Newsflash - 30. hét

  • A HANGYA eredeti (Edgar Wright-féle) nyitánya egy '60-as évekbeli flashback lett volna, egy amolyan Bond-jellegű minikaland, amelyben az eredeti Ant-Man, Hank Pym Kubában akciózik. Csak azt lehetett volna látni benne, hogy egy "láthatatlan" (avagy láthatatlanul kicsi) valaki szétkapja egy kubai tábornok embereit. (Kis módosításokkal – pl. a '80-as évekbe helyezve – le is forgatták a jelenetet, úgyhogy talán napvilágot lát majd.)
  • A pár hete repülőgép-szerencsétlenségben elhunyt JAMES HORNER titokban, pusztán a forgatókönyv alapján megírta a 2017 januárjára tervezett A HÉT MESTERLÖVÉSZ-remake zenéjét (vagy legalábbis a nagyját és a témáit). Antoine Fuqua rendező is csak a napokban tudta meg.
  • Bryan Singer megerősítette, hogy ha az új FANTASZTIKUS NÉGYES és az X-MEN: APOCALYPSE sikeres lesz, jön az F4/X crossover.
  • Egy kis kuriózum: ha minden igaz, ez az első dupla oldalas kép (double page spread) egy képregényben. Ben Thompson rajzolta az 1940 szeptemberében megjelent MARVEL MYSTERY COMICS #11 egyik sztorijához, amelynek Ka-Zar volt a főszereplője.

kazar

  • 2018-ban jön a JURASSIC WORLD 2. Colin Trevorrow egyelőre csak íróként és producerként van a projektben, úgyhogy lehet, hogy új rendező után kell nézni. Chris Pratt és Bryce Dallas Howard természetesen mindketten visszatérnek. Utóbbi remélhetőleg tűsarkúban.
  • Tessék kapaszkodni! Az NBC 2016-ra rebootolni akarja a XÉNA: A HARCOS HERCEGNŐt. Az új, modernizáltnak ígért sorozathoz új színészt keresnek Lucy Lawless szerepére, viszont visszatér az eredeti néhány olyan producere, mint Rob Tapert és Sam Raimi.
  • TRAILER – Jesse Eisenberg, a drogos, hippi szuperügynök - új trailer az AMERICAN ULTRÁhoz, ami még mindig baromi szórakoztató agymenésnek tűnik. /// Scouts Guide to the Zombie Apocalypse - Cserkészek és egy pincérnő a városukat elözönlő zombihorda ellen: lehet, hogy ez lesz a horrorvígjátékok új Zombielandje? /// Jennifer Lawrence háborús játékai: full előzetes az utolsó ÉHEZŐK VIADALÁhoz /// Új SPECTRE-előzetes
  • KÉPDoki, Lorraine és Marty ma. /// Charlie Hunnam és az Excalibur: a Guy Ritchie-féle KING ARTHUR forgatásáról. /// Tarantino és Morricone épp a THE HATEFUL EIGHT zenéjén dolgoznak Prágában.

qtmorri

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!