Blastfighter – Elő a puskával, redneckeket kell ölni!

Mindig jókat lehet röhögni azon, hogy a hollywoodi filmgyártás milyen böszme sztereotípiákkal, milyen megmosolyogtató csőlátással viszonyul minden más országhoz, amelynek kultúráját, társadalmát az éppen aktuális alkalomból mozgóképen örökíti meg. Az „USA-ban úgyis mindenki hülye” tételt az teszi zárójelbe - vagy pontosabban, egészíti ki azzal, hogy „általában véve is mindenki hülye” (bocs) -, hogy ez visszafelé is igaz.

Pl. John Woo Golyó a fejbe című remekművében a vietnámi tábort megtámadó amerikai katonák mind szivarozó, kétméteres, sármos, enyhén borostás, modellkülsejű tökösfiúk – Lamberto Bava 1984-es Blastfighterében pedig minden amerikai sört vedlő, puskát lóbáló, idióta redneck, aki alig várja, hogy rambózni mehessen az erdőbe, és kinyírhasson valakit. (Megj.: sajnos, csajok, attól tartok, a kettő közül utóbbi áll közelebb az igazsághoz – ennyit az én sztereotípiáimról.)

Jake Sharp nyolcéves börtönbüntetés után tér vissza vidéki szülővárosába (a jelek szerint ennyit kapsz, ha zsaru vagy, és bosszúból agyonlövöd a feleséged gyilkosát), amely távolléte alatt vagy az ország tahó seggfejeinek internáló táborává vált, vagy egyszerűen csak az emberi evolúciónak pont arrafelé van a segglyuka. Mindenesetre, amikor Jake a semmiből felbukkanó, folyton picsogó tinédzser lányával a hóna alatt kénytelen menekülőre fogni, mert néhány helyi zsebrambó megorrol rá egy sor, állatkínzások és standard redneck marhaságok miatti összetűzés után, hamarosan azon kapja magát, hogy kábé a város teljes férfilakossága a nyomában van. Arrafelé csak így mennek a dolgok: egy ivócimbora egyetlen szavára mindenki ujjongva rohan öldökölni - szombat esti láz redneckéknél.

A Blastfighter (a „szórakoztató szemét” kategóriából) eredetileg sci-finek, afféle lézerfegyveres Mad Max-utánzatnak készült, de amikor az ifjabbik (és jóval soványabb tehetséggel megáldott) Bava és társai ránéztek a trükkök és díszletek megkívánta büdzsére, két zavart köhintés közt azt mondták, picsába vele, és inkább leforgatták sima, kortárs revansfilmként. Afféle Gyilkos túra/Rambo/Bosszúvágy keverék lett belőle, amely annyira 80-as évek, hogy Schwarzenegger Kommandója adja a másikat. Persze, ez úgy „80-as évekbeli amerikai akciófilm”, hogy a főszereplőt, a rövid, de annál markánsabb B-karriert befutott Michael Sopkiwet leszámítva teljesen, vagyis a röhejes szintizene első taktusától a gyalázatos utószinkron utolsó hangjáig olasz. És mind tudjuk, milyenek az efféle filmek: bárdolatlanok, nevetségesek, ostobák. Ugyanakkor meg óriási bűnös élvezetek.

Igaz, a Blastfighter egy ideig úgy tesz, mintha többre, nagyobbra törne hasonszőrű társainál. Ugyan kezdettől fogva óriási lólábbal lógnak, sőt, zuhannak ki az olyan jelenetek, amelyek egy „érett” filmben kiakasztanák a kifinomult nézőt (a főhős simán odasétál az erdőben egy kajáló őzgidához, aztán csak úgy felkapja és hazaviszi, mint egy postacsomagot, nem viccelek), Bava mintha papolni akarna valamit a természetnek az ember általi durva seggbekúrásáról. Ráadásul az efféle „súlyos” üzenetekhez méltón viszonylag lassan vezeti fel az eseményeket, és az elején még a bendzsós gyerek, Billy Redden is felbukkan a Gyilkos túrából (nem fogod kitalálni: bendzsózik). Plusz még valami (ó, egek!) dráma is készülődik, mert a redneckcsorda vezetőjének bátyja a főhős régi barátja (George Eastman).

Meg hát Jake tényleg azért tér vissza a szülővárosába, hogy nyugodtan élje az életét, és olyannyira nem akar bántani senkit, hogy tüntetőleg elpaterolja a padló alá még azt a hiper-szuper puskáját is (az eredeti sci-fi koncepció maradéka), amelytől minden 80-as évekbeli akcióhősnek addig lenne merevedése, amíg ki nem irt vele egy hadsereget (a puskával, nem a merevedéssel). De nyugi, mert mégiscsak az a film címe, hogy Blastfighter, nem pedig az, hogy Peaceful Life in the Country. Úgyhogy csak idő kérdése, hogy megkapd, amire befizettél.

Jake nem az a kenyérre kenhető típus: azokból az időkből való, amikor az igazi férfit vagy arról lehetett felismerni, hogy bajuszt visel, vagy arról, hogy fél óra alatt kinyír egy egész várost, jobb esetben mindkettőről. Jake ráadásul macsós leszarommal viszonyul lánya felbukkanásához, a beceneve pedig „Tigris”. Szóval FÉRFI, na.

Úgyhogy a fináléra előkerül a szuperfegyver, amely úgy néz ki, mint egy shotgun, de vannak rajta mindenféle spéci tartozékok meg mindenféle gombok, és képes mindenféle lövedéket kiköpni, legyen az normál, füstokádó vagy robbanó (csak a lézer hiányzik), aztán egymaga nekiáll megakadályozni a Föld túlnépesedését. A redneckek meg nekiállnak otthagyni az erdőben a vérüket, a belüket, a karukat, a lábukat, meg egyéb, nehezen beazonosítható testrészeiket.

Rambo? Az egy buzi.

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!