A The Blood Spattered Bride (La novia ensangrentada, 1972) trailere híresebb, mint maga a film, amely már készítése óta az elfeledés határán egyensúlyoz – egyszer még DVD-n is pusztán bónuszanyagként jelent meg a hasonló témájú (leszbikus vámpír), de ironikus módon sokkal gyengébb Daughters of Darkness mellé. A szóban forgó előzetes anno egy double feature-höz készült, melynek keretein belül a The Blood Spattered Bride-ot az elragadó című I Dismember Mamával vetítették együtt.
Ebben a vicces áldoksiban egy riporter a vetítésről kijövő embereket faggatja, miután a moziban a filmek hatására megtébolyodott az egyik néző. E trailer és a „leszbikus vámpír” címke ellenére Vincente Aranda horrora mégsem csúszik be olyan könnyen az exploitation kategóriába: bár megvannak a maga szexuálisan túlfűtött és erőszakban tobzódó csúcspontjai, pszichológiája, szimbólumrendszere túl átgondolt, intelligens és kifinomult ahhoz, hogy csupán olcsó bűnös élvezetként tekintsünk rá.
A fiatal, még szűz Susan egy hotelben készül tölteni nászéjszakáját újdonsült férjével, ám miután arról álmodik, hogy egy idegen megerőszakolja őt, inkább megszakítja nászútjukat, és hazatér a férfival annak birtokára. Nem mintha ezzel minden megoldódna, sőt. Az odaadó férj agresszív és zsarnoki szexuális partnernek bizonyul, aki az „igen” kimondása után elvitathatatlan jogának érzi az „akkor és úgy baszlak meg, amikor és ahogy akarlak”-ot. Susan közben kap egy ízelítőt a család véres történetéből: feltűnik neki, hogy a falakon kizárólag hímnemű ősök portréi lógnak, és kísérteni kezdi egy rejtélyes szőke nő, aki a jelek szerint nagyon örülne neki, ha Susan egy régi családi tőrrel halálra döfködné a férjét, és kivágná a szívét.
Egyesek szerint Vincente Aranda a Franco-rezsim kritikáját fogalmazta meg a maszkulin, uralkodó természetű, ellentmondást nem tűrő férj alakjával, de a filmnek ez a jól hangzó politikai kontextusa nehezen védhető annak fényében, hogy Susan számára a kiút egy másik (és női) zsarnok karjaiba vezet (ezért kerül kérdőjel a „feminista horror” címke végére is). A több száz éves, vérszívó Mircalla, akit a férj egy lenyűgözően szürreális jelenetben a tengerpart homokjából kapar ki, és teljesen magától értetődő módon visz haza (drágám, találtam egy gyönyörű, pucér csajt a parton, megtarthatom?), rátelepszik az elnyomott feleségre, szerelmet, eleséget és bábot csinál belőle magának.
A The Blood Spattered Bride-ban van a Hammer-horrorok gótikus atmoszférájából, Jean Rollin filmjeinek költőiségéből és az exploitationök excesséből is, bár utóbbiból csak elvétve – annak ellenére, hogy Aranda kapásból egy (álombeli) megerőszakolással indít, és hogy legdurvább, még ma is mellbevágó (szintén álombeli) kaszabolását is viszonylag hamar megejti. A jelenet, amelyben Susan Mircalla sugallatára felkel az ágyból a férje mellől, előveszi egy óra belsejéből az eldugott tőrt, és őrült extázisban forgatni kezdi hitvesén, nem csak brutális, de a maga perverz, hátborzongató módján erotikus is. Az igazi gyilok egyébként csak a film vége felé szabadul el, és akkor sem tűnik feltétlenül valóságosnak, mert az álomszerűség mindent átjár, erőszakot, koporsót, halált, erotikát.
Aranda teletömi a filmet hol teljesen nyilvánvaló, hol visszafogottabb metaforákkal a szexualitásról, kezdve a hosszú, menet közben a padlón megakadó menyasszonyi ruhával a központi szerephez jutó fallikus tőrig. Mert minden a szexualitásról szól, minden abból ered. A The Blood Spattered Bride egy többfrontos nemi háború, amelynek résztvevői a klasszikus nemi szerepek fenntartásáért vagy éppen lerombolásáért küzdenek (maga a téma és a kivitelezés meglehetősen progresszív 1972-höz képest), és miközben szexuális akaratukat érvényesítik, banális és tragikus módon pont az pusztítják el, amire ez az akaratuk eredetileg irányul.
A fináléban Susan és Mircalla fordított slasher-felállásban vadásszák le a körülöttük lévő férfiakat, realizálva a férjhez hasonló macsók legrosszabb rémálmát. És ez itt már csak egyenes következménye a korábbi „meghitt” jelenteknek: a szex egyikben sem tiszta, őszinte és gyönyörű, mindig átjárja valami, aminek nem kellene, félelem, vér, agresszió, kétely.
A The Blood Spattered Bride így egy stilizált, az ősi bosszú és a vámpírmitológia izgalmas kontextusába helyezett, a kezdeti lassú tempóhoz képest tébolyult ölőkáoszba torkolló, horrorisztikusan felnagyított rémvíziója mindazoknak a félelmeknek, amiket a nők és a férfiak táplálnak egymás iránt.