Idris Elba for prezident!
Oké, itt a hét játéktrélere (egyből kettő is)! A Tom Clancy nevével fémjelzett Rainbow Six sorozat új része, a Siege, már a tavalyi E3-on felbukkant, de akkor még nem árultak el róla sok infó. Ellentétben most: november 23-án indul a nyílt bétateszt (maga a játék december elsején lát napvilágot), aminek apropóján Siege Dayt szerveznek, jótékonysággal, élő streameléssel, nyereményekkel, minden földi jóval. Az előzetes alapján vérbeli taktikai terrorelhárításnak lehetünk részesei, amit Idris Elba jelenléte csak fokozni tud.
Diabolikus vadnyugat
Megjelent 18-án a Hard West című játék, ami tematikáját tekintve a többször is feltámadt Deadlands szerepjáték ultrahangulatos világát idézi (vérmocskos vadnyugat, ördögimádó kultisták, boszorkánymesterek, őrült feltalálók, stb.), játékmenetét pedig legjobban az új X-COM-hoz lehetne hasonlítani. Más szóval, a taktika kerül főszerepbe, amit a különböző képességű karaktereink lehetőségei és a terep okos kihasználása tesz validdá, de hogy ne csak én beszéljek, beszélnek itt helyettem a trélerben is.
Most egy évig megint csönd lesz
A konzoltulajok már lassan egy hónapja nyüstölhetik az Assassin’s Creed új londoni epizódját, a Syndicate-et, de immáron a master race sem marad ki a jóból, ugyanis 19-én PC-n is debütált végre a Ubisoft fejőstehene/üdvöskéje (nem kívánt rész törlendő). Erről semmi újat nem tudunk elmondani, nincs is rá szükség, csupán érkezett egy új kilövési előzetes (sic!), amit semmi pénzért nem tartottunk volna vissza, úgyhogy lássátok szemetekkel, íme, az AC Syndicate pöcös előzetese.
Film a wargamingről
Lassan minden szubkultúra megkapja a saját dokumentumfilmjét, köztük a wargamerek néven ismert igencsak szűk csoport is. Joseph Piddington hiánypótló filmjében az asztali háborús szimulációk szerelmeseire vetíti a rivaldafényt, hogy bemutassa, mitől olyan szép és izgalmas ez a hobbi: a figurakészítéstől a festésen át a versenyekig. A Miniature Wargaming The Movie nevű projekt éppen a Kickstarteren igyekszik meggyőzni az embereket, hogy adakozzanak kicsit, hadd készüljön el a film. A kért összeg már összejött, de még mindig van 15 nap hátra, szóval ha szükségét érzed, hogy jövő karácsonykor terepasztalos mókáról nézz filmet, akkor erre kattints.
Mordheim kapui megnyíltak
A Mordheim nevezetű játék egyszer régen virágkorát élte, amikor a Games Workshop még foglalkozott a szatellit-játékaival (van esély rá, hogy visszafogadja őket, majd meglátjuk). A kampányokra épülő miniatúrás taktikai harci játékban a játékosok egy saját maguk által összerakott csapattal indultak neki Mordheim elátkozott és egy káoszkő-meteor becsapódásától elhagyatott utcáinak, hogy minél nagyobb zsákmánnyal jussanak ki, lehetőleg egy darabban. A Warhammer kistesója szép karriert futott be, és mivel az utóbbi években a GW boldog-boldogtalannak eladta a márkanév jogait, nem meglepetés, hogy a Mordheimből videojáték-adaptáció készült, méghozzá az eredetihez viszonylag hűen (vagyis körökre osztott, nem pedig online lövöldeként). A játék megjelent, így mindenki töltheti örömére, és addig is, míg lecsorog, itt a launch trailer.
Sötétség közeleg
A League of Legends és a Dota sikere miatt sok fejlesztő érzi úgy, hogy a MOBAban nagy kisajtolatlan pénzmag lapul, így aztán azon sincs mit csodálkozni, hogy a híres címek összeboronálódnak a stílussal. A Dark Nexus Arena című játék erre mutat fel példát: a Warhammer 40.000 világa és szereplői gyepálják benne egymást. Nyilván némi huncutságot vinni kell a dologba, így lesznek változások a nagy nevekhez képest, de a fejlesztő Whitebox Interactive mégis csak a Warhammer név erejével szeretne behúzni új játékosokat, amiket nyilván elveszít, ha a program nem üti meg az elvárt szintet. A Dark Nexus Arena december 9-től kipróbálható a Steamen Early Access keretében.
A Föld végnapjai
A Field of Glory és a Warhammer 40.000: Armageddon című játékokat összehegesztő Slitherine Software következő projektje szintén nem kis falat. A wargame-specialista csapat ezúttal külsősöket (Auroch Digital) bevonva készíti a 4X-műfaj új tagját, a Last Days of Old Earth-öt. Az alábbi fejlesztői videóban röviden mindent megtudhatunk a projektről, ami egy alig ismert Armageddon Empires című játékból merít, és érdekessége, hogy a stratégiát a kártyás társasokból ismert pakliépítős mechanizmussal fejeli meg (vagyis játék közben szerzel új lapokat, és folyamatosan bővül a paklid lehetőségeinek tárháza). A LDoOE jövőbeli szettingjében emberek háborúznak robotok ellen, amit valamikor jövő februárban mi is kipróbálhatunk a Steam korai elérésének köszönhetően.
Durvább, mint a zombivírus
A magyarul is kapható Munchkin egy nagyon mókás kártyajáték, bár kaotikussága és hátbaszúrós jellege miatt többen bottal sem piszkálnák, pedig a megfelelő társaságban garantálja az emlékezetes momentumokat. Az amerikai Steve Jackson játéka töretlenül hódít, olyannyira, hogy számtalan témára ráhúzták már a Munchkines lepedőt, és még mindig nem unják. A következő áldozat a Marvel, így van, jól olvastátok, jövő áprilisban jön a Munchkin Marvel! A Bosszúállók berúgnak néhány ajtót, ha villain van mögötte, összecsapnak, a loot meg… naszóval van még mit finomítani a cuccon, de valahogy nehezen tudom elképzelni, ahogy Vasember színes lufikkal támogat meg egy Skrullt, hogy Amerika Kapitány ne tudja legyőzni.