, mint egy órát. Nem tragikus, csak valahogy látszik a fáradtság így 45 közepe felé.