Ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor el kell ismernem, hogy az 1972-es The Legend of Nigger Charley, minden újítása és szimpatikus no-bullshit attitűdje ellenére bőven nem egy kiemelkedően jó film. Főleg, hogy említett újítása nem annyira történeti vagy stilisztikai megoldásokat takar, mint inkább csak azt, hogy a blaxploitation egyik úttörője volt, azon belül pedig konkréten az első a feketéket csatasorba állító westernek sorában.
Mert miután alig egy évvel korábban kipipálták a szociodrámát (Sweet Sweetback's Baadasssss Song) és az akciófilmet (Shaft), egyértelmű volt (de legalábbis retrospektíve mindenképpen az), hogy a következő „négerek szétrúgják a fehérek seggét” hőseposznak vadnyugati kulisszák közt kell megvalósulnia. (De aggodalomra semmi ok, pár hónap múlva már ennél kevésbé evidens irányba is ment a blaxploitaton, ld. Blacula – igen, az a fekete Dracula, eltaláltad, és erre egy jövőbeli cikkben kaján örömmel visszatérünk majd).
A The Legend of Nigger Charley története faék egyszerűségű (a cím egyébként okozott egy kis felzúdulást, és bár egy exploitationtől sose vitassuk el a szenzációhajhászságot, ez nyilván a XIX. század kontextusában értelmezendő): a polgárháború előtti években a rabszolga Charley-t szabaddá teszi haldokló gazdája, ám a birtok utóda összetépi erről szóló papírját, majd megvereti, megalázza és megkötözi őt. Charley-nak ekkorra eléggé tele van már a fekete töke a fehér zsarnoksággal, és hát elég nagydarab és erős legény, úgyhogy agresszora egy kicsit belehal a konfrontációjukba. Charley két társával együtt menekülőre fogja, nyomukban önjelölt igazságtevőkkel, körülöttük durva előítéletekkel és bajjal, bármerre mennek.
Noha korábban már felbukkant a MASH-ben, ez volt a legendás fekete színész, Fred Williamson első főszerepe, ami aztán egy életre be is forrasztotta őt a karizmatikus, velem-te-nem-szarakodsz karakterek bőrébe. Williamsont ugyan soha nem a színészi sokoldalúságáért szerettük, de a Nigger-trilógiának ebben az első részében azért nem csak arról van szó, hogy meggyőző keménységgel bámul a kamerába. A témához, és úgy általában, a blaxploitationhöz illő, hihetetlen energia és folyton kirobbanni készülő, jogos düh forrong benne, és ennek köszönhető, hogy az egyébként igen együgyű, többnyire sztereotípiákkal telepakolt forgatókönyv vég nélkül ismételgetett lózungjai (a rabszolgaság rossz, és Charley nem hajlandó lenyelni több szart senkitől) is erővel telnek meg.
Charley persze egy alapvetően nemes, tisztességes, jóravaló ember, és nem lyuggatná ő ki folyamatosan a fehéreket, ha azok nem akarnák rendre megbüntetni őt és barátait pusztán azért, mert lélegeznek. A film első fele nagyrészt szinte pikareszkszerű kalandok sorozatából áll: Charley-ék megérkeznek valahová, a helyieknek ez nem tetszik, Charley-ék pedig pisztollyal-ököllel-puskával nyomatékosítják, hogy ők ezt leszarják. A második fele aztán hirtelen átmegy egyfajta Hét szamuráj/Hét mesterlövész nyúlásba/hommage-ba: Charley-ékat megkéri egy fehér ember, egy félvér indián asszony férje, hogy segítsenek neki megvédeni a farmját egy fosztogató bandát vezető, Bibliát és fegyvert lóbáló, eszement (és természetesen rasszista) tiszteletestől.
Vannak ritka pillanatok, amikor úgy tűnik, hogy a The Legend of Nigger Charley túlnő az exploitation keretein, és tényleg mond is valamit a fajgyűlöletről és a fajok közti kapcsolatokról (mint a félvér nő vagy a Charley-ék mellé álló, fehér seriff esetében), nem csak kihasználja azokat egy durrbele akciówestern kedvéért, de ezek a pillanatok ritkák – nem mintha ez olyan nagy baj lenne. Az exploitation elvégre exploitaton, benne van a nevében, hogy mi a lényege, Martin Goldman író-rendező alázatosan szállítja a dörgő fegyvereket, a tempót és a kemény szövegeket. Igaz, minden suta egy kicsit, nem csak a forgatókönyv, hanem a rendezés is, de Charley karaktere és az őt alakító Williamson karizmája simán elviszi a hátán az egészet.
Szóval tényleg nem egy kiemelkedően jó film – de attól még szórakoztató.
PS: A filmet soha a büdös életben nem adták ki hivatalosan, nemhogy DVD-n/BD-n, de még VHS-en sem. A neten keringő egyetlen digitális változat egy tévéből felvett, takony minőségű, 4:3-asra vágott verzió (a folytatásra ugyanez áll, csak a harmadik rész, a Boss Nigger érhető el normális minőségben).