Sherlock Holmes és Dr. Watson a változatosság kedvéért Skóciába készülnek szabadságra menni, amikor különös meghívást kapnak egy titokzatos alaktól. Rövid úton kiderül, hogy a titokzatos alak nem más, mint egy képzeletbeli kelet-európai ország, Rovinia miniszterelnöke. A háború alig ért véget, de máris nagy a mozgolódás: Rovinia királyát egy titokzatos csoport eltette láb alól, és az ország vezetése attól retteg, hogy a trónörökös lesz a következő. Persze őt jóelőre elrejtették Angliában, de most, hogy trónra kell lépnie, itt az idő a visszatérésre, tehát Holmes és Watson küldetése egyszerű: biztosítaniuk kell az utat hazáig. Holmes elküldi Watsont egy Algírba tartó gőzösre csalinak, amíg a többiek repülőre szállnak - itt kapja a hírt a jó doktor, hogy a repülőgép lezuhant a Pireneusokban és nincsenek túlélők…
A háború utáni első Sherlock film nem hagy kétséget afelől, hogy a világrend éppen változóban van; az eddigi gyanús német akcentusokat felváltják a gyanús orosz akcentusok, nagyon finom, szőrmentén kezelt utalások jönnek a brit gyarmatbirodalom felbomlásáról. Mindezek mellett viszont úgy tűnik, minden ugyanúgy megy, mint a világháború előtt, a szakállas “összeesküvők” inkább közvetlenül a Nagy Októberi Szocialista Forradalomtól való rettegés szülöttei, mintsem az éppen ereszkedő vasfüggönyé. Az Algíri üldözésnél már látszik, hogy a modern-Sherlock koncepció a készítőivel egyetemben fárad: Rathbone meglehetősen keveset szerepel, annak ellenére, hogy elméletileg ő lenne a főszereplő.
Az Algíri üldözés alig több mint egy órája alatt számtalan - enerváltnak tetsző - merényletkísérletet akadályoznak meg hőseink, persze közben akad elég sok mellékvágány, és valahol a háttérben eltűnt smaragdok is elő fognak kerülni. Emlékezetes gonosztevőkkel sem szolgál a film; a birkózóból lett színész, Wee Willie Davis néma óriása, Martin Kosleck késdobálója vagy a joviális főnök Rex Evans fantáziátlannak tűnnek a korábbi ellenfelek mellett - szemlátomást minden különösebb terv nélkül szálltak fel Lisszabonban a hajóra. Lesz itt mérgezett barátságos krokettmérkőzés nappal, mérgezett kávé meg robbanó édesség éjjel. Persze egyértelmű, hogy Holmes sikerrel jár, és Rovinia uralkodója végül rendben trónra léphet. Hogy meddig tart ez az idill, az persze kérdéses.
A Sherlock Holmes és az algíri üldözés már a sorozat végét vetíti előre: Dr. Watson nagyobb szerepet kap benne, gyanítom Rathbone eddigre már eléggé elfáradt. A cselekmény legnagyobb része a hajón játszódik, és az olcsóság meg a kapkodás szinte minden jelenetben tetten érhető - noha a “fanszervíz” egy korai formájaként elég sok utalást kapunk a Conan Doyle kánon számtalan apró elemére, amelyet a tájékozott rajongók minden bizonnyal szívesen vettek-vesznek. Mindezek mellett Sherlock felett - úgy tűnik - megint elkezdett eljárni az idő…