Trónok harca: 5. évad – A könyveken túl, a könyveknél jobban

(spoilermentes) A Trónok harca talán még sosem volt ilyen izgalmas – most, hogy a sorozat cselekménye túlment George R. R. Martin történetfolyamának eddig megjelent részein, már a könyvek olvasói sem tudják, mire számítsanak. Az író ugyan azt mondta, megkísérli időben befejezni a hatodik regényt, hogy kiadhassák még a következő évad előtt, de ez nagyjából annyira hangzik reálisnak, mint Sansa korai elképzelései a nemes és makulátlan westerosi lovagokról. Fordul a kocka: immár a sorozat követői spoilerezhetik el a sztorit azoknak, akik csak a könyveket olvassák (bár gyanítom, ilyenből lényegesen kevesebb van, mint a fordítottjából).

Cerseiét és Aryáét kivéve minden nagyobb karakterszál eddig feltérképezetlen területre tévedt, néhány esetben (Daenerys, Stannis) pedig konkrétan sorsdöntő fordulatok történtek a nyilván Martin konzultálásával készült epizódokban. De nem is ez az igazán fontos – az, hogy hol tart a tévészéria a regényfolyamhoz képest, pusztán logisztikai érdekesség. A lényeg az, hogy az HBO most már durván, szabadon és főleg, jogosan (!) „szerkeszti”, kurtítja, változtatja az eredetit, vagyis kiállta az adaptáció legnagyobb, sokunk által évek óta gyanakodva és félve várt próbáját.

gots502
Tegye minden rajongó a szívére a kezét: a negyedik könyv, a Varjak lakomája valami kurva unalmas volt. Az ötödik, a Sárkányok tánca már elődje sok csorbáját kiköszörülte, de még mindig messze volt az első három kötet színvonalától. Nem véletlen, hogy míg az első két könyvet egy-egy évadban, a harmadikat pedig két évadban valósították meg, a röhejesen túlírt negyedik és ötödik darabból egyetlen évad készült, amely ráadásul már alaposan belekap a majdani hatodik cselekményébe is. Többek közt repült a kukába a teljes Vas-szigetek szál és (hála mind a hét istennek) Tyrion töketlen-értelmetlen-ostoba és időhúzó Keskeny-tengeren túli utazgatásának egy jelentős része is.

D. B. Weiss és David Benioff showrunnerek a kezdettől fogva szilárd, határozott kézzel navigáltak Martin mocskos és dicstelen fantasy birodalmában: mindig tudták, mit hagyjanak el, mit tegyenek hozzá, mit változtassanak meg, és az eredetitől való, kezdetben apró eltérések mostanra nem egy területen óriásikká nőttek (ld. Sansa). És ez így van jól. Minden adaptáció biztos halála a szolgaiság.

gots504
Tavaly ilyenkor mertem először leírni, hogy a sorozat színvonala túlszárnyalta a könyvekét, és ez mostanra hatványozottan igaz lett. Az HBO cselekményvezetése sokkal érettebb, fegyelmezettebb, elegánsabb, mint Martiné, még ha ennek az is az ára, hogy közben fakul valamelyest az eredeti sokszínűsége, és rengeteg (emberi léptékben amúgy is adaptálhatatlan) nüansz óhatatlanul elveszik belőle.

Az ötödik évad emellett koncentráltabb, mint az előzők: a szálak közti váltások gyorsabbak, a cselekmény még úgy is tempósabban halad, hogy akad egy-két karakter, akinek idei útja/fejlődése két mondatban összefoglalható, és mint általában mindenről, még az öncélúnak hitt adalékokról is kiderül, hogy jelentőséggel bírnak (ld. Bronn és a homokkígyók börtönjelenetét a méreg ellenszerével) – ezt egyébként ajánlom a Sansával történtek miatt háborgók figyelmébe.

gots501
Az évad nagyon is tudatosan és okosan felépített struktúrája (ami immár végképp nem csak Martin érdeme) az utolsó pár részre különösen erőteljes katarzisokba torkollik: a hardhome-i csata 150 milliós blockbustereket megszégyenítő, iszonyatos profizmussal és vérbőséggel levezényelt, horrorisztikus látványosság, Cersei „sétája” döbbenetes és megrázó, a Stannis-szál egy hirtelen és bátran megvalósított görög tragédiába fordul, és a hasonló csúcspontokat még lehetne sorolni egy darabig.

De közben itt-ott azért kezd repedezni az összességében pozitív kép. A dorne-i eseményekkel az írók még úgy se nagyon tudtak mit kezdeni, hogy jelentősen felturbózták és karcsúsították azokat a könyvekhez képest, a sorozat eddigi legjobban kivitelezett, már említett csatája mellé megkaptuk az eddigi legrosszabbat is (a meereeni gladiátorjátékból kinövő akciójelenet leginkább a fájdalmasan trehány rendezéssel és a széria CGI-korlátainak látványos lefejelésével sokkolt – Daenerys nagyjelenete ennél többet érdemelt), és az amúgy remek fináléba is becsúsztak sutaságok és otromba cliffhangerek. Ja, és az idei nagy karakterhalál kissé átlátszó, hiába bizonygatják az alkotók még interjúikban is, hogy az illető nem fog visszatérni.

gots505
Mindenesetre, mint mondtam, a sorozat izgalmasabb, mint valaha, legalábbis a könyvek olvasóinak biztosan. Nem tudni, hogy mi fog történni, nem tudni, ki fog élni és halni, nem tudni, mi lesz a következő fordulat, és ez meglepően nagyszerű érzés. Talán szerencsésebb is, ha nem jelenik meg Martin következő könyve a hatodik évad előtt. A kisebb idei botlások ellenére is úgy érzem, jót tenne a sorozatnak, ha mindinkább a maga útját járná.

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!