Zack Snyder kinyitotta a száját, és ki hitte volna, csupa baromság jött ki rajta. A 300, a Watchmen és az Álomháború rendezőjének legutóbbi, két éve készült filmjét, az Acélembert (is) rengeteg kritika érte (részünkről is), többek között (de messze nem csak) a várospusztító finálé miatt, amelyben Superman lényegében le se szarja, hogy ártatlan emberek ezrei/tízezrei halnak meg. Amikor tegnap szembejött velem az Entertainment Weekly ezzel kapcsolatos cikke, kíváncsi voltam, Snyder mivel védi meg magát és a filmnek ezt az aspektusát.
Ezzel: „Számomra ez Superman lényege, hogy ha szuperhősök harcolnak, az nem marad következmények nélkül.” Hogy micsoda??? Ez Superman „lényege”??? Hogy ha harcol, akkor tonnaszám halnak az emberek? Ez??? A??? Lényege??? Mit lőtt, szívott, ivott és lázálmodott ez az ember? Zack, bazmeg, eddig is tudtam, hogy fingod sincs a karakterről, de ez még tőled is sok – és mondod ezt úgy, hogy jelenleg zsinórban a második filmet (Superman V Batman) csinálod a karakterről, akiről fingod sincs. Erősen gondolkodtam rajta, hogy olvastam-e már filmkészítőtől ennyire elbaszott, idióta, teljesen értelmetlen megnyilvánulást egy olyan figura kapcsán, akivel jelen állás szerint legalább négy filmben fog foglalkozni.
Nem akarok belemenni, hogy Snyder indoklása miért védhetetlen baromság, 1-től 99 éves korig mindenki tudja, mi Superman lényege, még akkor is, ha soha életében nem olvasott el egyetlen képregényt, és nem nézett meg egyetlen filmet sem. Nem akarok belemenni, hogy az összes eddigi Superman-film, még a legrosszabb is, külön hangsúlyt fektetett arra, hogy Superman Superman legyen, és harc közben is ártatlan életeket mentsen. Nem akarok belemenni, mert ez csak része egy sokkal nagyobb problémának.
Zack Snyder Hollywood legostobább filmkészítője. Ez nem is zavarna annyira, ha Hollywood nem emelné piedesztálra, nem bálványozná „látnoki erejűként”, nem azzal adná neki a DC szuperhősuniverzumának teljes kreatív felügyeletét, hogy ő egy zseni. Még Michael Bayt is a helyi értékén kezelik: hozza a hatalmas lóvékat a robbanásos-robotos szarjaival, ezt tudja, téma lezárva, de még a rajongói sem tartják valamiféle megváltónak. De Snyder, ő más kategória, ő látnoki erejű meg zseni. Na persze. A kiglancolt, steril képi világával, a hülyére használt lassításaival és… semmi mással.
Mert ez a lényeg: Zack Snyder nem tud történetben és karakterekben gondolkodni, az Acélember mindkét területen totális katasztrófa – de ez persze nem csak, sőt, nem is elsősorban az ő sara, hanem a vele egy szinten álló íróé, David S. Goyeré (de most komolyan, valaki magyarázza el nekem, hogy a filmben miért is lesz Clark Kentből Superman, hol látszik a karakter fejlődése; és ne mondja nekem senki, hogy ez nem számít, mert bő egy óra telik el ezzel, ti. az eredettörténettel). Zack Snyder csak képekben tud gondolkodni… de nem, ez sem pontos, ez is túlzás, ez is hízelgő.
Zack Snyder csak coolságban tud gondolkodni, ráadásul igen primitív elképzelései vannak arról, hogy mi cool (kb. ez: Whooooosh! Bwhaaaaam!). Ő úgy rendez filmet, ahogy a süteménnyel és cukorral túladagolt, hatéves kisfiú bontogatja a fa alatt a karácsonyi ajándékait. Ú, ez milyen vagány! Ú, ez mekkora menő! Ú, milyen frankón néz már ki! Közben a csomagolópapír fecnijei szanaszét hevernek a szobában, mindenhova fröcsög a gyereknyál, és az imént még istenkirály ajándék már el is felejtődik az új istencsászár ajándék előkerülésekor. Ez Zack Snyder dióhéjban.
Neki mindösszesen annyit sikerült felfognia Supermanből, a hősből, az ikonból, a megtestesült idealizmusból, hogy kurva erős, ezért hatalmas pusztításokat lehet renderelni köré. Kit érdekel, miért lett belőle Superman, hogy mi volt ebben az apja szerepe (az Acélember Kent papája a 77 éves Superman-kánon egyik legszégyenteljesebb karaktere), hogy mi motiválja, kit érdekel bármi, a lényeg, hogy szépen dőljenek össze a felhőkarcolók, amikor Zoddal egymásnak esnek. Ez Snyder maximális értelmi szintje filmkészítőként. Látnoki erejű egy lófaszt.
Na de a Watchmen! – hallom szinte a felsíró hangokat. Igen, a Watchmen. Az még jobb példa, köszönöm. Nem egyszer hallottam már, hogy milyen jól adaptálta Snyder a képregényt, hogy ennél jobban nem is lehetett volna, stb. stb. Holott konkrétan karóba húzta és meggyalázta az eredetit – igaz, a cselekményét viszonylag pontosan, pusztán kisebb módosításokkal követte le, de ez egy adaptáció könnyebbik része. Ami a sztori lényege, ahhoz köze sem volt. A Watchmen egy szuperhősszatíra, a műfaj toposzainak és típusfiguráinak végtelenül gonosz és cinikus kiforgatása. Snyder filmje ezzel szemben maga a szuperhősműfaj. Az, amit az eredeti kiparodizált.
Amikor Éjjeli Bagoly a képregényben újra magára ölti a jelmezét, az kínos, egy kapuzárási pánikba tartó szerencsétlen nyomorúságos próbálkozása arra, hogy legyen valaki. Amikor a filmben öltözik be, minden nagyon menő és csilli-villi, vagányul lobog az ellenfényben álló karakter köpenye, faszányosan felberreg mögötte a járgánya, csupa heroikus póz az egész – pont az a fajta póz, amelynek a képregény az antitézise. Vagy ott van Rorschach: a háborodott, beteg pszichopatából Snyder egy egyszerű, hardcore Batmant csinált. Mert Snyder sosem értette meg, hogy miről szól a Watchmen. Felköhögte belőle azokat a külsőségeket, amikhez még megvolt az agykapacitása, a többi, a lényeg, vagyis a Watchmen maga meg elfüstölt a kezei között.
És akkor ott van a Warner, ami még adja is alá a lovat. Konkrétan odamondanak a konkurenciának is, hogy az ő Snyder-féle szuperhősfilmjeik sokkal emberibbek, realisztikusabbak (ad absurdum, nem is szuperhősfilmek, hanem filmek szuperhősökről – a választott műfaj iránti értés és alázat teljes hiányát majd máskor vesézzük ki). És véletlenül sem akarom ezt az egészet valami idióta Marvel vs. DC-dologra kifuttatni – a Marvelnek is megvannak a maga problémái és a maga szar filmjei –, de talán jobban tennék, ha nem szájkaratéban próbálnák lenyomni az ellenlábasukat, hanem a filmek tényleges minőségében. Jobb lenne, ha nem hinnék azt, hogy egy film máris komoly, érett, realisztikus és drámai, csak mert telebasszák a képet sötét szűrőkkel, sokat esik benne az eső, és soha egyik szereplő sem mosolyodik el. Jobb lenne, ha nem erőltetnék mindenre rá a bazi sikeres Nolan-féle Sötét lovag-trilógia hangulatát.
Merthogy ez a látnokiság Snyder-módra: fogjuk a bevált stílust, divatot, és ahhoz igazítsunk hozzá történetet, karaktert, mindent. Ne abból induljunk ki, hogy Superman ilyen és ilyen, ez jellemző rá, ettől az, aki, és ezt meg ezt akarjuk elmondani róla, ezért a film ilyen és ilyen lesz. Hanem abból, hogy most épp ez a trend, és ezt a trendet húzzuk rá Supermanre, akkor is, ha semmi értelme, akkor is, ha beledöglünk.
Jövőre pedig jön a Superman V Batman (aztán meg majd a Justice League-filmek), ami az eddigiek alapján már ránézésre is ugyanilyen lesz – igen, nyugodtan lehet hőbörögni, hogy előítéletes vagyok. Van rá okom – három szó: Zack Snyder életműve (na, jó, a Holtak hajnala-remake még rendben volt, az az egyetlen korrekt filmje). Snyder egyébként azt mondta, hogy mindig is foglalkozni akart az Acélemberben mutatott pusztítás következményeivel, és erre a Superman V Batman a bizonyíték, hisz a sötét lovag Metropolis porrá rombolása miatt viszonyul benne ellenségesen a kryptonihoz. Én meg erre azt mondom, hogy bullshit. Ha Snyder valaha is belegondolt volna a következményekbe (mármint még azelőtt, hogy mindenki a képébe vágta volna, hogy hülyeséget csinált), lett volna legalább egy-két rohadt mondat az Acélember végén, ami erre reflektál. De Snyder nem gondolt bele. Le se szarta. És lefogadom, hogy mindennek amúgy se lesz igazi jelentősége – az egész csak egy ürügy arra, hogy Batman és Superman egymásnak eshessen. Sötétben, esőben, szarrá szűrt képekben.
Persze nyilván nem csak Snyder a hibás, elvégre ez az attitűd (hogy ti. legyen ürügy a CGI-orkánra, a többi meg le van szarva) már olyan mélyen befészkelte magát Hollywoodba, hogy meg nem lehet mondani, hol kezdődik, és hol végződik. És persze, hogy a trendet kell követni, mindig mindenben, mert a trend biztonságos (amíg be nem bukik). Ezért néz ki minden film ugyanúgy (a faszom a sárga-kék kontrasztba), ezért simul bele minden a nagy átlagba, ezért lesz a Stark Trekből is csak egy újabb sci-fi/akció, a Jack Ryanből meg csak egy újabb kém/akció, levetkezve minden sajátosságot, egyediséget, amely egykor jellemezte őket.
De hogy egy ilyen inkompetens, szakmailag ennyire primitív és szűklátókörű ember, mint Snyder egy ekkora iparág aranyifjújává válik, és, hogy az ostobaságát utána ostoba érvekkel próbálja kimagyarázni, az még úgyis tragikus és megbocsáthatatlan, hogy ez az iparág most kb. egyetlen hónapon belül kitermelt magából két zseniális filmet (Mad Max, Agymanók). És ilyenkor, még ha csak egy picikét is, és még ha csak átmenetileg is, de irigylem azokat, akik eleve szarnak a szuperhősfilmekre: nekik nem kell amiatt aggódniuk, hogy egy kontár kizsigereli a gyerekkori kedvenceiket.