Slither - Féltél már nevetve? - James Gunn totál őrült parazita-horrora

Nehéz a cikkíró helyzete, mikor olyan alkotásról kellene érdemben megnyilvánulnia, melyet már számtalan helyen és formában magasztaltak az egekig, bérelt helye van az örök klasszikusok panteonjában, hivatkozási alap, innovatív mestermű, csak és kizárólag önmagához mérhető... jó, oké, abbahagytam. Szóval következzen: a Slither (a magyar alcím bepötyögésétől innentől eltekintenék, ha nem baj, köszi).

slither11

Grant Grant (Michael Rooker), miután gyönyörű, fiatal feleségétől, Starlától (Elizabeth Banks) nem kapja meg a kellő intenzitású szeretetet, elhatározza, hogy legalább kőkeményen beiszik. A kocsmában összefut az irányában hosszú évek óta plátói vonzalmat tápláló Brendával (Brenda James), akivel hamarosan a közeli erdőbe vonulnak egy röpke kufircra. A fák között Grant már visszakozna, ám ekkor rábukkanak valami pulzáló, furcsa, nyálkás képződményre, melyből egy facehug... ja, nem, valami féregszerű lény támad a férfira, és beeszi magát a mellkasába. Grant a későbbiekben egyre szarabbul érzi magát, viszolyogtató kiütések, kelések borítják a testét, legyűrhetetlen vágyat érez a hús iránt, olyannyira, hogy hamarosan kisebb háziállatok elfogyasztását sem tartja hülyeségnek. Állapota egyre csak romlik, lassan, de biztosan polipszerű förtelemmé mutálódik, az igazi borzalom azonban csak ezután veszi kezdetét: Brendát meglehetősen nemszexi módon teherbe ejtve a Grant-szörny nekilát, hogy az álmos kisvárosra szabadítsa földönkívüli pióca-seregét.

Be kell vallanom, erősen vonzódom az inváziós sci-fikhez, végtelenül parának tartom a soraink között rejtőzködő idegenek gondolatát, az undorító, csápos, sikamlós gusztustalanságokká korcsosuló polgártársak látványa egyenesen lenyűgöz, a horror-vígjáték pedig a Szörnyecskék óta szívügyem, szóval nem lehet kérdés, hogy a Slither az én filmem.

slither3

Az író-rendező James Gunn (A galaxis őrzői) első nagyjátékfilmjének létezését láthatóan leginkább az úriember sci-fi-horror rajongása indokolja: a Gonosz halott, az A Dolog, a Rémálom az Elm utcában, de még A cápa is beköszönnek, emberünk azonban olyan konkrétan és viccesen idézget, hogy a lopás vádja fel sem merülhet, itt kérem látványos, és tök szimpatikus tiszteletadás történik. A szkript sem éppen az eredetiség csúcsa (mint ahogy az a fenti szinopszisból is kiderülhetett), viszont a lendület, a poénok és az elmebeteg ötletek halmozása terén nem lehet rá panasz - az olyan motívumokkal pedig, mint a pajtaméretűre hizlalt Brenda, vagy a megszállt városlakók folyamatos zabálhatnékja, még a közvélekedés szerint nem éppen fitness-orientált amerikaiaknak is beszól (kár, hogy ilyen jellegű fricskákból nem kapunk többet).

Gunn szerencsére meg sem próbál a jó ízlés szűkös határain belül mozogni: a gore pofásan gyomorforgató, a paraziták megjelenése és orális támadásaik önmagukban gusztustalanok (és meglehetősen kétértelműek), a trükkök egy részét pedig praktikus effektekkel, szemet gyönyörködtető részletességgel prezentálják (szegény Michael Rooker, milyen nagyon megbánhatta, hogy aláírt a filmre). Kettészelt ember, közvetlen közelről széjjellőtt arc és összeolvadó, amorf masszába tömörülő, eltorzult testek egyaránt a repertoár részét képezik, a rettenetes történéseknek azonban ritkán van valódi súlyuk, mivel Gunn beáldozza a horrort az önfeledt móka kedvéért.

slither13

Akciókból bőségesen kijut, a kábé 40 perces (de Grant lassú átváltozása okán kellőképp feszült) felvezetés és viszonyrendszer-vázolás után a film egyetlen őrült menekülésjelenetbe vált, hőseink egyik gebasztól rohannak lelkesen a másikig, ami akár fejfájdítóan fárasztó is lehetne, ha a kiváló szereplőgárdát nem lenne annyira jó nézni. Rooker baltaarca már átváltozása első fázisaiban is kurva hátborzongató, Banks egyszerűen "csak" őrületesen szexi,  Bill Pardy, a városka fiatal rendőrfőnöke szerepében a geek-bálvány Nathan Fillion vagánykodik, személyes kedvencem azonban a show-t minden megjelenésével lopó Gregg Henry a sutyerák, mocskos szájú, iszákos polgármester, Jack MacReady bőrében.

A Slither szerethető erényei némiképp akadályozzák is, hogy igazán emlékezetes élménnyé váljon: Gunn kalapemelgetése a klasszikusok előtt kétségkívül jófejség, de több eredetiséggel, nagyobb vállalásokkal filmje akár a bálványaihoz is méltó lehetne (oké, sokkal több eredetiséggel és sokkal nagyobb vállalásokkal), illetve a poénkodás rendkívül szórakoztató, a viccek működnek, egy horror-vígjátékon azonban szívem szerint gyakrabban fosnék be - a valódi feszültség megteremtését a nagyrészt papírmasé-karakterek is gátolják, Starla és Pardy szerelmetes párosán kívül egyszerűen nincs kiért izgulni.

slither1

De ne legyünk telhetetlenek: a Slither totálisan agyament másfél órája bármikor kielégíti igényeidet, ha épp földönkívüli meztelencsiga-pióca-féreg invázióra, kiomló belekre és festőien fröccsenő agyakra vágysz - és hát gyakran megesik az emberrel, hogy pont ilyesmire támad gusztusa. 

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!