Tales of Halloween - Csokit vagy kínt!

Kedvelem a horror-antológiákat, a rövid formátum kifejezetten jól áll a műfajnak: pár percbe sűrítve a feszültségnek esélye sincs elillannia, a vérontás nem fordul unalomba, egy váratlan csavar pedig rövid távon nagyobbat üt, mintha másfél órád maradna rejtvényfejtegetésre. A közelmúlt válogatásai (V/H/S, The ABCs of the Death) a rengeteg közreműködő természetes hozományaként hullámzó színvonalúak voltak ugyan, de tartalmaztak valódi, abszolút kedvenceimmmé avanzsáló gyöngyszemeket (mint a Safe Haven a V/H/S 2-ben – ha nem láttad, pótold azonnal), a rövidke etűdöknek ráadásul van még egy tagadhatatlan előnyük: ha történetesen rosszak, legalább nem tartanak sokáig. A Tales of Halloween egésze sajnos a legnagyobb jóindulattal is legfeljebb középszerűként értékelhető – amikor viszont odabasz, akkor könyörtelenül betalál, és maradandó sérüléseket okoz.

A főcím kifejezetten pofás, a zeneszerző-legenda Lalo Schifrin játékos, egyenesen a (Mesék a) kriptából felcsendülő dallamai tökéletes atmoszférát teremtenek – ha nagyon gonosz akarnék lenni, úgy fogalmaznék: a főcím jóval többet ígér, mint amit az antológia végül nyújtani tud.

Mosolyogj, és a világ visszamosolyog rád.

Sweet Tooth (David Parker): Kellemes, véres-vicces tanmese a mérhetetlen falánkság brutális következményeiről: könnyen gyomorrontást kaphatsz, és mire érkezne a Bilagit, a beleidet már ki is rángatták a szádon. Semmi különös, de abszolút szerethető szösszenet, mókás utalásokkal (Carpenter csokiszelet), beteg humorral, jópofa szörnyeteggel, és megszívlelendő, bölcs, univerzális mondanivalóval (ne egyél túl sok édességet, mer’ megmurdelsz).

The Night Billy Raised Hell (Darren Lynn Bousman): Az általam mélyen megvetett Fűrész-franchise építgetése okán örökre képzeletbeli feketelistámon trónoló direktor munkája pozitív csalódás: feneketlenül genyó, jó ritmusú, eredeti filmecske egy, az Ördöggel cimboráló kissrác csúnya (nagyon csúnya) megszívatásáról. Ha picit bátrabb lenne, jobban szeretném, de így is az antológia erősebb darabjai között van.

Trick (Adam Gierasch): Ügyes csavarral operáló, brutális darab, minden kegyetlensége ellenére azonban nem képes maradandó élményt nyújtani. Kímeletlenül gyilkoló gyerekek szerepeltetése mindig üt, itt azonban nem volt időm (okom) rettegni – a feszültség fokozódik, de nem bomlik ki maradéktalanul. Erős közepes.

The Weak and the Wicked (Paul Solet): Stílustalan, otromba böszmeség, antipatikus szereplőkkel, nulla feszültséggel, az első perctől nyilvánvaló „csavarral”. Rémálmaimban se jöjjön elő (nem fog).

Köd, hátborzongató nevetés, egy magányos nő - biztos nem lesz baj. 

Grimm Grinning Ghost (Axelle Carolyn): Nem vállal sokat, de azt élvezetesen teljesíti. Nem túl kemény, de elegánsan fokozott torokszorítás, hatásos rémületkeltés, intelligens kivitelezés. Itt is nyilvánvaló a végkifejlet, de legalább érdemes kivárni – nem ad semmi maradandót, ám a kurta játékidőt tökéletesen kitölti.

Ding Dong (Lucky McKee): Be kell vallanom, igazából a teljes cikk ezen szegmens méltatásának kényszere miatt született: a The Woman rendezőjének (és főszereplőnőjének) szürrealisztikus rémálma a horror sűrű veleje, bizarr, minden ízében nyugtalanító, rettenetes remekmű az elfojtásra ítélt anyai ösztön kegyetlenségbe, fizikai terrorba és totális őrületbe torzulásáról. Felzaklató pszichológiai látlelet, lidércnyomásos trip és színészi csúcsteljesítmény: Pollyanna McIntosh alakítása hátborzongatóan hibátlan. Külön megsüvegelendő, hogy McKee a többi alkotóval ellentétben nem blicceli el poénkodással vállalását – gyakorlatilag az ő munkája az egyetlen, ami kőkemény horror mer (tud) lenni, és nem szórakozik idézőjelekkel vagy csavarokkal. Hatalmas élmény - bármibe lefogadom, hogy Clive Barker imádja ezt a filmet.

Gyere a Mamához!

This Means War (John Skipp): Nem eléggé vicces kis semmiség a Halloween ünnepét szentségként kezelő nyárspolgár és a szomszéd rocker-galeri hirigbe forduló véleményütköztetéséről. Aranyos, csak tök kiszámítható, és mondom: nem elég vicces.

Friday the 31st (Mike Mendez): Ellentétben ezzel a cuccal: fergeteges, vérbő slasher-paródia arról, milyen az, mikor az elmeháborodott hentelő a húsvágó bárd másik végén találja magát. Kompromisszummentes, röhejesen durva mészárszék, cuki(nak látszó) földönkívüli, vagány, a minimális költségvetést a produkció hasznára fordító kivitelezés, szimpatikus barbarizmus, szerelmeslevél a klasszikus slasherekhez. Nem lehet nem szeretni.

The Ransom of Rusty Rex (Ryan Schifrin): A bevezetőben méltatott zeneszerző-apuka fia szintén humorral kezeli a horrort – nem is csinálja rosszul, de a balul elsülő gyerekrablás sztorija sajnos nem sikeredik átütőre. Itt is a kiszámíthatóság a legnagyobb probléma, plusz főszereplőink egyszerűen nem elég karizmatikusak, sem megvetni, sem szánni nem tudjuk őket, feszültséget pedig nyomokban sem találunk az etűdben. John Landis is tiszteletét teszi egy villanásnyi cameo erejéig - felbukkanása örömteli, de sok vizet nem zavar.

Bad Seed (Neil Marshall): Marshallt nem a humoráért szeretjük (amikor szeretjük), a nosztalgiázás pedig kifejezetten rosszul áll neki (emlékezzünk csak a kínos Doomsdayre), ehhez képest az ő szkeccse sikerült talán a legviccesebbre az antológiában. Tiszteletteljes főhajtás a '80-as évek elborult műfaji hibridjei előtt: sci-fi-horror-zsarufilm női főszereplővel, tapló rendőrfőnökkel („Ha nem oldja meg az ügyet, mehet vissza az utcára járőrözni!”), egy fejeket leharapó töklámpással, és remekül kiforgatott klisékkel. Fergetegesen röhejes alapötlet, parádés kivitelezés, teljes elmebaj. Szeretnivaló. 

Mint látható, értem én a viccet, csak nem mindig szeretem. Egy horror-antológiától több feszültséget, bátrabb témaválasztást, kíméletlen kegyetlenséget és gyomorforgatást várnék - nem szórakoztam rosszul, de jobban esett volna, ha az alkotók veszik a fáradtságot, és izomból pofán vernek, ahelyett, hogy tét nélkül bratyiznának. Mr. McKee munkáját nagyon köszönöm, a többieknek csak haveri vállveregetés jár. 

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!