Halálos futam 2000 - Gyilkolj a győzelemért!

Diadalmasan harsog a nemzeti himnusz, a tömeg boldogan ünnepel, léggömbök szállnak az ég felé, egy mosolygó férfi horogkeresztes zászlót lobogtat, oh, wait…

Amerikát totális diktatúra uralja, az elnyomott tömegek pedig a minden évben megrendezésre kerülő, közutakon zajló, transzkontinentális autóverseny őrjöngő imádatával enyhíthetik nagy-nagy elnyomottságuk felett érzett bánatukat: az eszeveszett futam alatt minden eszköz megengedett, sőt, a minél brutálisabb erőszak egyenesen elvárás a  résztvevők felé– a versenyzők pontokat gyűjthetnek az ártatlanok kreatív lezúzásával (az áldozatokat korosztályuk szerint rangsorolják, a nők pedig minden korosztályban 10 ponttal többet érnek – mi ez, kérem, ha nem a feminizmus diadala?!). Lázadók egy maréknyi csapata a gyomorforgató móka szabotálására, a többszörös bajnok és országos szupersztár Frankenstein (David Carradine) elrablására, és a rendszer megdöntésére készül, ám arra nem számítanak, hogy a súlyos sérülési okán arcát maszkkal eltakaró, mostanra teljes testfelületén műtéti beavatkozások nyomait viselő, hallgatag férfi is tartogat számukra meglepetéseket…

Ha összehasonlítjuk Paul Bartel 1975-ös, Halálos futam 2000 (Death Race 2000) című filmjét a simán csak Halálfutamra (Death Race) keresztelt, 2008-as, Paul W.S. Kaptár Pompeji Anderson által elkövetett újrázással, elégedetten konstatálhatjuk, hogy az újabb film minden vaszúzó akciója, szemkápráztató tűzharca és robbanása ellenére mennyire kevésbé élvezhető, minden szempontból vérszegényebb (cselekményét ugye eleve elzárja a civilektől) és felejthetőbb darab, mint az egyébként kissé kacsázva, az aszfalton meg-megdöccenve, de vehemens lendülettel hasító, hihetetlenül vagány és meglepően bátor eredeti.

A Roger Corman produceri felügyelete alatt készült film (a B-mester jelen volt a remake forgatásán is, gyanúm szerint felmarkolta a lóvét, és távozott – jól tette) üldözései, akciói mai szemmel nézve talán bumfordiak és esetlenek, ám bámulatosan véresek, kegyetlenek és – betegesen hangzik, de: baromira (és szándékosan) viccesek. A mélyen tisztelt lakosság bizony rohadtul rászolgál a regulára, egymást is boldogan lökdösik a kerekek alá, torreádorként csalogatják a sofőröket, sőt, egy kórház rendszeresen a verseny idejére időzíti az „eutanázia napot”: a hamvas nővérkék szépen kitolják a mozgásképtelen (sorsukat bárgyú mosollyal nyugtázó) betegeket az úttest közepére, és várják, mi lesz (ennek a jelenetnek a frenetikus végkifejlete amúgy inkább illene egy Monty Python szkeccsbe, mint akciófilmbe, de ezzel együtt tökéletes).

A társadalomkritika minden groteszk túltoltságával együtt vigyorogtatóan eredeti és pontos, az amerikai (vagy bármely nemzetiségű) átlagtahó ostoba, hétköznapi vérszomját maró gúnnyal parodizálja ki, a tömegek csak alapanyagként szolgálnak a médiacirkusz húsdarálójához, a hullahalom kizárólag a nézettséget növeli, részvétet vagy együttérzést senkiben nem kelt. Különösen figyelemre méltó, hogy a „lázadók” csoportja sem tűnik éppenséggel agytrösztök gyülekezetének, nem hősök, csak szerencsétlenkedő nímandok ők, Frankenstein könnyedén gázol át rajtuk, a navigátoraként mellé szegődő, a szabotázst elősegíteni igyekvő Annie Smith-t (a gyönyörű Simone Griffeth) pedig még ágyba is viszi. Itt jegyezném meg, hogy kettejük csöpögős szerelmi szála erőteljes otrombasággal lóg ki az amúgy sűrű, koherens filmszövetből, de az esztétikai pluszélmény  (értsd: full frontal nudity) okán szakmailag mégis indokoltnak ítélném meg. 

Na ugye. 

 

A futamot kísérő tévés kommentátorok bejelentkezései tovább erősítik meggyőződésünket, miszerint ez a társadalom bizony ilyen szórakoztatást érdemel, a kivétel nélkül mindenkit közeli barátjaként emlegető, negédeskedő, álszent  Grace Pander (Joyce Jameson), vagy a Beleznay Endrére aggasztóan emlékeztető Junior Bruce (Don Steele, „civilben” a kor iszonyú népszerű rádiósa, hangja a Szörnyecskékben is hallható) egyaránt bicskanyitogatóan irritálóak.

Carradine meggyőzően hozza a (látszólag) kizárólag a győzelemre hajtó, érzéketlen, emberségét régen maga mögött hagyó gyilkológépet (arról nem ő tehet, hogy a jelmeztervezők szado-mazo Darth Vadernek öltöztették), a show-t azonban egyértelműen Sylvester Stallone lopja a habzó szájú, állandó jelleggel artikulálatlanul üvöltöző, kissebségi komplexusát csúcsra járatott agresszióval kompenzáló "Machine Gun" Joe Viterbo szerepében – a Rocky előtt egy évvel Sly még tudta, mi az önirónia, és remekül is állt neki.

A járgányok minimál eszközökkel, de ötletesen dizájnoltak,  betegek, bájosak, vészjóslóak és eszelősek, mintha egy enyhén pszichopata, matchbox-rajongó kiskölök agyának futószalagjáról gördültek volna le. Nem mellesleg ez a film inspirálta a Carmageddon nevű, ultravéres akciójátékot is – nem vitás tehát, hogy hamisítatlan geek-matériát tisztelhetünk becses személyében.

A Halálos futam 2000 tökéletesen példázza, milyen az, mikor az alkotók ambíciói, elszántságuk és kompromisszummentes hozzáállásuk simán fölülírja az alacsony költségvetés okozta esetleges hiányosságokat. Látod a hibáit, de tök nem érdekel - a végeredmény túl menő ahhoz, hogy beleköthess. 

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!