A lakó - Az agy lázad, a külvilág hazug

Roman Polanski Lakás-trilógiájának (melynek első fejezete az Iszonyat, a második pedig a Rosemary gyermeke) harmadik felvonása, a Roland Topor regényéből készült az A lakó (Le locataire, 1976) az előző két film erényeinek, formai megoldásainak, szellemiségének és tematikáinak mesteri összeolvasztása, tömény esszenciája, egy önreflexív, nézőjét egy bomlott elme legsötétebb bugyraiba vezető, szürrealisztikus látványörvény, a Polanski-horror fenséges csúcsa.

lakó12

Trelkovsky (a rendező megrázó alakításában), a középkorú, csendes, önmagát környezete akaratának gondolkodás nélkül alávető, esetlen, szorongó férfi egy mára nem éppen patinás, párizsi bérházba költözik. A lakás igen kellemetlen okból vált kiadhatóvá: előző bérlője, Simone Choule tisztázatlan körülmények között, ismeretlen okból kivetette magát szobája ablakán. A lakóközösség tagjai gyanakodva méregetik a francia állampolgárságú, de azért mégiscsak lengyel Trelkovskyt, lépten-nyomon tudatják vele, hogy szívességet tesznek neki, amiért maguk közé engedik, folyamatosan vegzálják, apró-cseprő ügyekkel zaklatják, nem hagyják élni, és a férfinak lassan meggyőződésévé válik: feltett szándékuk, hogy az őrületbe, majd a halálba kergessék.

Az A lakó talán legnyugtalanítóbb tulajdonsága (pedig van neki egy pár), hogy minden rettenetes történése ellenére rendkívül groteszk, kifacsart, de kétségkívül felmutatható humorral rendelkezik. Trelkovsky csetlése-botlása, az abszurd párbeszédek és szituációk a film kezdetén még mintha a feszültség oldására szolgálnának, a terror fokozatos elhatalmasodásakor azonban csak egyre kényelmetlenebbé teszik befogadói szerepünket, az őrület lassan minket is megfertőz: elveszítjük a támpontokat, nem tudjuk, mit kéne tennünk, elfelejtjük, mi a helyes. Zavarodottságunk persze nem csak a komikum okán szakadatlan: míg az Iszonyatban biztosak lehettünk benne, hogy az aránytalan perspektívába görbülő lakás képei pusztán Carol agyának szüleményei, ahogy Rosemary saját férje és a szomszédok általi sanyargatásának borzasztó végkifejlete is egyértelmű volt, itt a zárókép után sem kapunk cáfolhatatlan magyarázatot arra, mi is történt valójában.

lakó5

A Trelkovskyt gyötrő hallucinációk kétségkívül szétroncsolt elméjének termékei, ugyanakkor paranoiája tökéletesen indokolt, valami folyik ellene: a kávézóban szándékosan és eltántoríthatatlanul az előző lakó szokásainak megfelelően szolgálják ki, az elhunyt leveleit tiltakozása ellenére is neki közvetítik, gyanúsítgatják, folyamatosan sakkban tartják, a baljós jelek (vattapamacsba csomagolt emberi fog a falban) egy része kézzelfogható és valóságos. Polanski több értelmezési lehetőséget is ad, az események logikusan, totális elkerülhetetlenséget sugallva építkeznek a brutális befejezésig, a lezárás után azonban nem dőlhetünk hátra, nem fújhatjuk ki magunkat: valami rejtőzködik itt, amit soha nem lesz esélyünk felfogni.

Az A lakó egyrészt szól a tulajdonságok és személyiség nélküli ember végtelen sebezhetőségéről és kiszolgáltatottságáról: Trelkovsky nem mer, nem tud tiltakozni sorsa ellen, a legnyilvánvalóbb aljasság előtt is tehetetlenül hajt fejet, önként adja át magát a tébolynak, környezetének egyes tagjai (mint a bunkó, de öntelt és magabiztos munkatársak) hiába próbálnak a maguk sekélyes módján segíteni neki. A férfi nem rendelkezik saját, kialakult értékrenddel, meg sem próbálja érvényesíteni akaratát, még a legtriviálisabb ügyekben is csak hazugságok árán van hozzá bátorsága - mikor hölgytársaságban mosdóba kell mennie, zavarában annyit motyog: telefonálnia kell. Minden szörnyűség, ami megtörténik vele, azért zúdulhat rá, mert hagyja megtörténni, identitása csak azért formálható, mert nincs masszív alapja.

lakó4

A film értelmezhető ugyanakkor a közösségek ok nélküli, öntudatlan agressziójáról a kiszolgáltatottakkal szemben, arról a szörnyű, mindannyiunkban óhatatlanul jelen lévő, akár csak apró szurkálódások formájában megnyilvánuló rosszindulatról, ami egy sérülékeny ember lelkében súlyos, helyrehozhatatlan károkat okozhat. A lakást kiadó Monsieur Zy (Melvyn Douglas) választékos kifejezésekkel, atyai jó tanácsoknak álcázva, de szüntelenül érzékelteti Trelkovskyval a felette gyakorolt hatalmát, munkatársai sikamlós viccekbe csomagolt sértésekkel bombázzák, még az attraktív, szexi, a férfihoz valóban vonzódó Stella (Isabelle Adjani) is csak kínozza a félénk főszereplőt vad, kéjvágyó közeledésével.

Polanski rendezőként és színészként egyaránt brillírozik: előbbi minőségben alkotói attitűdjének legjavát sűríti a 126 perces játékidőbe, senki máséhoz nem hasonlító látásmódjának köszönhetően az A lakó művészi thriller, groteszk identitás-dráma és nyomasztó, szürrealista horrorfilm. Trelkovskyként szánni való, nevetséges, taszító és félelmetes, kezdetben kisfiús, már-már bájos arca kérlelhetetlenül torzul egy pszichéje által meggyötört szerencsétlen tébolyodott, rettegő ábrázatává.

lakó1

Sven Nykvist operatőri munkája külön méltatandó: a főcím alatt a bérház belső udvarán részegen imbolygó, körbe, föl, le és minden lehetséges irányba egyszerre forgó kamerájának képei már az első percekben lidércnyomásos atmoszférát teremtenek, majd ezekre a képekre a fináléban egy olyan, dermesztően félelmetes lakógyűlés szcénáját rímelteti, ami egyenesen Hieronymus Bosch vásznaira kívánkozik, Trelkovsky agyának fokozatos elborulását pedig bámulatosan ötletes beállításokkal, képtorzításokkal és fény-árnyék hatásokkal érzékelteti.

Három ennyire nagyszerű, önmagukban is kiemelkedő teljesítménynek számító film esetében lehetetlen és indokolatlan bármiféle sorrendet felállítani. A Lakás-trilógia minden tagja formai, esztétikai és szellemi diadal, én csak annyit jegyeznék meg halkan: személyes kedvencem közülük egyértelműen ez a film.

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!