A Nagypályások (Ballers) állítólag tisztára olyan, mint a Törtetők, bár ezt nem tudom alátámasztani, mert utóbbi sorozatból egyetlen részt sem láttam - az azonban tény, hogy a koncepciójuk meglehetősen hasonló. A Nagypályások az
HBO gyártóműhelyének egyik szalagjáról futott le idén nyáron, a gyári munkások
pedig Peter Berg és Mark Wahlberg voltak, akik a termék arcának megnyerték Dwayne
Johnsont, hogy egy visszavonult, menedzsernek állt, egykori amerikai focijátékost
alakítson. De még ennél is érdekesebb, hogy a sorozat forgatókönyvírója Rashard Mandenhall, a Pittsburgh Steelers egykori futója. Ebből talán máris egyértelmű, hogy a sorozat középpontjában az NFL és
annak egyfajta belső, zárkózottabb világa, az ügynökök és a menedzserek
játszótere áll.
Mielőtt továbbmennénk a Nagypályások viviszektálásához, a könnyebb érthetőség kedvéért ejtenék pár szót az NFL játékosok szerződésrendszeréről. Mint ahogy minden másban, a játékosok honorálásában és az azokat rendszerbefoglaló szerződésekben is jelentősen eltér az amerikai úgynevezett major sportok világa attól, amit mi itt Európában megszokhattunk. Egy NFL csapat különböző posztjain játszó játékosok természetesen ugyanúgy más-más szerződéses összeget tudnak kicsikarni maguknak a felmutatott teljesítményük alapján, ahogy a gurulós fociban is. Ezen összegek olykor akár tízszeres szorzóban is eltérhetnek egymástól. Magyarán az adott poszt fontossága tükrében egy irányító, egy elkapó vagy egy defensive end nyilván nem annyit fog keresni, mint egy rugó vagy egy punter.
Az általában több évre aláírt szerződések nagyon sok záradékot foglalhatnak magukban, de a legfontosabb az adott játékos bére és annak fizetési ütemezése. A fizetést általában egyösszegűként tüntetik fel a sajtó számára, amihez aztán külön megadják annak bontását. Magyarán a hírekbe mindez úgy kerül be, hogy pl: „Ndamukong Suh 6 évre szóló, 114 millió dolláros szerződést kötött a Miami Dolphinsszal.”
Ez azt jelenti, hogy ha a játékos kitölti az idejét, és minden szerződésben foglalt feltételnek eleget tesz, ennyi lóvét vághat zsebre 6 év alatt. Ezeknek a szerződéseknek azonban négy kiemelt része. Az egyik és talán a legfontosabb az úgynevezett garantált tartalom; ezt mindenképpen megkapja a játékos, akkor is, ha időközben kirúgják. Ezenkívül van az úgynevezett roster bónusz, ami akkor jár, ha a játékos folyamatosan a keret tagja, és van a workout bónusz, ami felkészülésen való részvétel után üti a játékos markát. Pluszban érdemes még idevenni az aláírási bónuszt, amit a szerződés aláírásakor kap a játékos, és amit utána szétosztanak a szerződés időtartamára vetítve.
Ezenkívül természetesen egy csomó egyéb járandóság lehet a papírokban, azonban a fentiek teszik ki a játékos fizetési sapkában elfoglalt helyét (az amerikai major sportokban ugyanis minden évben meghatározzák, hogy mennyi lehet egy csapat szerződéseinek adott évre vetített teljes összege, ezt hívják fizetési sapkának).
Minderre csak azért tértem ki, mert ezen fogalmak ismerete, ha nem is elengedhetetlen de mindenképpen fontos ahhoz, hogy a Nagypályásokat legalább 95%-ban megértsük. Ugyanis ahogy utaltam rá, a sorozat nem magára a játékra, hanem a játékosok magánéletére, az őket körbevevő luxusra és természetesen az iszonyatosan nagy lóvékra fókuszál. Utóbbiak mögött meg szerződések, a szerződések mögött pedig ügynökök és menedzserek állnak. A sorozat legnagyobb sztárja, Dwayne „A Szikla” Johnson egy ilyen ügynököt alakít, aki visszavonult játékosként egy profi sportolók pénzügyeit intéző cégnél kap munkát. Kapcsolatait és múltját felhasználva igyekszik új ügyfeleket toborozni, és a meglévő kuncsaftok magánéleti és egyéb kisebb-nagyobb balhéit elsimítani.
A Nagypályások kapcsán mindenki a Törtetők című sorozatot emlegeti, ami dramaturgiailag meg is állja a helyét, azonban ha túllépünk ezen, és az első évadot a saját kulturkörnyezetében vizsgáljuk, a Nagypályások voltaképpen nem más, mint az ESPN Playmakers című sorozatának egyfajta szolidabb, „NFL-barátabb”, könnyebben fogyasztható változata. Olyannyira igaz ez, hogy amíg a Playmakers elkaszálása érdekében a liga minden létező eszközt bevetett ( 11 rész után sikerrel is járt), addig azt, hogy az HBO mindenféle megkérdezés vagy engedély nélkül használta az összes védelem alatt álló logót, csapatnevet meg mindent, ami a ligával kapcsolatos, az NFL nagyjából leszarta. Bármiféle előzetes egyeztetés nélkül azt csinálhattak, amit akartak, egészen addig, amíg nem lépték át Roger Goodell (az NFL mindenható ura) ingerküszöbét. És persze kínosan ügyeltek rá, hogy ezt elkerüljék.
Mert hát meg-meg jelennek azok a dolgok, amik évek óta szennyezik az NFL légkörét, és aminek eltussolásáról, vagy szigorú megtorlásáról az NFL komisszárja igyekszik gondoskodni, de mindezek elég felületesek. Hiába látjuk a pénzt, a csillogást, a drogokat, a zsarolást vagy a játékosok utóéletét belengő egészségügyi problémákat, ha minden kicsit „képregényesen” túltolt, amivel ha nem is rántják ki, de ügyesen megimbolyogtatják a néző valóságérzetét. Így aztán az egész sorozat az epizódonként 30 perces játékidejével és az irtózatosan szar főcímdalával pusztán egy könnyed esti kikapcsolódás. Igaz, ha a fentieken túllépünk, akkor annak kiváló.
Viszont ha az NFL-ről csinálsz filmet, és azt akarod, hogy szeressék az emberek, ahhoz sztárokra lesz szükséged. Jelen esetben az NFL sztárjaira. Mert hát egy focit szerető ember számára minden kétséget kizáróan üdítő színfolt Antonio Brown ripacskodása, Victor Cruz és DeSean Jackson lazasága és a megannyi jelenlegi és korábbi NFL-sztár feltűnése, emlegetése. Tampa szurkolóként jó volt hallani Gerald McCoy nevét, de még a Ricky Jerret szerepét játszó John David Washingtonnak (Denzel Washington kicsi fia) is volt NFL-es kötődése, hiszen futóként korábban járt a Ramsnél próbajátékon.
Bár az elején kissé nehezen indult, nem lett rossz a Nagypályások első évada. Az epizódonkénti 30 perces játékidő teljesen optimális, a karakterek érdekesek, és ugyan a bemutatott ”világnak” van egy erősen fiktív oldala, egészen sok valós elemet is tartalmaz az NFL védjegye mögött. A siker megvolt, a nézők szerették, szóval jön majd a folytatás.
Aki szereti az NFL-t, és még nem látta, bátran tegyen vele egy próbát - de előtte fogadjon el tőlem egy jó tanácsot. Csakis, szigorúan az angol nyelvű verziót nézze! A sorozat magyar szinkronja olyannyira katasztrofális, hogy az egy külön cikket is megérne. Félrefordítások, football és taktikai kifejezések erőszakos, teljesen fogalmatlan magyarosításai és még sorolhatnám. Szóval csak okosan!