Kincsvadászok - Az áltimét kölyökkaland

Hollywood manapság képtelen kicsiben (vagy legalább emberi léptékben) gondolkodni, a megalomán stúdiófejesek és kataklizma-fetisiszta direktorok stratégiája szerint konfliktusforrásként minimum az univerzum végpusztulása szükségeltetik, hogy egy mozi okkal számíthasson a fizető nézők figyelmére. A tétek esztelen növelése lassan csak totális érdektelenséget generál, a feszültség elillan, nyom nélkül felszívódik az összeomló galaxisok vákuumában, a karakterek lényege elbagatellizálódik, egyéniségük szükségtelenné válik a befogadhatatlan látványörvényben. Pedig nem is volt annyira régen (konkréten 1985-ben), hogy egy Spielberg kaliberű nagyágyú fantáziát látott egy ifjúsági kalandfilmben, melyben nem gyakják egymást McDonalds's menü-kompatibilis óriásrobotok vagy mutáns CGI-teknőcök: főhősei egyszerű, kizárólag leleményességükre és intelligenciájukra hagyatkozó gyerekek, végső tétje pedig pusztán a családi otthon megóvása a galád adóhatóságoktól.

goonies1-crop

Négy jó barát, az okos, szüleit minden lehetséges módon támogató, kötelességtudó Mikey Walsh (Sean Astin), Richard "Data" Wang, az enyhén szólva excentrikus, abszurd szuperkütyük fejlesztésén ügyködő kölyökzseni (Jonathan Ke Quan), Lawrence "Tuskó" Cohen, az ügyefogyott, esetlen, bármilyen gebaszt gond nélkül még nagyobb gebasszá duzzasztó, mérhetetlenül falánk srác (Jeff Cohen), Clark "Malac" Deveraux, a tökös, vagány, született rosszfiú (Corey Feldman) és Mikey bátyja, a jóképű, öccse hülyeségeit egyre nehezebben toleráló, de vészhelyzetben mellette a végletekig kitartó, kamasz Brand (Josh Brolin) rábukkannak a rettegett kalóz, Félszemű Willy kincseihez vezető térképre. Rövid hezitálás után felkerekednek, hogy megszerezzék a gyaníthatóan felfoghatatlan mennyiségű aranyat és drágakövet, ám arra nem számítanak, hogy hamarosan egy Indiana Jonest is zavarba hozó, ezer veszéllyel fenyegető barlanglabirintusban találják magukat a szexi, Brand irányába (erősen viszonzott) vonzalmat tápláló Andy (Kerri Green) és barátnője, a nagyszájú Stef (Martha Plimpton) társaságában, ráadásul az olasz maffia legbrutálisabb (muhhaha) bűnözőcsaládja, a gátlástalan(ul hülye) Fratelli-família tagjai is jogot formálnának a tetemes zsákmányra.

Engedjétek meg, hogy a film méltatása előtt pofátlan nosztalgiázásba kezdjek: kábé tíz éves lehettem, mikor az újpesti lakótelep peremén egy elhagyatott, omladozó, klasszik kísértetházra bukkantam. Csak egy szétszaggatott, rozsdás drótkerítés övezte, környékén kiszáradt, fekete bokrok kornyadoztak, udvara tele volt szeméttel, konzervdobozokkal és törött sörösüvegekkel - nyilván nem tehettem mást: bemásztam az egyik szétrohadt keretű ablakon. Odabent irgalmatlan, beazonosíthatatlan bűz terjengett, a padlót megsárgult pornólapok, ciginyomokkal pettyezett matracok és húgyfoltok borították, a penészszürke falak széles csíkokban málladoztak, a mennyezetről porlepte pókhálók fenyegettek - gyerekfejjel egyértelmű tényként kezeltem, hogy itt bizony kincsnek is kell lennie. Vadul dörömbölő szívvel lopakodtam végig a házon, szekrényeket nyitogattam, fiókokat rángattam ki, míg a szebb napjaiban valószínűleg fürdőszobaként funkcionáló helyiség mocskos csempéjéről rám nem ordított a következő, fekete filccel, elmebajosan reszketeg kézírással felvésett üzenet: TUDOM KI VAGY, TUDOM MIT AKARSZ! Nos, ekkor szolidan telepakoltam a nadrágomat, fejvesztve kimenekültem, napokig rémálmaim voltak, a helynek a közelébe sem merészkedtem, mégis, amikor (hetek, talán hónapok múlva) arra jártam, baromira elszomorított, hogy privát kísértetkastélyomat könyörtelenül ledózerolták.

goonies3-crop

Mindenkitől bocs a hosszúra nyúlt mellékszálért, de mit lehet tenni, ha a Kincsvadászok (The Goonies, 1985) ilyen hatással bír: hiánytalanul felszínre hívja az évek során megkopott, jelentőségüket vesztett emlékeidet, eszedbe juttatja, miért is volt olyan őrületesen jó gyereknek lenni, és figyelmeztet, hogy néha illene hinned a csodákban - még ha a felnőttlét hótunalmas racionalitása rendre igyekszik is bemagyarázni neked, hogy álmodozni felesleges, sőt, lényegében káros is. Bájos naivitása, a valóság kereteit épp a kellő mértékben feszegető története, saját szabályrendszeréhez konzekvensen ragaszkodó, a fizikai törvényszerűségeket csak módjával meghazudtoló akciói és imádnivaló önfeledtsége olyan világba röpítenek, ahol a kincses térkép valódi kincshez vezet, a jók győzedelmeskednek, a gonosz nevetségessé válik, és ha kellőképpen tökös vagy, akár kisgyerekként is helyrehozhatod azt, amit a felnőttek csúnyán elbaltáztak.

A Szörnyecskék forgatókönyvéért, vagy a Reszkessetek, betörők! első és második részéért rendezőként felelős Chris Columbus Steven Spielberg ötletén alapuló forgatókönyve makulátlan munka, az izgalmakat és a cseppet sem harsány vagy ordenáré, remekül működő, minden korosztály számára élvezetes humort tökéletes arányban adagolja. A szkript minden egyes szereplőjének könnyen beazonosítható, jellegzetes karaktert juttat, amit aztán okosan állít a dramaturgia szolgálatába, a cselekmény bonyodalmai egyenes következményei hőseink tulajdonságainak és képességeinek (mint Tuskó állandó csetlése-botlása, vagy Data elképesztő masinériái).

goonies4-crop

Richard Donner rendező (Halálos fegyver) az ifjúsági kaland kulisszái között is képes kamatoztatni akciófilmes tapasztalatait, a főcím alatti autós üldözéssel felvezetett lendület egy pillanatra sem lankad, a labirintus falai között zajló hajsza pörgős és energikus, az ötletes csapdák és próbatételek hatásosan váltják ki a káprázatos robbanásokat vagy véres közelharcokat. A gonosztevők ugyan nem éppen fenyegetők, rémálmokat a leglabilisabb idegrendszerű kölköknek sem okozhatnak (az alkotóknak nyilván nem is célja az ilyesmi), a feszültség ennek ellenére folyamatos, egyszerűen muszáj szorítanunk, hogy a srácok sikerrel járjanak.

A gyerekcsapat tagjai hibátlan összhangban játszanak, a Mikey és Brand közötti, szakadatlan szívatásokkal teli, de szeretetteljes testvéri kapcsolat remekül ábrázolt és hiteles, Data és Tuskó ellenállhatatlanul viccesek (még úgy is, hogy utóbbi bénázása és szünet nélküli panaszkodása egyes karót nyelt nézőket esetleg felidegesíthet), személyes kedvencem azonban az ultramenő Malac: Feldman szívből jövő, erőlködésmentes lazasága simán kifogástalan. A szégyentelen (ennek okán rendkívül komikus) sztereotípiákkal ábrázolt, pizzazabáló Fratelli-család tagjai a "Minden idők legszerencsétlenebb gazemberei" listák örökös éllovasai, az úton-útfélen operaáriákat harsogó Jake (a '80-as évek emblematikus rosszarcúja, Robert Davi) és balfék testvére, Francis (Joe Pantoliano) fergetegesek, anyukájuk, a feledhetetlenül bájos mosolyú és alkatú Mama (Anne Ramsey) pedig pont az a típus, akinek a kedvéért mindannyian az utolsó falatig eltüntetnénk a legborzasztóbb, ízetlen és szétfőtt spagettit is.

goonies5

A Kincsvadászok elsősorban a legfiatalabb korosztálynak szól, azonban míves kivitelezése, remek poénjai és rengeteg filmes utalása okán a felnőtt nézőknek is kiváló szórakozást garantál - baromi jó belefeledkezni a világába, és (legalább) játékideje alatt elhinni, hogy gyermeki énünk a mai napig tökéletesen érintetlen és eleven.

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!